Még hogy nincs élet egy ellenzékinek az összefogáson kívül!

Az országgyűlési választás előtt jó néhány korábbi ellenzéki politikus döntött úgy, hogy függetlenként vagy valamilyen frissen alakult politikai formáció színeiben száll harcba a mandátumért. Köztük olyanok, akik 2019-ben már az ellenzéki összefogás révén szereztek önkormányzati mandátumot, vagy akár az ellenzéki előválasztásra is beneveztek. Az ellenzéket elhagyók között valódi pártszédelgőket és Gyurcsányban csalódó DK-sokat is találni.

Megvilágosodó LMP-sek

Hajdu Mária 13 évig politizált az LMP-ben, jelenleg második ciklusát tölti képviselőként a hegyvidéki önkormányzatban. Februárban azonban úgy döntött, hogy parlamenti képviselőként szeretné szolgálni a XII. kerületet, ráadásul elhatározásával egy időben érett meg benne a felismerés, miszerint a hatpárti ellenzéki összefogás morálisan vállalhatatlan. Budapest 3-as számú egyéni választókerületében a Fidesz egyik fővárosi nagyágyúját, Fürjes Balázst indítja, akivel Hajnal Miklós mérkőzik meg – a függetlenként rajthoz álló Hajdu pedig éppen a momentumos politikust tartja a támogatásra méltatlannak, mert közgazdászként hivatkozott magára, noha nem diplomázott le –, és itt indul a Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergely is.

2019-ben Hajdunak még nem voltak aggályai az összefogással kapcsolatban: a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik közös kompenzációs listájáról került be a kerületi képviselőtestületbe. Miután váratlanul bejelentette, hogy függetlenként indul a választáson, az LMP a kizárásáról döntött, a párt nevében Ungár Péter arra is felszólította, hogy adja vissza mandátumát, mire ő válaszul egy megafonos influenszer lendületével gyalulta le az ellenzéket, és (Márki-Zay Péter nyilatkozatára utalva) Ungárnak szögezte a kérdést: szerinte Hajnal Miklós kommunista vagy fasiszta-e?

„Melletted állok, Marcsi” – üzente erre az LMP-s Takács Lajos, aki Hajduval egy napon ábrándult ki az ellenzékből. A badacsonytomaji önkormányzati képviselő Veszprém megye 3-as számú, Tapolca központú választókerületében próbálkozik függetlenként. Ez is egyike azoknak a kerületeknek, ahol eldőlhet a választás sorsa: a kormányoldal Navracsics Tibort indítja, míg az ellenzék a jobbikos Rig Lajost, aki a tavaly őszi előválasztáson ellenfél nélkül szerezte meg a jelöltséget. Takács lapunknak arról beszélt, hogy a taktikai szavazás már 2018-ban is működött, így aki akart, akkor is Rig Lajosra voksolt, ám ő mégis alulmaradt. Ez tény, de a képhez az is hozzátartozik, hogy a jobbikos politikus a voksok 40 százalékát szerezte meg, Takács pedig 2 százalékon végzett.

Az LMP-ből kilépő Takács lapunknak elárulta, hogy nem hisz benne, hogy az összefogás működik, szerinte sokan vannak, akik nem örülnek annak, hogy „a fasiszták együtt indulnak a kommunistákkal”. Ezért arra számít, hogy Rig kevesebb szavazat kap, mint négy éve, mivel a szövetségi rendszer legalább annyit visz, mint hoz. A legrosszabb forgatókönyvnek azt tartja, ha a kormánypárt marad hatalmon, de Tapolcán az ellenzék nyeri a választást, mert így maradnak a Fidesz túlkapásai, miközben minden erőforrást megvonnak a körzettől.

Takács úgy nyilatkozott, hogy szerinte egyik politikai tömb sem tudja megszólítani és tartósan maga mellett tartani a fiatalokat, ezért szókimondó, laza kampánnyal igyekezett elkötelezni őket, amivel szerinte a Fidesztől is el tud csenni szavazatokat. Ennek jegyében fogalmazta meg a „Lajos beszól” kampányszlogent, hogy felrázza a karót nyelt választási versenyt. Takács a bemutatkozásában az identitáspolitikától sem riad vissza: már az első sorban rögzíti, hogy heteroszexuális férfi.

A digitalizáció nevében

A Gattyán György vezette Megoldás Mozgalom listáján hajdani labdarúgót és piramisjátékkal seftelő tiktokkert is találunk, de a pornómilliárdos olyan jelölteket is leszerződtetett, akik számára nem ismeretlen a politikai küzdőtér.

Popovics Judit neve az előválasztási kampány hajrájából lehet ismerős. Ő az a tatai önkormányzati képviselő, aki Tatabányán és környékén indult volna az előválasztáson a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt támogatásával, azonban nem kapott befogadónyilatkozatot a pártoktól. Márki-Zay Péter a második miniszterelnök-jelölti vitán meg is nevezte Popovicsot mint az egyik olyan politikust, akit a DK állítólag megzsarolt.

Popovics a Facebookon megerősítette Márki-Zay állításait, majd körbejárta a médiát a történetével, miszerint a DK államtitkári pozíciót ígért neki, ha nem zavar be az indulásával az előválasztáson. Szerinte személyesen Gyurcsány Ferenc gáncsolta el az indulását, és még azzal is megfenyegették, hogy a macskáját felhúzzák a kerítésre. Bizonyítékkal azóta sem tudta igazolni a vádakat. A DK-val közel sem volt mindig ilyen elhidegült Popovics viszonya: Tatán a 2019-es önkormányzati választáson a DK–MSZP–Jobbik–Momentum összefogás közös polgármesterjelöltje volt, de alulmaradt a kormánypárti Michl Józseffel szemben.

Popovics tavaly ősszel Márki-Zay mozgalmának jelöltjeként bemutatkozásában azt írta, hogy csak akkor van 2022-ben esély a Fidesz leváltására, ha minden körzetben egy ellenzéki jelölt indul. Most a Gattyán-párt színeiben mégis rajthoz áll Komárom-Esztergom megye 1-es számú választókerületében. A legújabb bemutatkozásában a Fidesz leváltásáról és az ellenzékhez fűződő regényes viszonyáról már nem ír, arról viszont igen, hogy Tatabányán szeretné létrehozni a magyar Szílicium-völgyet.

Dr. Kudron-Tonigold Nándor Antónius még Popovics Juditnál is közelebb került ahhoz, hogy a hatpárti ellenzék közös jelöltje legyen az április 3-ai választáson. A Jobbik színeiben mérette meg magát a tavaly őszi előválasztáson, és Bács-Kiskun megye 3-as számú körzetében 34 százalékot kapott, elmaradva a DK-s győztestől, de messze megelőzve az MSZP-Párbeszéd jelöltjét.

Annak ellenére, hogy az előválasztási indulás egyik feltétele volt, hogy vereség esetén a jelöltek beállnak a győztes mögé, és nem állnak rajthoz az országgyűlési választáson, Kudron-Tonigold a Megoldás Mozgalom jelöltje lett Kalocsán.

A politikus életében nem ez az első alkalom, hogy pártot vált: közéleti pályafutását Kiskőrösön az SZDSZ önkormányzati képviselőjeként kezdte, 2006-ban szintén az SZDSZ támogatta parlamenti képviselő-jelöltségét, 2010-ben viszont az MDF környékén tűnt fel, de a jelölté válás előtt visszalépett, 2019-ben pedig a Momentum indította az önkormányzati választáson, hogy aztán a 2021-es előválasztás már a Jobbik támogatásával érje. A vereség és az új év pedig megnyitotta előtte az utat Gattyán György pártjába.

Kudron-Tonigold egyébként 2009-ben döntött úgy, hogy Antónius római császár nevét is magára vesz. Elmondása szerint azért szánta el magát a névváltoztatásra, hogy kifejezze a római jog iránti csodálatát.

Szintén a Gattyán-párt színeiben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1-es körzetében, Nyíregyházán indul Helmeczy László, aki három településnek is a díszpolgára, és sok évtizedes pályája során szerteágazó kapcsolati hálót épített ki a megyeszékhely környékén. Az előző parlamenti választáson még a Demokratikus Koalíció jelöltje volt a másik nyíregyházi kerületben, ahol 10,5 százalékot szerzett.

Helmeczy öt évig volt a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke, és amint lapunkak elmondta, ekkoriban ismerte meg Détári Lajost, az egykori világválogatottat, aki szintén a párt színeiben indul, és aki most meggyőzte őt is a csatlakozásról. Ezt megelőzően nem is találkozott Gattyánnal, akit Helmeczy friss tapasztalatai alapján úgy jellemez, hogy sok hazai milliárdossal szemben a „saját eszén” gazdagodott meg.

Lehetett volna korábban kezdeni

– kommentálta Helmeczy a párt kései feltűnését, hozzátéve, hogy a 2002-ben alapított pártja, a Centrum Párt is hasonlóan indult, és 4,5 százalék körül végzett. Azzal egyetért, hogy a Fidesz legyőzéséhez az szükséges, hogy minden választókerületben egy jelölt induljon a kormánypárttal szemben, de szerinte mégsem egyértelmű, hogy az ellenzék látná kárát az indulásuknak, ugyanis azokra a választókra céloznak, akik sohasem szoktak eljárni szavazni.

Marjai János / 24.hu – Helmeczy László

Helmeczy valódi politikai nomádként járta be a rendszerváltás utáni közélet pártjait: az MDF-ben indult a karrierje, 1994 és 1999 között volt városi, majd megyei Fidesz-elnök, 1998-tól az akkori kormánypárt országgyűlési képviselője volt. Parlamenti képviselői ciklusának első éve után összekülönbözött a fideszesekkel (átült a függetlenek közé), majd 2002-ben a Centrum Párt következett. Ezután egy időre kiesett a politikából, de 2013-ban visszatért, 2014-ben már a Bajnai Gordon-féle Együtt szabolcsi jelöltjeként indult az országgyűlési választáson, négy évre rá pedig DK-sként maradt alul.

A Memo jelöltje az elmúlt években a csengeri örökösnő ügyvédje volt. P. Máriát azzal vádolják, hogy 780 millió forintot csalt ki hiszékeny emberekből, miután azt állította, 1300 milliárd forintot örökölt, de a vagyonhoz nem tud hozzájutni. A fideszes Kósa Lajos a vádlott szerint maga ajánlotta fel neki, hogy segít megszerezni a vagyont. Az örökösnő jelenleg is letartóztatásban van, amit Helmeczy abszurdnak tart, főleg úgy, hogy a 80 milliós vesztegetési pénzt elfogadó fideszes Völner Pál szabadlábon védekezhet.

Valódi demokraták

Gyurcsány Ferenc egy piszkos rágcsáló! (Hasonlít a patkány nevezetű rágcsálóra.) Elnézést kell kérjek szegény rágcsálótól, mert rá nézve sértő, hogy Gyurcsány Ferihez hasonlítom őt! :)

– írta februári bejegyzésében Hazai Iván András, a tavaly júniusban alakult Valódi Demokrata Párt elnöke. A pártot kiugrott DK-sok hozták létre, miután Hazai állítása szerint Gyurcsány nem teljesítette ígéreteit, de ennél többet azóta sem árultak el az ügy hátteréről.

Hazai a DK 2011-es megalapítása óta a párt tagja volt, jelenleg Budapest III. kerületének képviselője, akárcsak Rózsa László Péter, akit Hazai egyenesen miniszterelnök-jelöltnek javasolt volna az általa bohócnak tartott Márki-Zay helyett, ha sikerül a pártnak listát állítani. Helyben Rózsa mellett kampányolt Iványi Gábor lelkész is, akit épp Márki-Zay kért volna fel az ellenzék köztársaságielnök-jelöltjének.

2019-ben Rózsa és Hazai is az ellenzéki összefogás jelöltjeként szerzett mandátumot, és a DK-ból is együtt léptek ki, amit telefonon jelentettek be Gyurcsánynak, és fel is vették a beszélgetést, amelyben a pártelnök arról biztosította őket, hogy önkormányzati karrierjük így 2024-ben véget ér. 2020 márciusában Hazai még alpolgármesterként, Rózsa pedig a kerület egészségügyi bizottságának elnökeként megfenyegette a helyi tüdőszűrő munkatársát, amiért egy idős nőnek nem adták ki a hozzátartozója orvosi leletét. Az intézet munkatársai egyébként jogszerűen jártak el, mivel a képviselők nem rendelkeztek a páciens érvényes felhatalmazásával. Az ügy a képviselők bocsánatkérésével végződött.

A Valódi Demokrata Párt szerint Rózsa kerületében a DK-s polgármester, Kiss László csalást készíthet elő a hatpárti összefogás jelöltje, Szabó Tímea a javára. Rózsa indulása ugyanott hivatalos, Hazai viszont bár próbálkozott, nem lett jelölt a II. kerületben, így a DK-s szakadárok csak Óbudán és Dunakeszin méreti meg magukat.

Egyedül a világ ellen

Már most 60 százalékon állna az ellenzék, ha megfogadja a tanácsaimat

– mondta a Partizánban Varga-Damm Andrea, a Reformerek miniszterelnök-jelöltje, aki 2018 után a Jobbik színeiben az ellenzéki összefogás egyik élharcosa volt. A fehér sapkás mozgalom a rabszolgatörvény elleni demonstrációk ikonikus formációja volt, az egymáshoz közeledő ellenzék női politikusait igyekezett egyesíteni. Varga-Damm vezető szerepet vállalt a tüntetéssorozat alatt, ami a harmadik kétharmad utáni időszak első fontos, közös ügye volt az ellenzék számára.

Bruzák Noémi / MTI – Varga-Damm Andrea

2018 végén úgy tűnt Varga-Damm az egyesült ellenzék egyik vezéralakja lehet, azonban 2020 tavaszán kilépett a Jobbik frakcióból, és ezt követően a pártból is kizárták. Elmondása szerint azután kezdett bomlani az ellenzéki egység, hogy a DK a sikeres EP választás után egyre dominánsabb szerepet követelt ki magának az összefogáson belül, és a többi párt feletti uralomra tört, de összekülönbözött a Jobbik elnöki posztját megszerző Jakab Péterrel is.

Varga-Damm 2015-ben és 2018-ban is a veszprémi választókerületben volt a Jobbik jelöltje, négy éve listáról került be a parlamentbe. Az áprilisi választáson a III. kerületben indult volna, ahol Szabó Tímea, és a fent említett Rózsa László is az ellenzéki szavazatokra hajt. Ám végül drámai hangú Facebook-videóban jelentette be, hogy pártja befejezi az aláírásgyűjtést, és egyetlen jelöltet sem állít, inkább a 2024-es EP-választásra koncentrál mostantól. „A Reformereket senki úgy emlegesse, hogy bármelyik politikai oldal esélyeit rontotta. Senki ne süsse ránk azt, hogy miattunk esetleg nem nyerte meg a választást” –mondta, megkülönböztetve magát végül cikkünk többi szereplőjétől, akik kitartottak indulásuk mellett.

Érden indul Asztalos Éva, egykori helyi DK-elnök, aki az önkormányzati választáson a hatpárti ellenzéki összefogás támogatásával nyert mandátumot. Egy évvel a választás után azonban elhagyta a DK-frakciót, és már akkor bejelentette, hogy függetlenként indul a 2022-es választáson. A szakításról úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt két év önkormányzati szinten is csak az országos választásokról szól: háttéralkuk és hatalmi játszmák jellemezték ezt az időszakot, képviselőként pedig nem erre tett esküt.

Asztalos az erdhirek.hu-nak elárulta, hogy azért maradt távol a tavaly szeptemberi előválasztástól, mert független képviselői mandátumot szeretne magának, az ellenzéki pártok pedig megkövetelték a civil jelöltektől, hogy előre nyilatkozzanak arról, esetleges győzelmük esetén melyik ellenzéki frakcióba kívánnak beülni. Márki-Zay előválasztási győzelmét üdvözölte, mivel a pártoktól független, civil politizálásban látja az ellenzék jövőjét. Asztalos kampánynyitóján Iványi Gábor is megjelent. Pest megye 1-es számú körzetében Csőzik László érdi polgármester felesége, a DK parlamenti frakciójában ülő liberális Bősz Anett nyerte az előválasztást. Bősz győzelme után megkérte független kihívóját, hogy álljon el a jelöltségtől, de Asztalos állítása szerint még államtitkári pozíciót is ajánlottak neki, ahogy Popovics Juditnak.

Bognár Szilvia szintén a DK-t hagyta el, hogy függetlenként mérettesse magát az április választáson Pécsen. Ő is az önkormányzati világból érkezik: 2019-ben pártfüggetlen, civil jelöltként szerezett mandátumot, a Mindenki Pécsért Egyesület támogatásával. Később a DK delegáltjaként lett alpolgármester, amikor a pártba is belépett, de nem maradhatott sokáig a székében. 2021 nyarán a DK bizalomvesztésre hivatkozva visszahívta a posztjáról, miután a frakción belül nézeteltérései akadtak képviselőtársaival és Péterffy Attila polgármesterrel.

Aki a parlamentben 133 bátor ember döntési mechanizmusát emlegeti, az nézze meg 14-15 pécsi bátor ember döntési mechanizmusát

– mondta Bognár tavaly októberben az egyik közgyűlésen, ahol arról beszélt, hogy a képviselők autonómiájának biztosítása helyett egyre szorosabb függési viszonyok alakulnak ki az ellenzéki vezetésű önkormányzatban. Ezt követően már nem kellett sokat várni a végleges szakításra: Bognár decemberben bejelentette, hogy kilép a DK-ból. Közleményében nehezményezte, hogy az ellenzék a sikeres választási szereplés zálogának tekinti a feltétel nélküli támogatást, ez szerinte olyan módszerekhez vezet, melyeket a szövetség épphogy meghaladni kívánt.