Belföld csatatér '22 - békés 4. evk

A Magyar Pünkösdi Egyház 230 millió forintja veszett oda Simonka György egykori cégében

Demecs Zsolt / MTI
Demecs Zsolt / MTI

230 millió forintot követel a Magyar Pünkösdi Egyház egyik szervezete Simonka György Békés megyei országgyűlési képviselő egykori cégétől – értesült a 24.hu.

A felekezethez tartozó Segítő Szolgálat még 2017-ben nyújtotta a jelentős összegű kölcsönt a mára felszámolás alatt álló Paprikakert TÉSZ Kft.-nek. Ez az egyik olyan gazdasági társaság, amelynek tevékenysége a fideszes politikus és 32 társa ellen felhozott vádak középpontjában áll. A többi közt korrupcióval vádolt Simonka az ügyészség szerint bűnszervezetet irányított, ami miatt nyolc és fél év fegyházbüntetés kiszabását és 850 millió forint vagyonelkobzást indítványozott vele szemben a vádhatóság.

Mivel meglehetősen szokatlan, hogy egy egyház, illetve az általa alapított szervezet hitelez egy gazdasági társaságot, az ügylet részleteiről érdeklődve megkerestük a Magyar Pünkösdi Egyházat. A felekezet elismerte, hogy szervezetük kölcsönt adott a cégnek, ám azt írták:

A szerződés üzleti titok, amely köti a Segítő Szolgálat adatközlését.

Ugyanakkor annyit elárultak, nem ellenérték fejében, nem nyereség, illetve nem vagyonszerzés végett bocsátotta rendelkezésre a kölcsönt a szolgálat. A pénzt közvetlenül a Paprikakert TÉSZ Kft.-t hitelező bank felé fizették ki, valamint a cég közterheit fizették belőle. Mint írták, 2017-ben kereste meg őket a cég gazdasági igazgatója, mert reorganizáció keretében keresett megoldást a cég pénzügyi nehézségeire.

A felszámolás alatt álló Paprikakert TÉSZ Kft. tulajdonában álló ingatlanok telekkönyvéből tudható, hogy az egyházi szervezet 2017 nyarán nyújtotta a kölcsönt, ekkor ugyanis jelzálogjogot, elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be a javukra. Azonban a céget rövidtávon sem sikerült megmenteni, egy évvel később kényszertörlési eljárás, majd felszámolási eljárás alá került. Az Opten céginformációs adatbázisa szerint a Pünkösdi Egyház Segítő Szolgálata volt az első, amely hitelezőként regisztráltatta magát 2018. augusztus elsején a felszámolási eljárásban. Tájékoztatásuk szerint

a 230 millió forint kölcsönt azóta sem kapták vissza.

A társaság eddigi felszámolása egyébként nem sok eredménnyel járt, feltehetően ennek köze van ahhoz, hogy nem rég a magyar állam tulajdonában álló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. vette át a felszámolás bonyolítását. A céginformációk szerint majdnem 1,2 milliárd forintnyi követelést jelentettek be hivatalosan a cég felé, ebből körülbelül 760 millió forint követelés a magyar államé.

A Paprikakert TÉSZ Kft.-vel szemben csaknem 200 millió forint követelést az Aktív Klub Kft. is bejelentett hitelezőként. Ez a társaság a Simonka család érdekeltsége, korábban a fideszes politikus és felesége is tulajdonos volt a cégben. Jelenleg a vállalkozásnak két tulajdonosa van: az egyik Simonka Zsófia, a képviselő testvére, a másik Gábriel Pálné, akinek hetedrendű vádlottként kell felelnie a Simonka és társai elleni büntetőperben.

A Paprikakert TÉSZ Kft. egy Simonka György által elért jogszabály-módosításra hivatkozva 410 millió forint szabálytalanul felhasznált támogatás visszafizetését próbálta volna meg elkerülni, de nem járt sikerrel.

Kapcsolódó
Parlamenti segítséggel százmilliók visszafizetését próbálta megúszni Simonka György egykori cége
A fideszes politikus volt cége a képviselő által elért jogszabály-módosításra hivatkozva kerülte volna el a szabálytalanul felhasznált támogatások visszafizetését.

Simonkát a 2022-es országgyűlési választáson már nem indítja a Fidesz, helyette Erdős Norbert agrárállamtitkár a kormányoldal jelöltje Békés megye 4. számú választókerületében. Mint megírtuk, Simonka nemrég lemondott választókerületi elnöki posztjáról, és közölte, visszavonul az országos politikától.

 

Kiemelt képünk illusztráció. A közösség tagjai imádkoznak a Magyar Pünkösdi Egyház Dávid Sátora Gyülekezetében, az istentiszteleten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik