Belföld

Simonka családtagjai is vádlottak, a fideszes politikus bűnszervezetet irányított az ügyészség szerint

A fideszes képviselő feleségét és unokahúgát is a vádlottak padjára ültetik, még az édesanyja is a vádhatóság látókörébe került. Bár Simonka György helyett gyakran a felesége vette át a pénzt, mindenki tisztában volt a politikus vezető szerepével a bűnszervezetben az ügyészség szerint.

Januárban kezdődik Simonka György fideszes országgyűlési képviselő büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken, ahol a vádlottak padjára kell ülnie a politikus feleségének és unokahúgának is – tudta meg a 24.hu.

A politikus az ügy harmadrendű vádlottja, míg a feleségének, Simonkáné Gábor Mariannának ötödrendű, az unokahúgának, Tóth Renátának pedig hatodrendű vádlottként költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt kell felelnie a bíróságon. Ők több olyan gazdasági társaságban is tulajdonosok vagy tisztségviselők voltak, amelyek az ügyészség szerint részét képezték annak a céghálónak, aminek segítségével Simonkáék végrehajtották a költségvetési csalásokat. Simonka felesége cégvezető is volt abban a Magyar Termés TÉSZ Kft.-ben, amelynek tevékenysége a politikus és 32 társa elleni vádemelés középpontjában áll.

Lapunk megbízható forrásból származó értesülései szerint az ügyészség látókörébe került Simonka György 77 éves édesanyja is, aki szintén több gyanús tevékenységű társaságban volt tulajdonos. Az is előfordult, hogy – egy vélhetően valótlan céges kölcsönügyletből fakadóan – a személyes bankszámlájára érkezett nagy összegű, majdnem 30 millió forintos utalás egy külföldi társaságtól. Ennek ellenére információnk szerint az asszony ellen nem emeltek vádat, mert az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nem vett részt a bűnszervezet működtetésében.

A Központi Nyomozó Főügyészség augusztusban közölte, hogy Simonka György és társai ellen vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. A politikus társainak nevét és az egyéb vádpontokat azonban nem tudatták. Az viszont azóta a Magyar Narancs cikkéből kiderült, hogy Simonkára nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért a vádhatóság.

A kormánypárti képviselő ellen több súlyos vádat fogalmazott meg az ügyészség, amely egyértelműen Simonkát tartja a bűnszervezet irányítójának. A politikus csaknem az összes vádpontban érintett, így felelnie kell:

  • üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás,
  • kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés,
  • vesztegetés elfogadása,
  • továbbá hamis magánokirat felhasználása miatt is.

Simonka könnyen irányítható embereket keresett

Információink szerint az ügyészség arra jutott, hogy Simonka – mivel tudott arról, hogy a termelő és értékesítő szövetkezeti rendszer EU-s és hazai költségvetési forrásból jelentős támogatásokhoz juthat – elhatározta, hogy közeli családtagjai és bizalmasai részvételével olyan céghálót épít fel, amellyel megszerzik a vissza nem térítendő támogatásokat, hogy azok jelentős részét saját hasznukra fordítsák.

A vád szerint Simonka kialakította az általa elképzelt céghálót, bizalmi embereinek körét, és rábírta őket, hogy irányítása alatt az általa meghatározott bűncselekményeket elkövessék. A cégháló két zászlóshajója a Magyar Termés TÉSZ KFt. és a Paprikakert TÉSZ Kft. volt, így a mára felszámolás alatt álló két társaság tevékenysége képezi a vád törzsét.

Forrás: Simonka György Facebook oldala

A politikus ügyelt arra, hogy költségvetési csalások elkövetéséhez használt társaságok cégjogi szempontból ne legyenek közvetlenül hozzá köthetők. Mindazonáltal az ügyészség szerint e cégek tulajdonosi, ügyvezetői és tagi szerkezetét Simonka úgy határozta meg, hogy a cégvezetők könnyen irányítható, befolyásolható családtagok, valamint olyan munkatársak legyenek, akik hosszabb ideje alá-fölérendeltségi viszonyban álltak vele. Így a politikus irányító szerepét annak ellenére sem kérdőjelezték meg, hogy nem adhatott volna nekik utasításokat, azok végrehajtását pedig jogszerű eszközökkel nem kényszeríthette volna ki.

Mint említettük, Simonka a harmadrendű vádlott, a sorban a Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft. egykori ügyvezetői előzik meg, őket egy időre előzetes letartóztatásba is helyezték. Ugyanakkor az ügyészség szerint mindketten Simonkának lekötelezett, régóta neki dolgozó, vele együttműködő emberek voltak. A vádhatóság információnk szerint azt is megállapította, hogy

a jogi szempontból különálló társaságok valójában egyetlen, szigorú hierarchia alapján működő, Simonka által irányított gazdasági egységként működtek, amelyben a fideszes képviselő vezető szerepe mindenki számára egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen volt.

Ráadásul a bizalmasok segítségével szőtt céghálóban szereplő társaságokat sajátjának tekintette a kormánypárti politikus, erről nem rég el is szólta magát.

Mindenről tudott a fideszes képviselő, de a pénzátvételt kerülte

Információink szerint a vád kitér arra is, hogy Simonka határozta meg a Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft. stratégiáját, például hogy az egyes beruházásokat melyik cég valósítsa meg, és hogy a túlárazások leplezése érdekében milyen beszerzési láncolatot alakítsanak ki. Azt is ő kötötte ki, hogy a felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – építési beruházások esetén például 45 százalékot – szolgáltassanak vissza készpénzben.

A visszajuttatott összegeken túl Simonka a családtagjai és bizalmasai ügyvezetése alatt álló cégeknek utalt pénzek fölött is rendelkezett. Magyarán a vád szerint semmilyen pénzmozgás vagy ügylet nem jöhetett létre a tudta és beleegyezése nélkül.

Ráadásul a vádhatóság szerint az említett két TÉSZ csak eszköz volt a bűnszervezet tagjainak saját vagyonuk jogellenes gyarapítására. Számos ingatlanvásárlásra és beruházásra nem volt szükség, csak azt a célt szolgálták, hogy az ingatlanok értékének túlszámlázásával, illetve túlárazott építési beruházások végrehajtásával, vagy eszközbeszerzéssel vissza nem térítendő támogatásokat lehessen szerezni. Ezért aztán Simonkáék olyan beruházásokat kerestek, amelyeket azok bekerülési értékéhez képest fél áron meg lehet valósítani. Az eszközbeszerzések esetén pedig nem új, hanem használt, sőt esetenként működésképtelen gépeket vásároltak.

Az ügyészség szerint a Simonka által létrehozott és irányított szervezetben a tagok pozícióját a képviselőhöz fűződő személyes kapcsolatuk határozta meg, és a politikus törekedett arra, hogy – a hozzá közel állókon kívül – a szervezet tagjai ne legyenek tisztában a többiek által megvalósított cselekmények részleteivel, a realizált és Simonka rendelkezése alatt álló haszon tényleges mértékével és sorsával.

A politikus egyébként igyekezett körültekintő lenni, az egyeztetéseket személyesen, a lehető legszűkebb körben tartotta meg, ezek résztvevőit pedig az ügyészség szerint arra utasította, hogy a megbeszélésekre telefont ne vigyenek. Előírta azt is, hogy a dokumentumokat kizárólag pendrive-ra mentsék, érzékeny, bűncselekményre utaló adatokat pedig se emailben, se telefonon ne közöljenek egymással. Azt is elvárta, hogy a feltétlenül szükséges kommunikációt mobilhívások helyett a Signal nevű, elvben nem lehallgatható alkalmazáson keresztül intézzék a szervezet tagjai.

Az ügyészség információnk szerint arra jutott, hogy Simonka a visszaosztások alkalmával kerülte a közvetlen pénzátvételt, a vállalkozók a pénzt többnyire a feleségének vagy más bizalmi poszton dolgozó alkalmazottnak adták át.

Az ügyészség szerint a Simonka György által irányított szervezet tagjai a Magyar Termés TÉSZ Kft. beruházásaival 447 millió forint, a Paprikakert TÉSZ Kft.-t érintően pedig 803 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a hazai és az uniós költségvetésnek.

Simonkához egyébként számos olyan további beruházás köthető, amely nem képezi a vád tárgyát, de kísértetiesen hasonlít azokra, amelyek miatt vádat emeltek ellene és társai ellen. Ezekről az ügyekről az alábbi cikkben számoltunk be:

Hemzseg a szellemberuházásoktól Simonka faluja, a hatóságok csak nézik
Olyan uniós százmilliók útját követtük Pusztaottlakára, amiknek a sorsa nem szerepel a fideszes politikus elleni vádemelésben.
Hiába a vádemelés, újabb különleges beruházásra érkezik 450 millió Simonka György környezetébe
Korábban 300 milliót nyertek őshonos állatok bemutatására. Abból nem lett semmi. Most szinte ugyanerre kapnak majdnem félmilliárdot.

Kiemelt képünkön Simonka György feleségével és édesanyjával szavazni indul Pusztaottlakán a 2010-es országgyűlési választás második fordulójában. Fotó: Lehoczky Péter / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik