Belföld

Itt a Fidesz választási érvelőkártyája: nyolc pontban Gyurcsány és a baloldal bűneiről

24.hu
24.hu

Gyurcsányozás minden mennyiségben, 2022-ben ez a legfontosabb tudás, amit a Fidesz elvár azoktól az aktivistáitól, akik részt vesznek a választási kampányában.

A kormányoldal gyakorlatilag teljesen a Demokratikus Koalíció elnökének elutasítottságára alapozva indult neki az országgyűlési választásnak. Ez eddig sem volt titok, de azok az úgynevezett érvelőkártyák, amelyeket a párt kampányemberei számára osztottak ki országszerte, minden korábbinál tömörebben foglalják összes az eredeti kommunikációs stratégiát.

A 24.hu birtokában került érvelőkártyák még az ukrajnai háború február 24-i kirobbanása előtti helyzetet mutatják, a kormány (és a Fidesz) ekkor még nem találta ki a fegyveres részvételt sürgető ellenzékről szóló narratívát. A kártyákban így azt a mondandót zanzásították, amit a Fidesz kommunikációs stábja a felkészülési időszakban dolgozott ki az egyszerű, hétköznapi politikai viták irányítására.

A Fidesz tavaly szeptemberben váltotta le a korábbi negatív kampányok főellenségét, Soros Györgyöt és ültette helyére Gyurcsány Ferencet. A 2018-as választás idején még a migránsok betelepítése, és a Soros-terv kapta a főszerepet. Az előző választásra készült kártyákban is megemlítették Gyurcsány nevét, ám akkor leginkább azt rótták fel neki, hogy ő is „beengedné az országba a bevándorlókat”, és hogy „pártja aláírásokat gyűjtött a betelepítésekért”.

A mindenre bedobható Gyurcsány-kártyát az ellenzéki előválasztás előtt kezdte alkalmazni a Fidesz, akkoriban indította be a „Stop Gyurcsány, Stop Karácsony!” című petíciót és aláírásgyűjtést, amit plakátokkal is megtámogattak. A kampány célja az volt, hogy a miniszterelnök-jelölti státuszért elinduló főpolgármestert is „begyurcsányozzák”, a DK-s vezető bábjának nyilvánítsák. A petíciós aláírásgyűjtést rugalmasan folytatták akkor is, amikor kiderült, hogy nem Karácsony Gergely, hanem Márki-Zay Péter lesz a miniszterelnök-jelölt. Bár Hollik István Fidesz-szóvivő október elején még azt mondta, Márki-Zay nem Gyurcsány embere, október közepén egyszerűen átnevezték a kampányt, és a „Stop Gyurcsány, Stop Márki-Zay!” szlogennel folytatták tovább.

Varga Jennifer / 24.hu

Gyurcsány Ferenc a kampány indulásakor egy lekezelő riposzttal reagált:

Lehet kimaradt nekik a csendes pihenő, de nagyon fáradtnak látszanak a srácok. Óvodás szinten maradtak ezzel a kampánnyal.

A Fidesz propagandagépezetét ez persze nem hatotta meg, és hamarosan akkora nyomás alá helyezték a DK-s politikust, hogy az ellenzéknek végül engednie kellett: Gyurcsány háttérbe vonult, nagyjából kivonta magát a kampányból.

Az érvelőkártyákon a legfrissebb kormányzati kommunikációs panel, a Magyarország előre megy, nem hátra szlogen fideszes változata, az „Előre menjünk, ne hátra!” a fő csapásirány. Az előregyártott szövegek is az ismert kormányzati logikára épülnek, vagyis arra, hogy a Gyurcsány-korszakot a legsötétebb gazdasági is politikai időszakként mutatják be, amely visszatér, ha az ellenzék győz a választáson.

A fideszes pártkatonák nyolc témakörben kapnak ehhez a gondolatmenethez muníciót.

  • A Gyurcsány-korszakban egyszer már fizetőssé tették az egészségügyet
  • A Gyurcsány-korszakban egyszer már elvették a 13. havi fizetést és megnyirbálták a családtámogatásokat
  • A Gyurcsány-korszakban folyamatosan emelték a rezsit és az adókat
  • A Gyurcsány-baloldal egyszer már csőd szélére juttatta az országot, az egekbe emelkedett a munkanélküliség
  • A Gyurcsány-korszakban egyszer már eltörölték az otthonteremtési támogatást
  • A Gyurcsány-baloldal beengedte volna a migránsokat
  • A Gyurcsány-korszakban rátámadtak az emberekre
  • A Gyurcsány-baloldal nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt
Galéria
24.hu

Ha valaki a címekből nem értette volna, kit tesz felelőssé mindezekért a Fidesz, a szövegbe még több mint harmincszor beleírták Gyurcsány nevét. Az érveléshez mellékelnek valamilyen töredékesen, a környezetéből kiragadott idézetet Márki-Zay Pétertől is, amivel az aktivista bizonygathatja, hogy a „Gyurcsány-Márki-Zay-baloldal” újra elkövetné ugyanazt a merényletet a magyar polgárok ellen.

Az érvrendszert csíráiban már az említett Stop Gyurcsány-petíció idején legyártotta a Fidesz. A 444.hu által akkoriban bemutatott petíciós érvelőkártya azonban ősszel még kevesebb témakörben adott vezérfonalat az utcára küldött aktivistáknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik