Belföld

Kamionok rakományát dézsmálta a tizennégy éves, két felnőtt adta az ötletet

Police.hu
Police.hu

Az abonyi vasútállomáson állomásozó kamionok rakományát dézsmálta meg január 31-én éjjel az a tizennégy éves, akit egy tanyán állított elő a rendőrség. A police.hu azt írja, a fiatalkorút két felnőtt társa tanította meg arra, hol lehet eladható dolgokat zsákmányolni, és a nyomozás során egy 2020-as és egy tavalyi ügyben is válaszokat kaptak.

A tavalyi és a tavalyelőtti lopás alkalmával egy-egy kamion ponyváját tették tönkre, kipakolták a rakomány egy részét, majd megrakodva elmenekültek, ám a kiterjesztett helyszíni szemlén kiderült, elszámolták magukat, a zsákmány egy részét elhullajtva találták meg a rendőrök. A tettesek legutóbb tizenöt kamion ponyváját vagdosták ki, háromban találtak értékesíthető cuccokat, tíz karton mosogatószer és öt karton autóápolási termék hiányzott a raktérből. A korábbi alkalmakkor is vitték, amit találtak: ágyneműhuzatot, sportcipőt, táplálékkiegészítőt, paplant. A három bűncselekménnyel okozott több százezer forintos lopási kár mellé jóval tetemesebb rongálási kár is társult.

A rendőrök már korábban is gyanították, helybeli tetteseket kell keresniük, a napokban pedig annyira közel jutottak a megoldáshoz, hogy február 3-án egy tanyára szálltak ki. Ott a tizennégy éves gyanúsítottat elfogták és előállították, aki az elé tárt bizonyítékok hatására belátta, nincs értelme tagadni, beismerő vallomást tett, később meg is mutatta, hogyan csinálta a rongálást. A fiú állítása szerint 2019 óta járja éjszakánként az állomást és üríti ki a vagonokon szállított kamionok rakterét, ám a korábbi alkalmak kapcsán nem is vonhatnák felelősségre, ugyanis tavaly november előtt még gyermekkorú volt, azaz nem büntethető.

Az is kiderült, hogy nem saját kútfőből jött a vasútállomási lopások ötlete, felnőtt ismerősei mutatták meg, hogy szerezzen az állomásról „jó dolgokat”. Otthonában feltehetően hasonló cselekményeiből származó tárgyakat foglaltak le a rendőrök, több izzókészletet és ezerkettőszázhuszonöt darab díszkitűzőt – ezeken nagy valószínűséggel nem sikerült túladnia.

A tizennégy éves fiatalon kívül még két abonyi férfit is kihallgattak a nyomozók, két testvért, akik hasonló módszerrel szereztek eladható tárgyakat, lakásukon találtak is feltehetőleg „dézsmálásból” származó tárgyakat, ám ők mindketten tagadták a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsítottakkal szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben vizsgálják, hogy a három gyanúsított összefüggésbe hozható-e további lopásokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik