Belföld

Az Orbán-interjú után is kitart a kormány amellett, hogy nem a homofóbiáról szól a „gyermekvédelmi” népszavazás

Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Dömötör államtitkár érvelése szerint a népszavazás nevéből is adódóan a gyermekek védelméről szól.

Orbán Viktor első idei rádióinterjújában beszélt arról, hogy szerinte nagyon nagy a vita arról, a homoszexualitás elvezet-e a pedofíliához vagy nem. Ungár Péter akkor rögtön jelezte, ez egy „súlyos, gyűlöletkeltő, hazug” mondat, aminél fontosabb, hogy a kormányfő leleplezte, a „gyermekvédelminek” titulált népszavazás valójában a homofóbiáról szól.

Az LMP politikusa írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Orbán Viktornak, akitől arra vár választ,

interjúja után végre abbahagyja a jobboldal annak az abszurdumnak a mondogatását, hogy a »gyermekvédelminek« nevezett népszavazás nem a homofóbiáról szól?

Ungár Péter a miniszterelnöknek is leírta, állítását súlyosan megtévesztőnek, gyűlöletkeltőnek tartja, ráadásul Orbán, tények nélkül, egy súlyos bűncselekménnyel mosta össze az összes magyar homoszexuálist.

Szerinte az Orbán-interjú alapján egyértelmű, hogy

a Fidesz csak eszköznek használja a gyermekeket az ideológiai harcban, amit a szexuális kisebbség ellen folytat.

Az LMP politikusa felidézte azt is, amikor Orbán Viktor tavaly júniusban még arról beszélt, ő védi „a homoszexuális fickók jogait”. Megkérdezte a miniszterelnököt, amikor ezt mondta, már akkor is gondolkozott-e azon, hogy elvezethet a homoszexualitás a pedofíliához?

Melyik állítása nem valós akkor a kettő közül?

A kormányfő nem árulta el. Most sem válaszolt. Rogán Antal propagandaminiszter sem választott az orbáni igazságok közül.  Megbízásából Dömötör Csaba államtitkár tette egyértelművé, a miniszterelnök szavai ellenére a kormány kitart amellett, a népszavazás a gyermekvédelemről szól.

Érvelése szerint csak meg akarják védeni

  • a gyermekeket a médiában megjelenő, a köznevelési intézményeket célzó szexuális propagandától,
  • a szülők jogát, hogy maguk dönthessenek gyermekeik szexuális neveléséről.

A gyermekvédelmi népszavazás tehát nevéből is adódóan a gyermekek védelméről szól, és nem
arról, hogy a 18 év feletti állampolgárok hogyan élik az életüket.

Az államtitkár elismerte, a felnőttek szexuális irányultsága nem tartozik a kormányra, de a gyermekek védelmét és a szülők jogait biztosítani akarják. Szerinte fontos az is, hogy az Orbán-kormány más európai kormányokkal ellentétben ebben is kikéri állampolgárai véleményét.

Kapcsolódó
Orbán: Szó sincs semmilyen törvényről, ami a homoszexualitásra vonatkozna
A melegellenes pedofiltörvény a miniszterelnök szerint a gyermekek neveléséről, bármilyen szexuális tartalmú neveléséről szól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik