Belehalok, milyen szép ez a kis szürke!
Minden szem Sütire mered, ahogy finoman remeg az állatorvos asszisztensének kezében. Vakítóan süt a nap, Süti aligha fázik, inkább stresszben van, érzi, hogy valami komoly dolog történik majd vele, a simogatás valamennyire megnyugtatja. Süti kistestű kutya, az asszisztens egyedül is elbírja, ráhelyezi az előkészítő asztalra. Veszi a szakállnyírót, kinyír egy féltenyérnyi darabot a szőréből a jobb mellső lábán. Ahogy befejezi, menetrendszerűen érkezik az állatorvos, beszúrja a csupasz részen az altató injekciót.
„Na, mennyire vagy ügyes? Már alszol is?”
Már alszik is, bár a kilógó nyelve még remeg egy picit. Talán tíz másodperc alatt ütötte ki a szérum. Lórúgásszerűnek mondanánk, ha nem keltene zavaros asszociációkat egy kiskutya esetében. Még szőrtelenítenek rajta egy nagyobb részt, aztán felviszik a műtőbuszba, Balogh Gábor pedig nekilát a beavatkozásnak. Ivartalanítja Sütit. Ő az egyike a mai 15 páciensnek.
Tatárszentgyörgyön járunk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kitelepülésén. Az ország több pontjáról érkezik a csapat: a műtőbusz és a kisebbik kutyaszállító autó Encsről, a lábadozókocsi Tiszabőről, az állatorvos a két asszisztensével Egerből, a főnök, Kohányi Mikós pedig Pestről. Nagyjából egyszerre érkeznek meg a helyi baptista közösség Jelenlét pont elnevezésű házához, ami egy közösségi tér Tatárszentgyörgy központjában. Tízkor kezdődik az ivartalanítási akció, kilenc után nem sokkal nekilátnak a készülődésnek. Pillanatok alatt helyére kerül minden, úgy dolgoznak, mint egy Forma-1-es csapat a boxban.
„Azt nem tudom, hogy pontosan hányszor voltunk már kitelepülésen, de amióta megvan a mobil állomás, legalább 300 ivartalanítást végeztünk benne, előtte pedig a fix helyen, Tiszabőn legalább 1500-at” – mondja Kohányi Miklós, a máltaiak Felelős Állattartás Programjának vezetője. A szervezet eredetileg nem készült ilyen tevékenységre, egyszerűen belebotlottak a problémába a városi nyomortelepeken és az elszegényedett kistelepüléseken végzett szociális munka közben.
Főleg a kisfalvakban százszámra tartanak kutyát olyan családokban, ahol nincs anyagi keret arra, hogy felelősséggel gondozzák az állatokat. Sok helyen hiányzik hozzá az állattartás kultúrája is. Van, ahol láncra verik a kutyákat, máshol épp ellenkezőleg, szabadon engedik őket, pedig nincs is kerítés. Nem jut pénz az ivartalanításra, és ha az elmarad, a kutyák túlszaporodnak, a feleslegessé vált állatokat meg elkergetik, aztán a kóbor kutyák rettegésben tartják a falubelieket.
„Én már nem merek kutyát sétáltatni a faluban. Konkrétan megtörtént velünk, hogy ránk támadt két hatalmas állat, és pont akkor, amikor velünk volt a kislányom is. Nem is értem, hogy engedhetnek ki az utcára ilyen vad kutyákat. Amikor meg szóltam érte a gazdájuknak, még neki állt feljebb” – meséli Végh Mónika, aki hat éve él Tatárszentgyörgyön. Két kutyájuk van, most Bubut hozta el, de nem is ivartalaníttatni szeretné, csak azt, hogy ránézzen egy állatorvos, mert a tacskókeverék egy ideje nehezen veszi a levegőt.
„Ez nem szív, nem is tüdő, inkább egy felső légúti megbetegedés lesz” – diagnosztizál Balogh doktor. – „Nem kéri az ivartalanítást?”
Mónika vacillál. Bubu kan, ráadásul „tíz pluszos”. Hogy pontosan mennyi idős, nem tudja, de épp egy évtizede fogadta be az utcáról az akkor még szinte kölyökkorú kutyát.
Most heréltessem ki? Ő már egy tisztes öregúr. És fantasztikus jelzőkutya. Mindenféle állatot észrevesz a siklótól a sündisznóig, egyszer még egy viperát is kiszúrt, azért külön hálás vagyok neki.
Balogh Gábor nem akarja rábeszélni az asszonyt a kutyaműtétre, de nem lát különösebb kockázatot amiatt, hogy egy idősebb állatról van szó. Végül a gazdájának nincs szíve kés alá fektetni Bubut. De miért fontos az ivartalanítás, kérdezzük Balogh doktort, aki kisebb expozéban válaszol. A lényeg az, hogy számos, főleg időskori betegség elkerülhető vagy könnyebben gyógyítható, ha a kutyát ivartalanították, de általában is könnyebb kezelni az állatokat a műtét után. És ezek csak az egészségügyi okok.
„Az ivartalanítással mérsékelni tudjuk a nem kívánt kutyaszaporulatot” – magyarázza Kohányi Miklós. – „A szegénység nem segíti az embereket abban, hogy felelősséggel tartsanak háziállatot. Lehet, hogy valaki szereti a kutyáját, de egyrészt nincs pénze rá, másrészt talán nem is tudja, hogy chipezni, oltatni, féregtelenítenie kellene a házőrzőt. Ha nem ivartalanítja az állatot, egyre-másra jönnek a kiskutyák, és velük már nem tud mit kezdeni. Mi nem vagyunk állatvédők, de az ivartalanítással legalább abban tudunk segíteni, hogy minél kevesebb legyen a nem kívánt, az elzavart, a kidobott kiskutya.”
Jó napot! Én vagyok a polgármester, de nem kérek ivartalanítást
– száll ki a kocsijából Szehofner József, aki 2010 óta irányítja a falut. Magabiztos fellépés, kemény kézfogás, első látásra határozott vezetőnek tűnik. Beszélgetünk pár percet, az alapján még inkább. Azt mondja, 650 ingatlan van a faluban, szinte mindegyikhez tartozik kutya, sok helyen több is. Pontos számot nem tud, de legalább 700 eb lehet a házaknál. Azt is csak tippeli, hogy nagyjából az egynegyedüknél nem úgy bánnak a kutyusokkal, ahogy kellene.
A Pest megye határán fekvő faluban közel kétezren élnek, jelentős roma lakosság. Sokaknak onnan ismerős a település neve, hogy 2009-ben a romagyilkosságok véres történetének egyik különösen tragikus fejezeteként az azóta elítélt merénylők felgyújtották egy cigány család házát, majd a kimenekülő emberek közül az édesapát és az ötéves kisfiát meggyilkolták. Az egykori tragédia sebei mára jórészt behegedtek, de az utcákon sétálva ma is több arca fedezhető fel a falunak. Takaros, modern házak, rendezett utcák keverednek elhanyagolt részekkel, népes szegregátumokkal. Napközben kevés kutya kóborol az utcákon, de esténként sok helyen szabadjára engedik a láncon tartott állatokat. Számos portánál nincs kerítés, de ha van is, a kapukat nem csukják, a kutyák elkóborolnak. Végül persze hazamennek, de addig rettegésben tartják a munkába vagy iskolába tartókat. Szehofner József viszont szereti a rendet.
– Nem vagyok szívbajos, ha azt látom, hogy egy kutya alultáplált, pláne, ha bántalmazzák, azonnal kiemeljük a helyükről. Nekem két kutyám van, könnyen felismerem, ha egy állattal nem bánnak rendesen. Megy a feljelentés, értesítjük az állatvédőket, de addig is magunkhoz vesszük a kutyust, amíg megoldódik a sorsa.
Magukhoz veszik?
– Felállítottunk egy kennelt a községháza udvarán pont az ilyen esetekre. Évente úgy 8–10 alkalommal veszünk el kutyát a gazdájától, és addig gondoskodunk a szerencsétlen állatokról, amíg nem találunk nekik új helyet.
A kóbor kutyákkal más a helyzet, rájuk sem Tatárszentgyörgyön, sem másutt nem vár boldogabb jövő. Az önkormányzatnak szerződése van egy gyepmesteri teleppel, évente egyszer-kétszer velük gyűjtetik be a gazdátlan állatokat. Nekik aligha jut új otthon.
„A kóbor kutyusokról már nekünk sincs erőnk gondoskodni” – teszi hozzá Kohányi Miklós. – „A Felelős Állattartás Program kifejezetten a kutyás gazdáknak segít: általában a jegyzők és a helyi szociális munkások gyűjtik össze, hogy az adott faluban kiket támogathatunk ezzel a szolgáltatással. Az igény óriási, a jelenlegi kapacitásunk arra elég, hogy hetente kétszer eljussunk olyan helyekre, amik szerepelnek a Felzárkózó települések hosszú távú program 300, leghátrányosabb helyzetű falva között.”
Persze azért rendre előfordul, hogy egy-két gazdátlan kutya is akad a műtétre várók között. A máltaiak négy állatvédő szervezettel, illetve -menhellyel működnek együtt: ha kóbor kutyát ivartalanítanak, utána szakemberek segítségét kérik, hogy gazdát kerítsenek az állatoknak. Amíg nem volt mobil műtőbuszuk, az egyes falvakban összeszedett állatokat Tiszabőre vitték egy ideiglenes telephelyre, ott egy fix állomáson végezték el az ivartalanítást, majd a szállítóautóval egyszerre fuvarozták vissza az állatokat a lakóhelyükre. Ez persze kevésbé volt hatékony módszer, ráadásul jóval többe került.
A kitelepülések költségét a szeretetszolgálat állja, a kutyaivartalanításért és az egyéb szolgáltatásokért – kombinált oltás, chipezés, külső-belső élősködőmentesítés – az érintetteknek nem kell fizetniük. Márpedig ezzel nem kevés pénzt spórolhatnak meg.
Balogh doktor nem árulja el, hogy ő mennyiért vállalja a részvételt az ivartalanító akciókban, Kohányi Miklóstól is csak annyit tudunk meg, hogy az egri állatorvos igen jutányos áron végzi el a műtétcunamit.
Egyfelől persze jó dolog segíteni, másrészt azért ez egy óriási szakmai kihívás. Tizenöt éve viszek egy praxist, sokszínű a munkám, naponta átlag egy-két ivartalanítás is beesik, de arra csak kevesen képesek, hogy egyetlen nap alatt hibátlanul levezessenek 15–20 műtétet. Nekem azért megy, mert a két asszisztensemmel egy remekül együttműködő csapatot alkotunk
– magyarázza Balogh Gábor. Kérdezzük, hogy 15 év alatt hány ivartalanítást végezhetett el, de csak legyint, fogalma sincs, valahol a tízezres nagyságrendnél járhat.
A műtétek után a kutyák a lábadozókocsiban próbálnak magukhoz térni. Az altató hatása nagyjából félóra után múlik el, de beletelik egy-két órába, amíg teljesen visszanyerik a formájukat. Nelli, egy hat hónapos szuka volt ma az első páciens, őt haza is kísérjük.
„Be tud jönni a saját lábán?” – kérdezi a gazdája. Persze hogy be tud. Meleg, száraz helyen kell pihennie, ma még nem ehet semmit, este már ihat, másnap reggel meg kell kapnia az összes tablettát. „És a varratok?” Azzal sem kell törődni, nincs szükség varratszedésre, magától felszívódik majd.
Az utolsó páciens a mai napon Drazsé. Már csak pár mozdulat van hátra, Balogh Gábor lassan befejezi az ivartalanítását. Mohos kolléga felnéz a fényképezője mögül, hogy a lényegre tapintson:
– És mi lesz a kioperált herékkel?
Az állatorvos fel sem nézve világosítja fel:
– A lányok már felvágták kint a hagymát, mindjárt meg is pirítják, aztán mehet a pörkölt.
Olyan higgadtan beszél, hogy egy pillanatra mindenkiben meghűl a vér. Aztán felemeli a fejét, szeme beleütközik a rémült tekintetekbe. A maszkon keresztül is látszik, ahogy szélesre húzódik a szája.
Mi lenne? Hát kidobjuk.
