Belföld koronavírus

Keserű György Miklós: az oltás már kevés a 4. hullámhoz

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI
Az akadémikus szerint a fertőzés megelőzéséhez minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni. Egy kis csoda is segítene.

Ha valami csoda folytán az oltatlanok még ma felvennék a vakcinát, akkor is 3-5 hétig tartana védettségük kialakulása. A gond az, hogy nagyjából akkorra várható a 4. hullám tetőzése – mondta Keserű György Miklós akadémikus a tudományünnepen. Szerint a 4. hullámban az oltások mellett nagy jelentősége van a vírusellenes készítményeknek – idézték az MTA honlapján.

A Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetője arról beszélt, a 3. hullámban már a favipiravir hazai változatát alkalmazták, a kezelések kiértékelése még tart, de

a klinikai tapasztalatok megerősítették, a virális szerek hatékonyak a betegség első szakaszában.

(Az akadémikus erre már egy éve felhívta a figyelmet. Utána számos szakember, szervezet, köztük az MTA is érvelt amellett, hogy a favipiravirt ne csak a kórházi betegeknél alkalmazzák. Kásler Miklós miniszter végül idén márciusban engedélyezte a háziorvosoknak a gyógyszer felírását.)

Az akadémikus szerint Magyarországon a favipiravir-ellátás biztosított, de már vannak új vírusellenes szerek is, amelyeket be lehetne vetni, ezekkel kapcsolatban a szakemberek jelenleg ajánlásokat fogalmaznak meg a döntéshozóknak. Mint mondta, a koronavírus-fertőzés megelőzéséhez minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni, így az oltások – most már a 3. oltás – mellett nagyon fontos a maszkviselés, a távolságtartás és a higiénés szabályok szigorú betartása.

Kapcsolódó
Koronavírus negyedik hulláma: az MTA azt kéri, mindenki viseljen maszkot zárt térben
A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásában közölte, ugrásszerűen növelni kell a beoltottak számát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik