Belföld koronavírus

Koronavírus negyedik hulláma: az MTA azt kéri, mindenki viseljen maszkot zárt térben

MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt

Zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot. Amikor csak lehetséges, tartson megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítse a kezét

– többek közt ez olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) friss felhívásában és állásfoglalásában, amit a koronavírus-járvány negyedik hullámával összefüggésben adtak ki.

Az MTA szerint a járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60 százalékos átoltottságát. Ez az arány azonban – mint írják – nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására.

Közölték, az egészségügyi ellátórendszer minden jelentkező számára biztosítja az oltásokat. Az oltási hajlandóság azonban elapadt, és a tájékoztatási kampányokkal, a kistelepülésekre irányított oltóbuszokkal vagy az idősek és hátrányos helyzetűek számára szervezett oltási akciókkal sem sikerül érdemi javulást elérni a beoltottak arányában. Szerintük ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát, ugyanis két és fél millió még beoltatlan magyar van, akiket mielőbb be kell oltani. Hozzátették, az ugyancsak most jelentkező influenzajárvány is tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet.

Felhívták a figyelmet, a legfontosabb védelmet az oltás biztosítja, felvételét továbbra is erőteljesen ösztönözni kell, ugyanakkor a szakemberek előrejelzései szerint az orrot és szájat eltakaró maszk használatával is több ezer emberi életet lehet megmenteni Magyarországon a negyedik hullám alatt.

Az MTA kitért arra is, hogy közösen kell elérni, hogy senki ne adjon hitelt az olyan téves, felelőtlen és veszélyes állításoknak, miszerint a delta-variáns ellen nem véd az oltás és az orrot és szájat eltakaró maszk. Egyben arra buzdít a szervezet, hogy mindenki lépjen fel saját környezetében a hamis és áltudományos nézetek ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik