Belföld

A DK szabolcsi párttagja azt állítja, a Fidesz a szavazóival segíti az MSZP-t az előválasztáson

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
  • Két ellenzéki jelölt párharcát hozza az előválasztás a Mátészalkát és további 43 települést magába foglaló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5-ös számú választókerületben, ahol Földi István, a Jobbik jelöltje az LMP, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt támogatásával mérkőzik meg az MSZP-s Papp Ildikóval, akit a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció támogat.
  • Az MSZP többször közösen kampányolt a jelöltjét támogató DK-val. Az egyik ilyen alkalommal a DK egyik helyi párttagja, Jakab Tímea arról beszélt egy érdeklődőnek, hogy az előválasztáson a Fidesz segítséget nyújt az MSZP-nek, úgy, hogy a kormánypárt a szimpatizánsait küldi, hogy szavazzanak Papp Ildikóra. Mindezt hangfelvételen rögzítették.
  • Jakab Tímea arról is beszél, hogy barátságban van a választókerület országgyűlési képviselőjével, a fideszes Kovács Sándorral, valamint elárulja, hogy korábbi férje, az MSZP választókerületi elnöke, Halmi József gyerekkori jó barátja a kormánypárti képviselőnek.
  • Jakab Tímeát nem tudtuk utolérni, hogy magyarázatot adjon szavaira, de a DK vizsgálatot ígért. Ugyanakkor bár szerintük a szóban forgó megállapodás kizárt, ha mégis igaz lenne, az súlyos fegyelmi vétség, ami a pártból való kizárást eredményezné. Az MSZP szerint sincs együttműködésük a Fidesszel, ez csupán jobbikos agyszülemény. A Jobbik ugyanakkor Papp Ildikó visszaléptetését követeli.

Bizarr választási együttműködés részletei rajzolódnak ki abból a birtokunkba került hangfelvételből, amit a napokban rögzítettek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú választókerületében az MSZP és a Demokratikus Koalíció közös kitelepülésén. A két párt a szocialista Papp Ildikónak gyűjtött aláírásokat az előválasztásra Mátészalkán, amikor egy érdeklődő a helyi viszonyokról faggatta a DK aktivistáját, és a beszélgetésről hangfelvételt is készített.

Ezen hallható, ahogy a DK-s Jakab Tímea arról beszél: a Fidesz segíti az előválasztáson a DK által is támogatott MSZP-s jelöltet, méghozzá úgy, hogy a kormánypárt mozgósítja a szimpatizánsait, hogy a Jobbik és az MSZP jelöltje közti ellenzéki előválasztáson a szocialista politikusra voksoljanak.

Akik velük (a Fidesszel – a szerk.) szimpatizálnak, azokat beküldik az előválasztásra, hogy szavazzanak dr. Papp Ildikóra

– közölte a DK tagja, amikor kissé értetlenkedve azt kérdezték tőle, hogyan tudna besegíteni a Fidesz az előválasztáson.

Jakab Tímea arról is beszélt, hogy a választókerületnek és a Fidesznek is az az érdeke, hogy Földi István, a Jobbik jelöltje veszítsen. A térség országgyűlési képviselője a kormánypárti Kovács Sándor, akivel kapcsolatban gyanús európai uniós támogatásokról, valamint őt érintő nyomozásról is beszámoltunk már.

Uniós pénzekre pályázott, sikerült. Most miért ne sikerülne, ha olyan helyen ül? A Fidesz van hatalmon, természetes, hogy a saját embereit támogatja

– mondja az elnyert támogatásokra utalva a DK tagja a hangfelvételen.

A birtokunkba került 17 perces felvétel egyes részletei alább hallgathatók meg. A felvétel készítőjének hangját a forrásvédelem érdekében eltorzítottuk, Jakab Tímeáét nem, de amikor rövid ideig egyszerre többen beszélnek, akkor minden hang – Jakabé is – torzítva hallható technikai okból.

 

A Fidesz helyi országgyűlési képviselőjét egyébként a haverjának nevezte Jakab Tímea. Ugyanakkor a jó viszony ellenére szerinte csak az MSZP jelöltje feddhetetlen, Kovács Sándorra és esetleges jobbikos kihívójára utalva azt mondta:

Tolvajt tolvaj ellen ne indítsunk.

De hogy tolvajlás alatt mit ért, azt csak Földi esetében fejtette ki. Elmondta, úgy tudja, hogy a Jobbik jelöltje még Kocsord polgármestereként sikkasztott, és azért akar bekerülni a parlamentbe, hogy mentelmi jogot szerezzen. (Földi 2016-ban, időzköi választáson lett a a szabolcsi község polgármestere, de tavaly leváltották. A Magyar Narancs cikke szerint polgármesterré választásáig a kémkedéssel vádolt és azért később elítélt Kovács Béla európai parlamenti képviselő asszisztense volt.) A DK-s politikus azt is hozzátette, a Jobbikkal az is problémája, hogy „rasszista hajlamú” párt.

Földi István kérdésünkre azt mondta, nem követett el sikkasztást, és nem tud arról, hogy bármilyen eljárás folyna ellene, a szerinte valótlan állítások miatt pedig jogi lépéseket tesz. A parlament egyébként közvádas ügyekben ki szokta adni a képviselőket, vagyis ilyen esetben a mentelmi jog nem jelentene védelmet.

A DK párttagja azt is részletezte, hogy Kovács Sándor azért „hajtja”, hogy a szocialista jelölt legyen majd az ellenfele, mert Halmi József, az MSZP választókerületi elnöke – Győrtelek polgármestere – gyerekkori barátja a fideszes képviselőnek, és egymást kölcsönösen segítették, amikor a pártjuk volt hatalmon. Az asszony hitelességét jelzi, hogy elárulja, Halmi József a volt férje.

Amikor az MSZP volt hatalmon, akkor ő (Halmi – a szerk.) segített Kovácsnak. Most a Fidesz van hatalmon, polgármester a volt férjem Győrteleken, most ő (Kovács – a szerk.) segít neki.

A Fidesszel való együttműködés kapcsán végül az ellenzéki előválasztásra a DK miniszterelnök-jelöltjének, Dobrev Klárának aláírásokat gyűjtő Jakab Tímea úgy fogalmazott, nincs „összefűződés” a Fidesszel, csak segítőkészség.

Az elhangzottak miatt kerestük kérdéseinkkel Jakab Tímeát, ám sem hívásainkra, sem üzenetünkre nem reagált.

Utolértük a szocialista Papp Ildikót, aki a felvétel tartalmáról először nem kívánt nyilatkozni, de szerinte az úgy készülhetett, hogy a jobbikos Földi István két „besúgója” odasomfordált a pulthoz, és leállt beszélgetni az aktivistákkal. De ő ennek nem volt fültanúja, és nem tud többet a beszélgetésről – szögezte le. Hozzátette, nem igaz, hogy segítséget kapnak a Fidesztől. Ugyanakkor aljas dolognak nevezte, hogy titokban hangfelvételt készítettek az aláírásgyűjtésükön, és abban is biztos, hogy Jakab nem járult hozzá, hogy felvegyék, amit mond.

Halmi József, az MSZP helyi elnöke is arról beszélt a 24.hu-nak, hogy nincs megállapodás a Fidesz és az MSZP között, ez csupán a jobbikos jelölt „agyszüleménye” amivel állandóan próbálják lejáratni őt, méghozzá azért, mert Kovács Sándor fideszes képviselő a barátja, együtt nőttek fel. Elmondta még, hogy a volt feleségével, Jakab Tímeával nem tartja a kapcsolatot.

Kerestük Kovács Sándort, a Fidesz helyi országgyűlési képviselőjét is, de nem értük el.

A jobbikos Földi István szerint az ügyben a legnagyobb felelősség az MSZP-t terheli, és reméli, hogy egyedi esetről van szó. Szerinte a szocialistáknak vissza kellene léptetniük a jelöltjüket, és megszüntetni a párttagságát, mert csak így lehet megtartani az ellenzéki szavazók bizalmát.

Megkerestük a hangfelvétel miatt az érintett pártokat is. A DK kérdéseinkre azt közölte, nem ismerik az ügyet, de kivizsgálják, a választókerület vezetőjével már fel is vették a kapcsolatot. Azt írták:

a DK az Orbán-rendszer legádázabb ellenfeleként soha nem működik együtt a Fidesszel, az említett együttműködés is kizárt. Ha igaz lenne, akkor annak természetesen következményei lesznek, ilyen magatartás a pártból való kizárást vonja maga után.

Hozzátették, a DK tagnyilvántartása szerint van a választókerületben Jakab Tímea nevű párttag, de ő semmilyen tisztséget nem visel a pártszervezetben, „egyszerű” párttag. Erről azért érdeklődtünk, mert a DK választókerületi szervezőjének Facebook-oldalán csoportvezetőnek nevezi Jakab Tímeát.

Az MSZP azt közölte, a pártban zéró tolerancia van a Fidesszel való, a választásokat vagy az előválasztásokat bármilyen módon, bármilyen szinten befolyásoló együttműködéssel kapcsolatban. A hangfelvételt nem ismerik, de szerintük nincs valóságalapja annak, amit a DK tagja állít.

A Jobbik megdöbbentőnek és botrányosnak nevezte, hogy szövetségesük helyi jelöltje és emberei „a Fidesszel együttműködve akarják elárulni és elcsalni az előválasztást és ezáltal végeredményben megakadályozni a valódi rendszerváltást, illetve a kormányváltás utáni elszámoltatást”. Azt írták,

ezt az ügyet az MSZP úgy tudná megnyugtatóan rendezni, ha példát mutatna, és azonnali hatállyal visszahívnák a jelöltségtől az előválasztás tisztaságát bemocskoló, a kormányváltás ügyét eláruló Dr. Papp Ildikót, és kizárnák pártjából őt, illetve a botrány további érintettjeit.

Bár a felvételen a DK tagja beszél a fideszes segítségről, a Demokratikus Koalíció szerepére nem tért ki az ügyben a Jobbik válasza. Ez annak fényében érdekes, hogy a két párt átfogó megállapodást kötött az előválasztásra: 39 körzetben nem állítanak egymással szemben jelöltet.

Kapcsolódó
Karácsony kitalálta, a szocik túlkavarták, a Jobbik besokallt, Gyurcsány meg kért egy kávét
Rég nem látott kavarás ment az előválasztás hátterében, hogy végül a Jobbik és a DK egymásra találjon. Mennyire lehetnek elégedettek az ellenzéki pártok a jelöltállítás végén?
Olvasói sztorik