Belföld

Börtönt kér az ügyészség a nemzeti vagyonért felelős miniszter volt férjére

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség a vizes vb egykori gazdasági igazgatójára, a jelenleg körözés alatt álló Balogh Sándorra, aki korábban Mager Andrea közvagyonért felelős miniszter férje volt – írja a hvg.hu az általa megszerzett vádirat alapján.

Balogh a vád szerint egy rendkívül bonyolult és szerteágazó tulajdonosi és vezetői összefonódásokból álló, kiterjedt céghálót működtetett. Korábban megírtuk mi is: a jelenleg is ismeretlen helyen tartózkodó Balogh ellen  nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki költségvetési csalás gyanúja miatt, mert a férfi több százmillió forinttal károsíthatta meg az államot. Ugyanakkor Balogh ellen már 2018 első hónapjaiban elindult egy titkos nyomozás befolyás vásárlásának gyanúja miatt. A hvg.hu friss anyaga erről derített ki újabb részleteket.

A vádirat szerint ugyanis Balogh azt kérte a két magánnyomozótól, hogy derítsék ki, folyik-e olyan eljárás a NAV-nál, ami az ő személyét vagy cégeit érinti, és ha igen, akkor ennek a részleteit tudják meg. „Magyarán Balogh arra kérte őket, hogy olyan bűnügyi adatokat szerezzenek meg, amihez a NAV illetékes munkatársain kívül más nem férhetne hozzá” – fogalmaz a cikk. Az egyik magánnyomozó felkereste a NAV egyik kiemelt főnyomozóját, aki a kérésére lekérte ezeket az adatokat az adóhatóság VpRobotzsaru rendszeréből. Az ügy pikantériája, hogy a magánnyomozó korábban nemcsak a rendőrségen dolgozott, hanem a Nemzeti Védelmi Szolgálat jogelődjénél, az Igazságügyi és Rendvédelmi Minisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál is.

A vádirat szerint N. Róbertnek jól jöttek a K. Lajosnak tett szívességek, ezekért ugyanis egyebek mellett ingyenes vadászatot, kubai szivarokat, egy 150 ezer forint értékű vadászpuskát, vadász vendégjegyet kapott “ajándékba”. Eközben a vádirat szerint a magánnyomozók szolgálataiért Balogh rendszeresen fizetett havi megbízási díjat: 2017 márciusától 2018 januárjáig havi 2,1 millió forintot, 2018 februártól októberéig havi 1,4 millió forintot, összesen több mint 35 milliót.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt kiemelt főnyomozója, egy rendőr alezredes, egy volt rendőrségi főnyomozó, egy, korábban a titkosszolgálatnál dolgozó magánnyomozó is vádlottjai lettek annak a bűnügynek, amelynek egyik szereplője Balogh Sándor üzletember

Korábbi cikkünkben megírtuk: Bártfai-Mager Andrea miniszter volt férjét, Balogh Sándort amikor a NAV nyomozói el akarták fogni 2019. november 27-én, a telefonját otthon hagyva – hogy a cellainformációk ne árulják el – Szlovákiába autózott, és onnan Dubajba repült. A nyomozókat már csak a férfi telefonjára érkező SMS-ek fogadták, amelyeket a dubaji vásárlásai miatt kapott. Az üzletembert azóta is körözik. Balogh Sándor korábban volt a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöke, a vizes vb-t szervező Bp2017 Kft. legfőbb döntéshozójaként, és a külföldi kereskedőházak ötlete is tőle származik. A Magyar Afrika Társaságot is ő alapította, állítólag irigylésre méltó kormányzati kapcsolatai vannak kontinens-szerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik