Belföld

Távozik az Index vezérigazgató-főszerkesztője

Távozik az Indextől Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő és Sztankóczy András vezérigazgató-helyettes, vezető szerkesztő is – értesült a 24.hu. Kevéssel ezelőtt a hvg.hu szintén erről írt, a lap cikke szerint egy belső konfliktus állhat a történtek mögött.

A hírek megjelenését követően az Indamedia Network Zrt. a Kreatívnak eljuttatott közleményben bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. „Az Indamedia-csoport igazgatósága döntött az újság visszavásárlásáról, mivel kizárólag az így megvalósuló csoportszintű integráció esetén látja biztosítottnak az Index jelenlegi pénzügyi helyzetének konszolidációját, valamint az újság zavartalan további működését” – olvasható a közleményben, amely megerősíti Szombathy és Sztankóczy távozását. A lap új, azonnali hatállyal kinevezett vezérigazgatója Starcz Ákos, a Brand & Content és a Dialogue Creatives tulajdonosa lesz, az utóbbi digitális ügynökség a múlt héten olvadt be az Indamedia-csoportba.

Bodolai László, az MFA elnöke nem kívánt élni az Indamedia felajánlásával, hogy maradjon az Index.hu Zrt. igazgatósági tagja, a továbbiakban médiajogászként segíti az Indamedia-csoportot.

Kerestük Bodolai Lászlót, a portált eddig működtető cég igazgatósági elnökét, valamint Szombathy Pált is, de nem értük utol őket. Sztankóczy András felvette a telefont, ám akkor még sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a történteket, annyit mondott, „nehéz délelőttön van túl”. A szerkesztőségből ugyanakkor volt, aki még a közlemény közzététele előtt megerősítette, hogy távoznak a vezetők.

Bő egy héttel ezelőtt Balogh Ákos Gergely főszerkesztő-helyettesi megbízatását szüntették meg az Indexnél. A Media1 akkor arról írt, a jobboldali kötődésű újságírónak épp a napokban járt volna le a próbaideje, így elbocsátását indokolni hivatalosan nem kellett. Úgy tudjuk azonban, hogy a Szombathyval kialakuló nézetkülönbségének is szerepe volt ebben.

Szombathy és Sztankóczy az Index korábbi főszerkesztőjének elbocsátása után érkezett a laphoz. Dull Szabolcs menesztése után a szerkesztőség közleményben tudatta, hogy elfogadhatatlannak tartják a főszerkesztő kirúgását. Mint írták, évek óta két dolgot tartanak az Index független működése feltételének, hogy se a tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe ne legyen külső beavatkozás – ez utóbbi azonban a főszerkesztő eltávolításával sérült. Ezután hiába követelték Dull visszahívását, erre nem került sor, ami július végén felmondási hullámhoz vezetett, körülbelül 80 munkatárs jelentette be távozását, akiknek a részvételével később létrehozták a Telexet.

A Szombathy-féle új vezetésnek ezután új szerkesztőséget kellett felállítania, ez meg is történt, jelenleg nagyjából 65 munkatársa van a lapnak.

A változást a közleményben pénzügyi konszolidációval indokolják, ugyanakkor fontos, hogy az Indamedia-csoport társtulajdonosa Vaszily Miklós, a TV2 Csoport elnöke, az Origo és a közmédia korábbi vezérigazgatója, a kormánymédia meghatározó alakja,

ő – és Mészáros Lőrinc pénze – áll a nemrégiben indult Pesti TV mögött is.

Az Indamedia másik tulajdonosa, Ziegler Gábor, aki a cégben az operatív vezetést látja el. Amikor Vaszily tavasszal megjelent a cégben, ő is hangsúlyozta, hogy az Index alapítványi tulajdonban van. Korábban a szerkesztőség, de Bodolai is ezt nevezte a függetlenség első számú garanciájának. (Ez a konstrukció még azután jött létre, hogy a Fidesszel összevesző Simicska Lajos lehívta a portálra korábban megszerzett opciós jogát, de lemondott tulajdonosi jogairól.)

Szombathy Pál főszerkesztői pozíciójára egyelőre nem neveznek ki senkit, átmenetileg a főszerkesztő-helyetteseket kérik fel közös vezetésre a közlemény szerint. Főszerkesztő-helyettesből Balogh Ákos Gergely távozása után kettő maradt: Fekete-Szalóky Zoltán, az Inforádió korábbi felelős szerkesztője és Kitzinger Szonja, aki az elmúlt években pedig márkamagazinok főszerkesztője volt.

Kiemelt képünkön Szombathy Pál (elöl) és Sztankóczy András. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik