Lassan már öt éve, hogy pár fiatal orvos egy szegedi sörözőben elhatározta, hogy változtat a magyar egészségügy megkövesedett rendszerén. Célul tűzték ki, hogy a magyar egészségügyben az ötvenes évek óta jelen lévő „hálapénz” rendszerét kivezessék, egy élhető és tiszta egészségügyi működési modell alapjait rakják le. Később online közösségbe szerveződtek, ez lett az „1001 orvos hálapénz nélkül” nevű Facebook-csoport. Többen csatlakoztak hozzájuk az évek során, mert sokaknak tetszett a változtatás gondolata, amit a korábbi időszakban már nem lehetett látni a különböző orvosi képviseleti szervek berkein belül. Ez a csoport, illetve a belőle kinőtt „Újratervezés” orvos csoport egy esős novemberi napon új lendületet hozott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetésébe is. Olyan egészségügyet képzeltek el, amelyben az orvosok és egészségügyi dolgozók olyan bért kapnak, amely szakmájuk színvonalának megfelelő. Most úgy néz ki a kormány meghallotta a szavukat.
Egy év távlatából felvetődik a kérdés: a reformerek tényleg új lendületet hoztak? Vagy csak a régi lendületnek adtak nagyobb löketet? Az biztos, hogy elindult egy nyilvános vita, ötletelés, gondolkozás az egészségügy jobbá tételének lehetőségeiről. A kamara korábbi vezetésének is voltak elképzelései, amelyek a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztaltól a 2017-es Deklarációig, illetve több elemző szakkönyvig terjedtek. Korábban ők is számos alkalommal felszólaltak az egészségügyi dolgozók béremelése, a hálapénz eltörlése vagy a fogyatkozó háziorvosi praxisok ügyében. Ugyanakkor e megnyilvánulások többsége – a visszafogott stílusnak köszönhetően – alig kapott nyilvánosságot.
A kamara korábbi vezetése Éger István elnökletével mindig azt hangoztatta, bárkivel hajlandó tárgyalni, aki az egészségügyet nemzetstratégiai kérdésnek tekinti. Mindig jelezte is a kamarai tagoknak, hogy tárgyal, ám ezeknek a megbeszéléseknek a kézzelfogható eredményét ritkán láttuk, mivel nem volt kormányzati politikai akarat a változtatásra. Ugyanakkor a korábbi plénum törekvéseit, az orvosok melletti kiállását nehéz lenne elvitatni. A problémák mélyebb érzékeltetését a kormányzattal vitathatatlanul ők kezdték. Ezt az új vezetőség többszörös sebességgel folytatta.
A hálapénz és béremelés
A hálapénz az a szokás, amelyet a kommunista tervgazdálkodás szült: ha az államnak nem megy, a beteg tartsa el orvosát. A hálapénz az ötvenes évek óta velünk él és mindeddig kiirthatatlan volt a közfinanszírozott egészségügyi ellátásból. Sokan megkülönböztetik, ha valaki előre kéri a műtét előtt, vagy utána fogadja el, ám a lényeget tekintve nincs különbség: szürke zónát tart fenn az állami egészségügyön belül. A jog szerint a hálapénz színtiszta korrupció: a társadalombiztosítás által fizetett egészségügyön belül juttatja vélt jogtalan előnyhöz az egyik résztvevőt (például előbbre kerül a várólistán), vagy utólag a valósnak vélt „jobb minőségű” egészségügyi ellátást „köszöni meg” a kezelő orvosának (például jobb minőségű eszköz használat, törődés).
A hálapénz piactorzító és károsító hatásáról már sokszor és sokan írtak. Például Svéd Tamás MOK-titkár írt erről. Becslések szerint egy év alatt több mint 70 milliárd forint adózatlan jövedelem kerül az orvosok zsebébe, kifejezetten egyenetlen elosztásban. Közös gondolat volt, hogy a hálapénzt csak úgy lehet kivezetni, ha egyösszegű és radikális béremelést kapnak az egészségügyi dolgozók, miközben büntethetővé teszik a hálapénz elfogadását. Így lehet egyrészt a kieső bevételeket ellensúlyozni, másrészt tényleg kikényszeríteni annak a kivezetését.
Ha a hálapénzt kivezetnék, csökkenne az orvosok felső 10%-ának számító „orvosbárók” hatalma. Nem lenne akár ötvenszeres különbség egyes orvosok fizetése között. Lassan megszűnnének a „gyorsítósávok” a kórházi várólistákon, eltűnnének a dedikált „főorvosi” kórtermek az állami kórházakból. Tisztulna az egészségügy, javulna az ellátásbiztonság, de ezzel együtt sem oldódnának meg a problémák. Első lépésnek viszont megtenné – gondoltuk korábban és gondoljuk ma is.
Az új törvény: egészségügyi szolgálati jogviszony
Mondhatjuk, hogy hosszú évek imáit és érvelését a kormány is meghallotta, mivel a parlament viharos gyorsasággal elfogadta az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénytervezetet, amely a 2020. évi C. törvénnyel jogerőre is emelkedett. Ebben a MOK képviselte célok, mint a hálapénz eltörlése, a jelentős béremelés, a magán és az állami szféra szétválasztása, mind megjelennek. Ugyanakkor várható volt, hogy a hálapénz eltörlésének büntető törvénykönyvbe foglalása kevés lesz, a jelentős mennyiségű többlet finanszírozásért cserébe. Valamit még kér majd még a jogalkotó. Ebben nem tévedtünk, ennek köszönhetően a törvényben megjelennek olyan elemek s vannak gondolatok, amelyeket az orvostársadalom, illetve a kamara soha és semmikor sem kért. Megkaptuk például az orvosok 1+1 éves vezényelhetőségét, a másodállásban történő munkavállalás engedélyezését, vagy a tudományos fokozatok figyelmen kívül hagyását a bértáblák esetében.
Naiv gondolat, hogy az egészségüggyel fennálló majd húszéves adósságát egy derűs szeptemberi napon vette észre a miniszterelnök, miközben kezet fogott a Magyar Orvosi Kamara jelenleg regnáló vezetőivel. Sokkal inkább lehet az intézkedést a jelenleg is tartó világjárvány számlájára írni. Valószínű, hogy ha nincs vírus, nincs béremelés.
A koronavírus okozta pandémia rámutatott a magyar egészségügyi rendszert sújtó súlyos anyagi, eszköz- és szakemberhiányra. Több ezer orvos, ápoló és nővér hiányzik a rendszerből, számos kolléga távozott külföldre az elmúlt években. Az alapellátó háziorvosok korfája vészesen öregszik, átlagéletkoruk a 60 évet közelíti. Ha csak pár intenzív terápiás szakdolgozó hagy fel a munkával, már nem lehet osztályokat működtetni. Ha csak pár orvos áll fel vagy esik ki a vírus következtében az ellátásból, ténylegesen az összeomlás fenyeget. Ezt látta meg a kormányzat és ezért ment át viharos gyorsasággal az orvosok bérrendezésére irányuló törvény, amelynek célja jól kivehető: aki még itt van, és hajlandó dolgozni a magyar egészségügy keretein belül, maradjon is itthon.
Ezt vártuk? Tényleg ez a megoldás?
A magyar egészségügyi társadalom tagjai egymásnak feszültek az elmúlt napokban. Mindenki másiknak vagy a kamarának esett. Érkezett kritika jobbról, balról és középről. Régről és a múltból. Az alapellátás részéről, illetve a vezényelhető orvosok oldaláról. Miért ezt? Miért így? Miért most?
Alakult egy több mint 30 ezer főt számláló új Facebook-csoport. Nagy lett a felháborodás. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a Magyar Orvosi Kamarának – a többi testülettel egyetemben véleményezési joga van, de döntési joga nincs. Ennek megfelelően a döntés során kikérték a kamara véleményét, de a kormány határozott. A végleges szöveg észrevételezésére mindössze 4 órát kapott a vezetés.
A szöveg alapos átvizsgálása után a kamara számos korrigálandó részt talált a törvényben, miközben a pontosítások miatt a napokban egy 68 kérdésből álló levelet intézett Kásler Miklós miniszterhez. Mások mellett a legtöbbet előforduló három kritika a törvénnyel kapcsolatban a másodállás-vállalás jelentős korlátozása, az 1+1 éves vezényelhetőség, illetve a kollektív jogok csorbulása. Ezekkel kapcsolatban a kamara álláspontja egységes: a vezényelhetőséget az észszerűség szintjére (kizárólag veszélyhelyzetre) kell korlátozni, a másodállás tiltását teljességében ki kell venni a törvényből, maximum két állásig engedélyezni kell, a kollektív jogokat pedig biztosítani kell továbbra is az egészségügyben a dolgozók számára.
E szükséges módosítások után is kérdés, mi történik majd az alapellátás szintjén. Szintén miniszterelnöki szintű ígéret van arra, hogy az alapellátásban dolgozó triász tagjai (háziorvos, házi gyermekorvos és alapellátó fogorvos) is megkapják a béremelést. Ugyanakkor nem szabad elfeledni a velük dolgozó asszisztencia és a kapcsolódó védőnői hálózat tagjait sem, bármilyen szintű bérrendezés vagy változtatás esetén a törvénynek rájuk is kell vonatkoznia.
Egységre van szükség!
Egy magyar lakos átlagosan 6-8 évvel rövidebb életet él, mint az Európai Unió más részein élő társa. Statisztikák szerint 4-6 évvel tölt több időt betegen. A magyar lakosság egészségügyi állapota siralmas, amihez a számos forráskivonáson túlesett, korrupcióval telített egészségügyi ellátórendszer is hozzájárul. Magyarország 2017-ben mindössze a GDP 6,7%-át költötte egészségügyre, míg a szomszédos Ausztria az amúgy többszörös GDP-jének a 10,2%-át. Azaz a magyar egészségügy súlyosan alulfinanszírozott.
Többen évek óta hangoztatjuk, hogy el kell kezdeni az egészségügy rendbetételét, többletforrást kell biztosítani, hogy megfelelően működhessen. Olyan egészségügyet szeretnénk,
- amelyben az egészségügyi dolgozók itthon is látják a jövőjüket,
- ahol van a legtöbb betegségre megfelelő, európai szintű ellátás,
- ahol világos és tiszta körülmények között lehet a beteg érdeke az első,
- ahol az ellátó személyzet megfelelően van fizetve a minőségi munkájáért.
Az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény alapvető iránya nem rossz. Nagy vonalakban tükrözi a többségi orvostársadalom és a kamara majd 18 éves álláspontját a hálapénz kivezetésének és az egyidejű bérrendezésnek az ügyében. Soha nem volt még ilyen elszántság a kormányzat részéről, hogy több 100 milliárdos nagyságrendben valóban pénzt tegyenek az egészségügybe, és reformot hajtsanak végre. De.
- Tévedés azt gondolni, hogy egy új sor a büntető törvénykönyvben egy csapásra megszünteti a velünk élő ősi „szokást”, ám biztosan gondolhatjuk, hogy jelentős visszatartó ereje lesz.
- Tévedés azt gondolni, hogy az egészségügy összes problémáját egy magasabb orvosi fizetés megoldja. Pláne szakdolgozói bérrendezés nélkül. Ugyanakkor számos fiatalt rávehet a maradásra.
- Tévedés azt gondolni, hogy egy új jogviszony elég lesz a lokális orvoshiányok megoldására. Ugyanakkor az erőforrás-optimalizáció kezdetének elég lehet.
Azt gondolom, a törvény – a szükséges módosítások után – kezdeti lépésnek elég lehet. A megtett úton tovább haladva, további reformokat eszközölve, a velünk dolgozó szakdolgozói bértáblát jelentősen korrigálva az egészségügy sok éve várt rendbetétele elkezdődhet.
Az egészségügy hosszú és fájdalommal teli műtéte elkezdődött. A beteg még él, de kritikus állapotban van. Most folyik az orvosi konzílium a beteg feje fölött. Ne most vesszünk össze, miközben az operációt kellene folytatni. Most látszik először hosszú évek óta a tenni akarás szándéka, most kell tenni azt, aminek már rég itt lett volna az ideje.
A szerző alapellátó fogorvos
Kiemelt kép: Mónus Márton / MTI
