Negyven férőhelyes kishajókikötőt építene a Magyar Nemzeti Bank cége Balatonakarattyán, a volt MÁV-üdülő területén, illetve az előtte lévő partszakaszon. Az MNB hat alapítványa 2015-ben 890 millió forintért vette meg a volt MÁV-üdülőt, ennek a helyén jelenleg egy oktatási és konferencia-központ épül. Ehhez a beruházáshoz kapcsolódna a kikötő megvalósítása, most azonban önkormányzati tulajdonra építkezne a jegybanki cég, az MNB-Ingatlan Kft. tulajdonában álló Optimum-Gamma Kft.
Az MNB-cég kérelmére már megindult az előzetes vizsgálati eljárás. A Matolcsy György MNB-elnök volt felesége, Matolcsy Gyöngyi által vezette képviselő-testületen biztosan nem fog múlni a beruházás sikere, miután már 2016-ban arról határoztak, hogy szükségesnek és szabályszerűnek tartják a kikötő létesítését a területen. A beruházás ugyanakkor meglehetősen lassan haladt, korabeli hírek szerint a Balatonakarattya és Balatonkenese közötti vagyonmegosztási vita miatt, amely azt az üdülőövezetet is érintette, ahová a jegybank építkezni akart.
A volt MÁV-gyermeküdülő területe előtti sáv egyébként közterület, de már hosszú ideje el van zárva az akarattyaiak elől.
Az engedélyezési tervhez készült előzetes vizsgálati dokumentációban arról írnak, hogy a projekt hatályos (építési-, vízjogi-, fakivágási- és fapótlási) engedélyekkel rendelkezik, és a zöldhatóság nem írt elő környezeti hatásvizsgálatot. Az Optimum-Gamma Kft. tájékoztatása szerint a vízi munkákat a Bahart Zrt. fogja végezni, a kivitelezéssel pedig 2021 őszére készülnek el. A 40 férőhelyes kikötő megépítése egy 2019-es tervezői költségbecslés szerint bruttó félmilliárd forint körüli összegbe kerül majd.
Miután a helyieket nem árasztotta el információval az önkormányzat, egyelőre csak találgatnak, hogy a kikötőt körülvevő területre bárki bemehet-e majd. A többi között ezt is megkérdeztük Matolcsy Gyöngyitől, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen feltételekkel adta át az önkormányzat a leendő kikötő területét az MNB cégének. A polgármester egyelőre nem válaszolt kérdéseinkre.
A tervdokumentációban arról is írnak, hogy a térségben jelentős az igény az új kikötőhelyekre, miközben „környezet- és természetvédelmi szempontok miatt kikötő építésére jelentős új partszakaszok kijelölése egyre nehezebb, de a part kiépítettsége, a strandok elhelyezkedése, és szinte a Balaton teljes körbeépítettsége sem kedvez új kikötők kialakításának”. Megjegyzik, hogy a Balaton fejlesztési tervében szintén szerepel a kikötőkapacitások bővítése, és erre van is turisztikai igény, hiszen
nemcsak hazai, de külföldi (német, osztrák, holland, dán, és növekvő számban orosz, és a jövőben remélhetőleg kínai) turisták is látogatják a Balatont. A balatoni vitorlázásnak a vízisportokban is fontos szerepe van, nagyobb nemzetközi versenyek megrendezéséhez elengedhetetlen a kapacitás bővítése.
A beruházás helyszíne emellett természetvédelmi szempontból is optimális, mert a terület „összefoglalóan degradáltnak” számít, a Natura 2000-es élőhelyek pedig „teljesen hiányoznak” onnan.