Belföld

Bodolai László: a Fidesz csak röhög a markába

Bocsánatkérést vár, ha kiderül, egy előre megrendezett színjáték volt az egész.

A Spirit FM-en a Media1 rendkívüli műsorában Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke azt mondta, bármit tett volna, a mostani helyzet alakult volna ki – írja a Magyar Hang. Érvelése szerint a Fidesznek ehhez most semmi köze nem volt, az Index

úgy esett szét, hogy nem kellett belenyúlniuk, röhögnek a markukba.

A szerkesztőség „bedobta az all in-t”, pedig nem volt miért, hiszen Gerényi Gábor még azelőtt lemondott a reformtervekről, hogy kikerült volna az Index oldalára a szerkesztőségi függetlenség veszélybe kerülését jelző barométer.

Ha ez azért történt, mert már előkészületben volt egy új lap, azt súlyos hibának tartja, ha pedig a volt indexesek két héten belül új oldalt hoznak létre, olyan kiadóval, amely egy hónapja be van jegyezve, akkor bocsánatkérést vár mindenkitől, mert akkor színjáték volt az egész – tette hozzá.

Megismételte, az teljesíthetetlen feltétel volt, hogy vegye vissza Dull Szabolcsot, akinek hátrébb kellett volna lépnie, ha nem az volt a célja, hogy az Index felrobbanjon.

Dull: Nem jó fejlemény, ha valakinek a híváslistájából kreálnak történeteket
Az Index volt főszerkesztője azt mondta, jól lehetett tudni Vaszily Miklós kötődéseit.

Ha ő áll fel, másnap fizetések sincsenek, ő abban bízott, hogy „a szerkesztőség logikusan gondolkodó fele” marad. Bodolai azt  mondta: több újságíró bocsánatot kért tőle, mert a történtekkel nem értenek egyet, ezért reméli továbbra is, lesz, aki meggondolja magát, és a megmaradó emberek által választott új emberekkel tovább lehet működtetni az Indexet.

Sztankóczy András és Szombathy Pál reményei szerint vele maradnak az igazgatóságban, kap folyamatosan önéletrajzokat, de nem adott fel hirdetést, ő nem keresett meg senkit, nem is tud erről. Azt elképzelhetőnek nevezte, hogy a két másik igazgatósági tag készül B-tervvel, de erről most nem egyeztet velük, ő próbál néhány újságíróval beszélgetni az Indexen belül, hogy van-e még lehetőség a folytatásra.

Bodolai szerint az Index a bázisdemokrácia alapjain működött, a szerkesztőségen ezért csak kisebb reformokat sikerült átvinni.

Törzsi alapon ment a felelősségi rendszer. Volt, akinek nagyobb hibát is elnéztek, másokat kisebbekért is letoltak, nehezen fogadták be a külsősöket. Önjáró, kreatív szerkesztőség volt, de a negatív visszacsatolásokat nehezen viselték.

Nem volt közös metszet az üzleti elvárások és a szerkesztőség tervei között.

Az újságírók természetesnek tartották, hogy milyen sok sajtópert megnyert nekik, ami nem azt jelenti, hogy az Index ilyen keveset hibázott, a szerkesztőség belekényelmesedett abba, hogy

„a Bodi úgyis megnyeri”.

Bodolai továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a Gerényi-tervet nem kellett volna megvalósítani,

Ezzel a tervvel szétszedhetnék az Indexet
Külső cégekbe szerveznék ki a szerkesztőség egy részét, forrásaink egyike szerint ezzel a lépéssel szétvernék a lapot.

Ezt az igazgatóság által elfogadott dokumentum tartalmazta, de Dull Szabolcs félreértelmezte a helyzetet. Bodolai azt régóta érezte, nincs jó üzenete a számos kormányközeli médiumnál vezető pozíciót betöltő Vaszily Miklós megjelenésének, de hozzátette, Vaszily Miklóssal baráti a kapcsolata, neki pedig azt mondta, nem akarnak Origót az Indexből, próbálja megnyugtatni a szerkesztőséget. Vannak jogszabályok, amelyeket figyelembe kell venni, ha egy szerkesztőség üzletszerűen akar működni, össze kell hangolnia a kiadóval működési modelljét – Bodolai ezt tartja az ügy tanulságának.

Bodolai azt állítja, az Index-szerkesztőséggel együtt választott volna új főszerkesztőt
Az Index.hu Zrt. igazgatósági elnöke bárkit azért nem tudott volna elfogadni.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik