Belföld

Bodolai azt állítja, az Index-szerkesztőséggel együtt választott volna új főszerkesztőt

Korábban a témában:

„A szerkesztőség ellenében senkit nem választottam volna” – az ATV.hu szerint ezt mondta a tévécsatorna híradójának Bodolai László kedden. Az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke azt követően nyilatkozott, hogy felbukkant egy hat évvel ezelőtti televíziós műsor egy részlete, amelyben arról beszélt az Origóval kapcsolatban, hogy komolyabb helyeken a szerkesztőség tagjai választják a főszerkesztőt.

Az ATV.hu felhívta Bodolait és megkérdezte tőle, hogy az Indexnél előfordulhatott volna-e, hogy a szerkesztők döntsenek a következő főszerkesztőről, mire Bodolai azt felelte, odáig el sem jutottak, mert „egyetlen egy napja volt arra, hogy egyeztessen a szerkesztőség vezetésével”.

Az ATV cikkéből azonban kimaradt az a részlet, hogy a szerkesztőségnek volt jelöltje a posztra, hiszen azt kérte Bodolaitól, hogy vegye vissza a kirúgott Dull Szabolcsot, az igazgatóság elnöke azonban erre nem volt hajlandó.

Bodolai azt mondta még az ATV-nek, hogy a szerkesztőség ellenében senkit nem választott volna, senkit nem rakott volna a szerkesztőség fölé úgy, hogy a dolgozók nem egyeznek bele, vagy nem szavazzák meg.

Bárkit én se tudtam volna elfogadni, de az úgy is volt, mikor az Index alakult, volt egy szerkesztőségi charta és a szerkesztőségi chartában emlékeim szerint úgy volt, hogy a kiadó és a szerkesztőség közösen választ főszerkesztőt, de úgy, hogy ennek mindenképpen konszenzusos alapon kell lenni. De a szerkesztőségnek vétójoga van.

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.