Közélet

444: Kitették az igazgatóságból az Index főszerkesztőjét

Kitették a lap igazgatóságából Dull Szabolcsot, az Index főszerkesztőjét – írja a 444.hu. A lap szerint hétfőn rendkívüli állománygyűlést tartottak a szerkesztőségben, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke, Bodolai László itt jelentette be, hogy Dull igazgatósági tagságát megszünteti, mert „belső döntéseket vitt a nyilvánosság elé”. A főszerkesztői posztról azonban nem mentette fel. Pusztay András vezérigazgató azt mondta, olyan igazgatósági határozat született a múlt héten, amit nem tud lelkiismerete szerint végrehajtani, de az nem derült ki, hogy emiatt távozik-e.

Az ülésre azután került sor, hogy a szerkesztőség egységesen tiltakozott a cég igazgatósága elé került javaslat miatt, ami átalakítaná a lap működését, és mint a 24.hu elsőként megírta, külső cégekbe szervezné ki a rovatokat. Vasárnap este át is állították az Index függetlenségét jelző mutatót, tudatva, hogy a szerkesztőség függetlensége veszélybe került.

A 444.hu írása szerint a rendkívüli állománygyűlésen Bodolai csillapítani próbálta a feszültséget, és közölte, hogy Gerényi Gábor átalakítási tervét nem tárgyalja végül az igazgatóság, és a továbbiakban Gerényi – aki Index-alapító, jelenleg az Azonnali.hu résztulajdonosa – már nem vesz részt tanácsadóként az igazgatóság ülésein.

A jelenlévők abban maradtak, a szerkesztőség vezetése kidolgozza, milyen garanciák mellett állítanák vissza a barométert a független tartományba.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik