A most induló Nők Lapja online-on önnek is van egy videósorozata. Miről szól majd?
Fél évvel ezelőtt kezdtünk el beszélgetni egy hetente jelentkező videóinterjú-sorozatról külföldön élő magyarokkal. Vagyis jóval korábban, minthogy mindenki ehhez hasonló videóinterjúkba fogott volna. Az én riportalanyaim esetében ez a formátum a valódi távolság miatt elkerülhetetlen. Olyan közismert személyekkel szerettük volna kezdeni a sorozatot, akiknek a neve sokaknak érték, de viszonylag ritkán hallunk felőlük. Egyikük például Mihalik Enikő, akivel több, mint egy évtizede az MTV New York-i tudósítójaként forgattam. Nagyon érdekes, bátor, izgalmas személyiségként emlékeztem Enikőre, aki abszolút nem egy „divatbaba,” sokkal több dimenziós karakter. Azóta nem beszéltünk, én viszont nagyon kíváncsi voltam, mi lett a már érettebb, a magyar UNICEF-fel is dolgozó, hivatásszerűen nonprofit munkát is végző Enikővel.
Egy másik riportalanyom például Schilling Árpád, aki Franciaországba emigrált a családjával, vele az ottani új életéről beszélgettem és arról, hogyan kötődik továbbra is ezer szállal intellektuálisan Magyarországhoz. Igyekeztem teljesen más közegekben élő, eltérő karakterekben gondolkozni, így jutott eszembe például Noszály Sándor korábbi profi teniszezőnk. Őt egykor a TV2 Tények riportereként ismertem meg, amikor a Nagy Ő-ben szerepelt. Azt gondoltam, nagyon érdekes élete lehet, kíváncsi voltam, neki mi szűrődött le Kaliforniában mindabból, ami nekem 1991-ben, amikor az első teljes évemet töltöttem külföldön, a legnehezebb beilleszkedési gondjaimmal, a vasfüggöny mögül érkezve, csilliárdosok között mozogva.
Ez mennyiben tér el az ATV-nél végzett munkájától?
Az érdeklődésem szintje azonos. Az ATV START-ban a szerkesztőim hívják meg a riportalanyokat, persze csapatjátékban velünk, műsorvezetőkkel. Ebben a mélyinterjú-sorozatban magam választom meg őket, és sokkal hosszabban tudunk beszélgetni, mint a tévében. Fontos nekem a START, nagyon nehéz döntés volt, amikor a munkamennyiség lazítását kértem a vezetőségtől még a karantén előtt. De rengeteg más munkám is van, nem bírtam már jól a terhelést fizikailag, úgy éreztem, hogy meg fog állni a szívem. Az ATV START-ot teljesen elengedni nagyon fájt volna, így boldog voltam, amikor Veiszer Alinda érkezésével megosztottuk a munkát. Amúgy imádom a pörgést, ezt a fajta aktuálpolitikai, közéleti, napi munkát sok vendéggel, rövid, gyors interjúkkal.
Változtatott a munkáján a koronavírus okozta karantén?
Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok embernek most igen nehéz, ezért halkan merem csak mondani, hogy én fürdök a boldogságban és a munkahatékonyságban. Eddig sem volt irodám, és mivel régóta műsorvezető vagyok, hozzászoktam, hogy a nap túlnyomó részében teljesen egyedül dolgozom a gépem előtt, emailen és telefonon tartom a kapcsolatot a szerkesztőséggel. Ez egy jól kidolgozott, magammal betréningezett munkafegyelmet ad.
Otthon viszont reggel elkezdem a munkát, leülök a gép elé és addig nem állok fel, míg nem végeztem. Ebből a szempontból nekem nagyon hasonló az életem az eddigihez. Ráadásul nekem az is szerencsém a kisgyerekes családokhoz képest, hogy kamaszgyerekeim vannak, akik viszonylag önjáróak, nem igényelnek már folyamatos törődést.
Élt már külföldön, költözne újra? Többször is nyilatkozta, hogy sokat utazik, szeret világot járni, új kultúrákat és nézőpontokat megismerni.
Pont erre vagyok kíváncsi a Nők Lapja sorozatban is a vendégeimtől: nagyon sok hasonlóságot találok az ő lelki fejlődésükben és következtetéseikben a világ megismerése során, mint amiken én mentem keresztül. Soha nem tudtam volna meg, ha nincs ez a sorozat, hogy Oroszlán Szonja pont azt gondolja a világ legfontosabb dolgairól, mint én. Amikor azt mondja például interjú közben, hogy „figyelj, Kriszta, tök fontos a színpad, az emberek figyelmét egy-egy mozdulattal, gesztussal magammal húzni, klassz filmeket csinálni, de nekem ugyanolyan óriási élmény egy sivatagban nézni a naplementét.” Pontosan ugyanilyen élmény nekem is civilként élni külföldön: futni Utah-ban vagy Kaliforniában… tévézés, smink, közönség nélkül pont olyan boldog vagyok, mint Szonja. Jó itt is, jó máshol is. Mindenütt jó, de a legjobb úton.
Viszont most a koronavírus miatt nem nagyon lehet még utazni vagy a külföldi barátokkal találkozni.
Nyilvánvalóan a nagy szabadságvágyú embereknek a fizikai szabadság is fontos, ugyanakkor nekem az utazásaim során a helyi kultúra és a benne élő emberek a legfontosabbak, rajtuk keresztül ismerek meg egy-egy adott országot. Napi szinten tartom a kapcsolatot más kontinensen élő barátokkal. A jelenleg Balin élő cégtársammal, aki a legjobb barátnőm, például naponta több órát töltök el online. Vele évente kétszer találkozom, és senkihez nem állok közelebb barátként, mint hozzá. Így olyan, mintha minden nap járnék Balin.
Mit tapasztal, hogyan kezelik külföldön a járványt Magyarországhoz képest? Lát nagy különbségeket?
Pont amiatt, mert többekkel is tartom a kapcsolatot külföldről, látom, hogy mennyire eltérő a koronavírus kezelése és annak érzelmi lecsapódása is a különböző helyeken. A már említett, Balin élő barátnőmtől hallottam, hogy a turizmus hiánya brutális nyomorba taszítja a környezetében az embereket, ő most nekik próbál minden erejével segíteni. A New York-ban élő barátnőm nemrég azzal hívott fel, hogy betartunk-e minden, a karanténra vonatkozó szabályt, mert neki közvetlen ismerősei kapták el vagy haltak bele a vírusba. Miközben itt, Budapesten nem érzem közvetlenül, csak tudom, hogy ez élet-halál kérdés.
Korábban azt nyilatkozta valahol, „Úgy érdekel a család, mindenféle család, – és főleg a legkiszolgáltatottabbak, a gyerekek”. Utóbbiaknak nem könnyű most a helyzetük, az otthon tanulást illetően, főleg a most érettségizőknek. Ön egyetért azzal a döntéssel, hogy május 4-én, egy nappal a járvány beígért tetőzése után megtartották az írásbeli vizsgákat?
Azt nem tudom megítélni, hogy közegészségügyileg rendben van-e, érzelmi és erkölcsi oldalról tudom csak megközelíteni, a helyzet társadalmi igazságtalanságát kiemelve. A karantén első napjától az ország bizonyos iskolái, például a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, ahova a gyerekeim is járnak, azonnal alkalmazkodtak a változásokhoz és a digitális oktatásra való átálláshoz. Közben pedig ott van az a mélység, amibe más, nem középosztálybeli gyerekeket taszított ez a helyzet, köztük sok most érettségizővel.
Régóta mondják sokan, hogy a digitális leszakadás a jövő nyomorát termeli ki, de most ez az új helyzet pár hét alatt brutálisan megnövelte az eddig is hatalmas különbségeket a gyerekek lehetőségei között Magyarországon. Nekem ez rettenetesen fáj, mert vannak, akiknek minimális esélyük sem adatott meg a jó érettségire. Ugyanilyen nyomasztó és fájdalmas belegondolni, hogy milyen sokan vannak, akiknek az otthona nem a biztonság, hanem a legnagyobb kiszolgáltatottság és veszély helyszíne, fizikailag, szexuálisan vagy érzelmileg. Ez a járvány első napjától kódolva volt.
Kívülről úgy tűnik, sok mindent kipróbált a pályája során. Tudósított Amerikában, riporterként dolgozott a TV2-ben, a Magyar Televízióban és most műsorvezetőként az ATV START-ban. Érzett valaha fásultságot?
Szerencsére nem. Ha így lenne, akkor abba kéne hagynom a szakmát és valami nagyon mást csinálni. Inkább elképesztő fáradtságot kezdtem el érezni, egy olyan fizikai limitet, ami azt mutatta, hogy nagyon nem tisztelem a szervezetem, a teljesítőképességem határait. Ezért is kértem az ATV-s feladataim csökkentését.
György Péter médiaműhelyéből került be több társával együtt az akkor, 1997-ben induló kereskedelmi tévézésbe, ahogy egyszer mondta, a szerencse fiai voltak, jókor, jó helyen. Ma nagyon más a helyzet, nincs sok választása a kezdő újságíróknak, mert kevés hely akad, ami ne lenne átitatva politikával. Ön nekimenne ennek az egésznek újból?
Ha ma lennék fiatal, nem vágnék bele. Miközben erkölcsileg és szakmailag talán az én kezdő korom idején sem volt akkora szükség jó újságírókra, mint amennyire ma van. Ha ma valaki jó, szuverén, érdeklődő, empatikus, szabad ember és újságíró akar lenni, akkor nagyon nagy kihívásokat vállal. Akkoriban még nem éreztük ennek a súlyát. Ma a felelősségünk, a döntéseink újságíróként bizonyos értelemben egyszerűbbek, persze nehezebbek, hiszen gyakran fekete-fehér a helyzet. Akkor valószínűleg még nem tudtam volna ennek felmérni a jelentőségét, mint amikor ma hozok döntéseket, sok évvel a hátam mögött.
Az ATV-nél szabad mozgásterük van?
Teljesen. Soha életemben egy instrukciót vagy halvány utalást nem kaptam azon kívül, hogy tisztességesen végezzük a munkánkat. Nem lennék itt, ha nem így lenne. Én már egyszer átéltem a fentről kapott utasítások világát, nagyon gyorsan ki is rúgtak abból a tévéből, nem szokásom reflektálatlanul engedelmeskedni.
Nemrég hátrányos helyzetű gyerekeknek tartott vloggersulit. Mit gondol, mennyiben veszélyezteti a vloggerkedés és az „influenszerlét” a munkájukat? Ön például mennyire aktív a közösségi felületeken, például az Instagramon? Tervez jobban nyitni az online felé a hagyományos tévézés felől?
Abszolút, ez volt a másik álmom a Nők Lapjával kitalált együttműködésünkkel. Olyan platform kipróbálása, amire korábban soha nem volt időm, sem érdeklődésem. Ez a mostani feladat egy kikacsintás a televíziózásból, a karantén ideje alatt persze még több adódott online munkákból. Közben persze rádöbbentem, hogy a fiatalok, de a kollégáim, a kortársak közül is sokan otthonosan és nagy követőtáborral mozognak az online térben, amiben én egyelőre csak kullogok.
Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu
