Belföld koronavírus

Mehetek a telekre? És orvoshoz? Vidéken mindent lehet? Kötelező a maszk? Így szakad ketté az ország mától

Újra átalakul az életünk, kettészakad az ország. Végigvesszük, kire milyen szabályok vonatkoznak mától, legyen fővárosi vagy vidéki, érettségiző, 65 évnél idősebb, külföldről hazatérő vagy elhalasztott műtétre váró beteg.

Kettéosztják az országot a ma életbe lépő kormányrendeletek: míg Budapesten és Pest megyében fennmaradnak a március 28. óta érvényes kijárási korlátozások, az ország többi részén szabadabban mozoghatnak az emberek.

A fővárosban minden marad a régiben

Ez azt jelenti, hogy

a fővárosban és a környékén élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el az otthonukat, tehát elmehetnek dolgozni, bevásárolni, sétálni, orvoshoz, halaszthatatlan ügyeiket intézni, műszaki cikkeket vagy akár vetőmagot venni, tisztítóba, sőt fodrászhoz is, viszont nem gyülekezhetnek, és mindenkitől, akivel nem élnek egy háztartásban, tartaniuk kell a másfél méteres távolságot.

A szabályok nem változtak azóta, hogy itt írtunk róluk. Hétfőtől is csak az eddig nyitva tartó üzletek és működő szolgáltatások folytathatják a tevékenységüket, változatlan módon, azaz az élelmiszerboltokat, drogériákat és gyógyszertárakat kivéve délután háromig, az éttermek pedig továbbra is csak elvitelre adhatnak ételt vagy házhoz szállíthatnak. Például a könyvesboltok és a ruhaüzletek felkeresése továbbra sem számít alapos indoknak az otthonunk elhagyásához, még akkor sem, ha esetleg nyitva találunk ilyen egységeket.

De újra sportolhatunk

Ami változás, hogy a sportélet Budapesten is újraindulhat, és nemcsak a hivatásos sportolók kezdhetik meg az edzést, de minden sportegyesület által szervezett, amatőr, szabadidős és tömegsport-tevékenység is engedélyezett, sőt nézők nélkül versenyeket is lehet rendezni. Vagyis már nem csupán az egyéni sportolás megengedett, hanem például a gyerekek futballedzései is megtarthatók szerte az országban. A bajnokságok folytatásáról a szakszövetségek dönthetnek.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

A játszóterek megnyitásáról viszont az önkormányzatok határozhatnak, így Budapesten ez egyelőre valószínűleg nem történik meg.

A budapestiek csak alapos okkal hagyhatják el a várost

Amióta Orbán Viktor miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy május 4-étől más szabályok érvényesek Budapestre és Pest megyére, mint az ország többi részére, a legtöbben azt kérdezik: elhagyhatják-e a fővárosiak a lakóhelyüket, lemehetnek-e például a vidéki telkükre, a Balatonhoz vagy rokonokhoz?

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombaton azt hangsúlyozta, erre nincs lehetőség, és különösen nincs arra, hogy ott aludjanak, mint ahogyan strandolni sem mehetnek vidékre a budapestiek, a sétáláshoz pedig lehetőleg közeli és nem túl népszerű célpontot kell választaniuk. A március vége óta hatályos kormányrendeletből valóban ez következik, azonban tapasztalataink szerint a valóság igen távol került ettől, és sok budapesti töltötte a vidéki telkén ezt a hosszú hétvégét is. Mivel a fővárosból kivezető utakat vagy éppen a vonatokat eddig sem ellenőrizték tömegesen, visszatartó erőt leginkább az jelentett, hogy a polgármesterek az országosnál szigorúbb szabályokat is hozhattak a hétvégékre településükön, így megakadályozhatták a turistacélpontok látogatását, néhány helyen pedig a nyaralótulajdonosok távol tartásával is megpróbálkoztak. Az új rendeletek alapján viszont erre már nem lesz lehetőségük, az pedig fölöttébb életszerűtlen, hogy egy újranyitó vidéki étterembe csak a lakcímkártya felmutatása után engednének be bárkit is. Ezzel együtt tény, hogy

a jogszabályok alapján még legalább két hétig a budapestiek csak alapos indokkal mehetnek vidékre, tehát például dolgozni, vagy ha egy családtagjukról kell gondoskodniuk. Valószínűbb azonban, hogy a hatóságok inkább a csoportos szabályszegéseknek próbálnak gátat szabni, olyan esettel még senki nem fordult hozzánk, hogy a saját nyaralójában vagy oda tartva büntették volna meg a kijárási szabályok megszegéséért. Persze az sem kizárt, hogy hétfőtől sűrűbbek lesznek az ellenőrzések.

Vidéken viszont már nincsenek kijárási korlátozások, tehát akár az Alföldről is lehet a Balatonhoz vagy az Őrségbe utazni, és fordítva, azt viszont a kormányszóvivő nem tanácsolta, hogy a vidéken élők Budapestre jöjjenek, hiszen a rendelet nem a lakcímkártyához köti a kijárási szabályokat, tehát a fővárosban ők sem mozoghatnak szabadon.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Miért pont Pest megye?

A vasárnapi adatok alapján a hazai koronavírus-fertőzések kicsivel kevesebb mint a felét jelentették Budapestről, a háromezer esetből viszont mindössze négyszáz Pest megyei, miközben a kevesebb mint harmadannyi lakosú Fejér megyében is háromszáz beteget regisztráltak. Százezer főre pedig nemcsak Fejérben, hanem Komárom-Esztergom és Zala megyében is több megbetegedés jut, mint Pest megyében. Ennek fényében inkább a fekvése, mintsem a koronavírus terjedése magyarázza, hogy miért Pest megyében maradt érvényben a kijárási korlátozás.

Jogalkotási bénázás miatt Pest megyében nem kötelező a maszk

Elemi szintű jogalkotási bakit követett el a kormány, amikor múlt csütörtökön elrendelte, hogy hétfőtől mindenki köteles az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön a szájat és az orrot takaró maszkot, sálat vagy kendőt viselni. Ezt a szabályt ugyanis abba, a védelmi intézkedésekről szóló 168/2020. számú rendeletbe írták bele, amelynek már első paragrafusa tisztázza, hogy „hatálya – Budapest főváros és Pest megye kivételével – Magyarország területére terjed ki.” Budapesten és Pest megyében a korábbi kijárási szabályok maradnak életben, azokban pedig nincs szó kötelező maszkviselésről.

 

Budapesten ez a kodifikációs bénázás nem okoz gondot, mivel Karácsony Gergely főpolgármester már április 27-étől előírta a tömegközlekedésben és a fővárosi üzletekben is a maszk viselését. Arra azonban nem vennénk mérget, hogy Pest megye összes településén hoztak ilyen rendeletet, ennek hiányában pedig nem kötelező a száj és az orr eltakarása a boltokban. Ettől függetlenül mindenkit biztatunk rá, és idővel talán a kormány is korrigálja majd a hibát. Addig is a MÁV már kötelezővé tette a maszk hordását a vonatain, és az üzletek is előírhatják ezt vásárlóiknak, a példa inkább csak azt mutatja, hogy ahogy a kijárási szabályok megfogalmazása, úgy azok fellazítása sem sikerült tökéletesen.

Fotó: Marjai János /24.hu

Mi nyithat ki vidéken?

Az ország 18 megyéjében ugyan mától megszűnnek a kijárási korlátozások, ám szó sincs arról, hogy az élet visszatérne a megszokott kerékvágásba. Továbbra is mindenkinek törekednie kell arra, hogy tartsa a másfél méteres távolságot másoktól az utcán, a parkban és a járműveken is, kivéve azokat, akikkel együtt él.

Augusztus 15-éig rendezvényeket nem lehet tartani, se fesztivált, se falunapot, se lakodalmat, bár a házasságkötést, a temetéseket és a vallási szertartásokat engedélyezték.

Zárva maradnak a mozik, a színházak, a szórakozóhelyek, a nem szabadtéri múzeumok. Kinyithat viszont minden üzlet (a másfél méteres távolság betartásáról az üzemeltetőnek kell gondoskodnia), tehát a Budapesten még tilalom alá eső könyvesboltok, ruhaüzletek is, és nem korlátozzák a szolgáltatásokat, így a szálláskiadást sem, ami már csak azért is érdekes, mert a vidéki éttermek, kávézók, cukrászdák és presszók ugyan újra látogathatók, de fogyasztani csak a teraszon vagy a kerthelyiségben szabad. Mindez azt jelenti, hogy rossz idő esetén a vendéglátás vidéken is leállásra kényszerül.

Kinyitnak a strandok, a szabadtéri fürdők és az állatkertek is.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Vidéken a felsőoktatási intézmények is nyitva lehetnek, a rektor döntésétől függően. Az egyetemi, főiskolai vizsgaidőszakok így akár a szokott rendben is megtarthatók, a kollégiumok viszont egyelőre zárva maradnak.

Az idősek boltsávja fennmarad

Továbbra is az egész országra igaz, hogy élelmiszerboltokban, drogériákban és gyógyszertárakban 9 és 12 óra között csak 65 évnél idősebbek vásárolhatnak – ők viszont csak ebben a három órában léphetnek be. Ha egy házaspár egyik tagja elmúlt 65 éves, a másik nem, akkor ők ezentúl sem vásárolhatnak együtt. Más üzletekben nincs ilyen korlátozás, azokba bárki bármikor bemehet.

A piacok szabályozását az önkormányzatokra bízta a kormány, tehát a polgármesterek dönthetnek arról, a piacokon bevezetnek-e olyan idősávot, amikor csak az idősek vásárolhatnak.

Éledezik az egészségügy

A koronavírus-járvány miatt gyökeresen átalakult az egészségügyi ellátás. Nem csupán több mint 30 ezer kórházi ágyat ürítettek ki, és betegeket küldtek haza, vizsgálatok, halasztható műtétek sora maradt el, de a fogorvosok is csak sürgős esetben láthattak el pácienst. A 65 évesnél idősebb orvosoknak egy hónap elteltével ismét lehetővé tették, hogy betegekkel találkozzanak, de az ellátórendszer hétfőtől éled csak újra, a kormányzati ígéretek szerint négy lépcsőben.

A magánegészségügyben már hétfőtől korlátozások korlátozások nélkül fogadhatók és elláthatók a betegek, az intézmények persze hozhatnak speciális szabályokat. Mától a közegészségügyben sem csak a sürgős beavatkozások elvégzése engedélyezett, hanem

újraindul a háziorvosi, a védőnői és a fogászati alapellátás, a járóbeteg szakellátás, a diagnosztika, ismét elvégezhetők az egynapos és a transzplantációs beavatkozások, akut eseteknél újraindulhat a műtéteket követő rehabilitáció.

Ezzel együtt Kásler Miklós miniszter azt kérte, hogy továbbra is elsősorban a sürgős és a koronavírus terjedése szempontjából kevésbé kockázatos beavatkozásokat végezzék el, előjegyzéssel, szigorú higiéniai előírások betartásával és a védőeszközök biztosításával.

Az alap- és a szakellátásban a betegnek telefonon kell időpontot kérnie háziorvosától, fogorvosától, és csak a telefonos konzultáció után jelenhet meg a rendelésen, ahol mindeninek megmérik a hőmérsékletét, a szakellátásban pedig egy járványügyi kérdőívet is ki kell tölteni. Az orvosok óránként legfeljebb négy beteget vizsgálhatnak meg.

Újraéled a félig fagyott egészségügy, de nem térhet vissza a régi mederbe
Nemcsak a várólisták nyúlhatnak meg, hanem idővel a külföld elszívó ereje is újra felerősödhet az egészségügyben, ahol azonban közel sem lehet teljesen visszaállni a járvány előtti működésre.

Egyes, a vírus átadása szempontjából kockázatos – például fül-orr gégészeti, fogorvosi, onkológiai, endoszkópos – vizsgálatokat és beavatkozásokat csak negatív koronavírusteszt birtokában végeznek el a betegen, ugyanez igaz az egynapos műtétekre és a kórházi betegfelvételre.

De ki és mikor végzi el az orvosi ellátáshoz szükséges koronavírusteszteket?

Erre egyelőre az intézmények sem tudnak válaszolni. Az orosházi kórház szombat este azt írta Facebook-oldalán, jövő időben: arról, hogy a PCR-tesztekhez szükséges mintavétel „mikor és hogyan történik, a minisztérium külön tájékoztatást ad majd ki a kórházak részére”.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A Magyar Orvosi Kamara máris jelezte, hogy három nap alatt nem lehet ezekre az előírásokra felkészülni, ezért azt kérik a betegektől, legyenek türelemmel, ne várják, hogy rögtön időpontot kapnak majd régóta húzódó vizsgálatokra. Árulkodó, hogy az operatív törzs sem válaszolt a hétvégén az egészségügyi ellátás újraindulásával kapcsolatos kérdésekre, és szombaton jelezték is, hogy csak hétfőn tudnak felelni ezekre.

Kezdődik az érettségi, a digitális oktatás marad

Ma 9 órakor a magyar írásbelivel megkezdődik az érettségik sora – mindenhol az országban azonos szabályokkal, azaz a végzős középiskolások között nem tesznek különbséget a lakóhelyük szerint. Az idén 83 ezren vizsgának (előrehozott érettségi nem lehetséges), és néhány olyan – főként gyakorlati – tárgyat kivéve, amelyiknél nincs írásbeli, mindenki csak írásban, szóbelik nem lesznek. Egy teremben legfeljebb tíz diák tartózkodhat, az oktatásirányítás ígérete szerint maszkokat, kesztyűket biztosítanak nekik. Mivel a vírus a papíron 24 óráig életképes, a feladatlapokat egy napra elzárják.

Érettségi: itt van minden, amit az idei vizsgákról tudunk
A Magyar Közlönyben megjelent a vonatkozó kormányrendelet, mutatjuk, mit lehet tudni az idei vizsgákról.

A diákok ma reggelig dönthetnek úgy, hogy nem érettségiznek most, ez esetben ősszel pótolhatják a vizsgát, akkor teljes értékű érettségit szerveznek a halasztóknak.

Az érettségizőket arra kérik, ne csoportosuljanak, ne egyszerre érkezzenek és távozzanak az iskolából. Budapesten a zsúfoltság elkerülése érdekében a tanítási időben megszokott sűrűséggel üzemel a tömegközlekedés.

Az iskolakapuk ugyanakkor csak az érettségizők előtt nyitnak ki, a digitális munkarendnek nevezett otthoni tanulást május végéig fenntartotta a kormány, és mivel utána már csak két hét marad a tanévből, nem valószínű, hogy a tanítás a régi mederben újraindulna.

Április vége óta az önkormányzatoknak kötelező ügyeletet biztosítani az óvodákban és bölcsődékben, vagyis azok a szülők, akik nem tudnak otthon maradni, napközben az intézmények gondjaira bízhatják gyermeküket.

Az üzleti utak egy része elől elhárult az akadály

Miközben a budapestiek hétvégente a Margitszigetre is csak a kora reggeli és az esti órákban mehetnek ki futni, vidékre pedig csupán alapos indokkal utazhatnak, a Wizz Air májustól 16 járatát újraindította Budapestről. A jegyvásárlás előtt azonban érdemes meggyőződni arról, hogy külföldiként beutazhatunk-e a célországba, és ott előírnak-e kéthetes karantént az érkezőknek. Az utazási kedv az első napok tapasztalatai alapján ennek megfelelően csekély, ugyanakkor az üzleti utak könnyítése megkezdődött.

Hazánkba például péntek óta

a kötelező kéthetes karantén kiszabása nélkül beléphetnek a Csehországból, Lengyelországból, Németországból, Ausztriából, Szlovákiából és Dél-Koreából üzleti útról hazatérő magyar állampolgárok, illetve az ezen országokban bejegyzett itteni cégek külföldi dolgozói.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik