Belföld koronavírus

Kásler nem ad engedélyt, nem tud koronavírusos betegeket fogadni a Csányi-féle magánkórház

Kásler Miklós, a kormány egészségügyért felelős minisztere hetek óta nem adja ki azt a határozatot, amely lehetővé tenné, hogy a Budai Egészségközpont Királyhágó utcai, 120 ágyas kórháza koronavírusos betegeket fogadhasson.

A miniszter a napokban két kórházigazgatót is leváltott, a más profillal működő Országos Rehabilitációs Intézet vezetőjét arra hivatkozva távolította el, hogy nem ürítette ki elég tempósan az intézményt a koronavírusos betegek számára.

A Budai Egészségközpont (BEK) március óta teljes készültségben van, de üresen áll.

A magánkézben lévő BEK – korábbi közlése szerint – már március közepén elkezdte a járványkórházi működésre való felkészülést.

A tulajdonosok – a Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 Zrt. és az igazgató, Varga Péter Pál családi cége, a Medikomp Kft. – közös döntése alapján egy hónapja, március 15-én léptek kapcsolatba Pintér Sándor belügyminiszterrel, és ajánlották fel a teljes fekvőbeteg-kapacitást az operatív törzs számára.

A BEK tájékoztatása szerint a következő napokban Kásler minisztériumának határozatán kívül minden szükséges engedélyt megkaptak. Megtörtént az ÁNTSZ-szakfőorvosi vizsgálata, módosították a működési engedélyt, majd március 26-án a kijelölő határozat is megszületett a Királyhágó utcai kórházat illetőleg. A BEK a járványkórházi működésre szóló finanszírozási szerződést is megkötötte március 27-én a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel.

Varga Péter Pál intézményigazgató a 24.hu kérdésére azt mondta:

A működés megkezdéséhez az Emmi miniszterének elrendelő határozata kell. Ezt a mai napig nem kaptuk kézhez. Április 2-án a miniszterhez címzett kérdésemre azt a választ kaptam, hogy a kórház bevonása az aktuális szükségleteknek megfelelően fog megtörténni, „napokon belül”. Azóta „stand by” helyzetben van a kórház, ami a járványellátást illeti. A kórház területén jelenleg csak a Gerincgyógyászati Központ akut és sürgősségi gerincsebészeti tevékenysége működik egy teljesen szeparált részében.

Varga Péter Pál az egészségközpont honlapján korábban azt írta, hogy a járványkórházi működés kifejezetten veszteséges tevékenység a normál működéshez képest, a várható potenciális árbevétel jóval kisebb lesz, mint a megszokott üzletmenetben. A „nagy gazdasági csapás” ellenére azonban a cég működési tartalékaival akár fél évig tartó problémás helyzetet is tudnak kezelni – állította az igazgató.

Az egészségközpontot működtető kft. a 2018-as beszámoló szerint 7,5 milliárdos éves bevétel mellett 428 milliós adózás utáni eredményt könyvelhetett el. A tulajdonosok akkor nem vettek ki osztalékot a cégből, de a mostani átálláshoz és a járvány ideje alatti működtetéshez piaci cégek is támogatást adtak az intézménynek. A Csányi Sándor irányítása alatt álló OTP Bank pénzügyi támogatásából márciusban a meglévők mellé vásároltak 20 új lélegeztetőgépet, majd a Generali Biztonságért Alapítványa is felajánlott 50 millió forintot a koronavírus szűréséhez szükséges tesztek, laborberendezések beszerzéséhez.

A 24.hu megkereste az Emmi sajtóosztályát, hogy megtudjuk, miért húzódik hetek óta Kásler Miklós miniszteri engedélyének kiadása. Amint megérkezik a válasz, közöljük.

Frissítés!

Cikkünk megjelenése után a Nemzeti Népegészségügyi Központ az állami hírögynökséggel tudatta, a Budai Egészségközpontnak nincs is szüksége külön engedélyre ahhoz, hogy koronavírus-fertőzött betegeket lásson el. Azt írták: Müller Cecília országos tisztifőorvos erre március 23-án, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter jóváhagyásával, már ki is jelölte a központot, tehát nincs szüksége a feladat ellátásához külön engedélyre, az adott időponttól fogadhat koronavírussal fertőzött betegeket.

Kiemelt kép: Bielik István /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik