Belföld

Bozóki: Orbánék összefüggő, rendszerszintű rombolást végeznek a kultúrában

Milyen politikai hozadéka van néhány tehetséges rendező és társulat ellehetetlenítésének? Miért tartanak annyira Pintér Béla, Bodó Viktor vagy Schilling Árpád művészetétől? Ezek nagyon kevés embert érintő dolgok, így ennek egyetlen magyarázata van: a hatalom megtartásának mániákus igénye

– mondta Bozóki András a Népszavának adott interjúban. A korábbi kulturális minisztert a Háttal Európának című kötet bemutatója után kérdezték: a könyvben harminc független értelmiségi szerző készít leltárt „az Orbán-kormány elmúlt tíz évének kultúrarombolásáról”.

Köztük van a CEU egyetemi tanára is, aki úgy vélekedik, itt összefüggő, rendszerszintű rombolásról van szó. Ugyanakkor rögzíti: a kultúrát nem lehet elpusztítani. Mint mondja, a kötet szerzői leginkább a szabadság korlátozása miatt tiltakoznak, mert a kultúra leginkább a szabadság közegében tud kibontakozni:

A legjobb alkotókat, írókat, színészeket, zenészeket, rendezőket nem lehet elnémítani. Ők megtalálják az utat akár itthon, akár külföldön.

Pesszimistább hangot üt meg, amikor a közkultúra jövőjéről beszél. Ennek oka, hogy szerinte a közgyűjteményeket, múzeumokat kivéreztetik, áthelyezik. A rendszer az intézkedéseivel azt üzeni, a felhalmozott tudás értéktelen. A közoktatás, az iskola felzárkóztató funkciója megszűnt. A távolság az elit és a leszakadó rétegek között egyre növekszik, miközben a közkultúra hagyományos színterein egyre nagyobb befolyásra tesz szert a bulvár és a propaganda.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik