A 24.hu információja szerint Karácsony Gergely főpolgármester a november 6-i kormányülésen jelezte Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy botrányos a hulladékgazdálkodás finanszírozása a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelési Zrt. miatt, ezért felvetette a főváros kiléptetését a szemétdíj központosított beszedési rendszeréből. A kukaholding sorsa lehet az egyik legfontosabb napirendi pont a főpolgármester és a kormány következő találkozóján is.
Úgy tudjuk, a múlt heti kormányülésen a miniszterelnök nem reagált érdemben Karácsony felvetésére, de az elmúlt napokban szakmai körökben elterjedt a hír, hogy néhány hónapon belül teljesen felszámolhatják az amúgy sok gondot okozó kukaholdingot.
Az NHKV rövid, négy éves fennállása alatt hagyománnyá tette, hogy megszegve a törvényi előírást, rendszeresen hónapokkal a határidő letelte után adja le az előző év pénzügyi mérlegét. A kukaholdingnak – minden más céghez hasonlóan – május 31-ig kellett volna közzétennie a tavalyi beszámolóját, ez azonban még most, novemberben sem történt meg, így nem tudható pontosan nem tudható, jelenleg hogyan mekkora mínuszban van az NHKV. A cégbíróság már csak emiatt is elrendelhetné a kényszertörlést, de a szimpla késésnél minden bizonnyal sokkal nagyobb baj van a cégnél.
A kukaholding hivatalos könyvvizsgálója már az előző, 2017-es mérleg esetében is jelezte: csak úgynevezett korlátozott véleményt hajlandó kiadni az elszámolásokban rejlő bizonytalan becslések miatt. Akkor 40 és 50 milliárd forint körül voltak a kukaholding kintlevősége, forrásaink szerint ez 2018-ban tovább romlott.
Az NHKV-t azért hozta létre az Orbán-kormány, hogy állami kézbe vegye a szemétdíjak beszedését. A 2016-os indulásnál elvették az önkormányzati hulladékos cégektől a díjszedés jogát azzal, hogy az NHKV utalja majd minden érintettnek országszerte a működés finanszírozásához szükséges pénzt. Ám terv nem működött, mert a kukaholding nem volt képes megfelelő hatékonysággal beszedni a díjakat. Ehhez sem embere, sem megfelelő adatbázisa nem volt.
A kukaholding különösen súlyos elmaradásokat halmozott fel a fővárosban, az ország legnagyobb hulladékos cégével szemben. Az FKF Zrt.-nek már 2017-ben volt olyan időszaka, amikor 10 milliárdos kukaholdingos tartozás mellett kellett működnie. Az FKF tavalyi beszámolójából arra lehet következtetni, hogy 2018 végén a kiszámlázott, de pénzügyileg nem rendezett szolgáltatói díjak megközelítették a 12 milliárd forintot.
Forrásaink szerint a kukaholding alól végképp kirántaná a talajt a kormány, ha Budapestet kivennék a hatásköréből. A főváros ugyanis nemcsak abszolút értékben nagy befizető, itt arányaiban is magasabb a sikeres díjbeszedések aránya, mint az országos átlag. Ha ez a forrás megszűnik, a cég még kevésbé lesz fenntartható, mint eddig. Az NHKV-nál a veszteségspirál miatt már többször lecserélték a vezetőket, sőt a megszüntetés ötlete is felmerült. 2018 végén a menedzsment jelentős részét kirúgták, miután aláírták a siralmas eredményt felmutató mérleget. A menesztettek többsége a rendszert létrehozó Weingartner Balázs, a kukaholding korábbi igazgatósági elnökének embere volt. A vezetőcserékkel egy időben kormányzati szinten némi bizonytalankodás is érezhető volt, hogy érdemes-e újabb tízmilliárdokat költeni a rendszer fenntartására, de végül megvédték a NHKV-t.
Az NHKV Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszter felügyelete alá tartozik. A 24.hu levélben kért információt a nemzeti vagyon kezeléséért felelős minisztertől, de kérdéseinkre egyelőre nem érkezett válasz.
Kiemelt kép : Mohos Márton / 24.hu