Gazdaság

A kukaholdingnak az idén sem sikerült betartania a törvényt

Megint kicsúszott a törvényben előírt határidőből a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. az éves mérlegének leadásával. A kukaholdingnak – minden más céghez hasonlóan – május 31-ig kellett volna közzétennie a 2018-as évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját, de ennek még július első napjaiban sincs nyoma a cégadatbázisokban. A számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása adó- és cégjogi következményekkel jár: a NAV-nak mulasztási bírságot kell kiszabnia, majd néhány hónap után, ha nem változik a helyzet, a cégbíróság kényszertörlést is elrendelhet.

A késés biztos jele annak, hogy a szemétszállítás pénzügyi rendszerének botrányos átszervezéséről elhíresült állami vállalatnál továbbra sem sikerült úrrá lenni az elszámolási problémákon.

A Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszter felügyelete alá tartozó NHKV tavaly több mint fél évvel lépte túl határidőt, és amikor végre nyilvánosságra került a dokumentum, ki is rúgták a menedzsment jelentős részét. A menesztettek Weingartner Balázsnak, a kukaholding korábbi igazgatósági elnökének emberei voltak.

A múlt évben május helyett decemberben leadott 2017-es mérlegben hivatalosan „csak” 3,6 milliárd veszteség szerepelt, de a dokumentum részleteiből kiderült, hogy a gyakorlatban ennek az összegnek több mint a tízszerese is hiányozhatott a kasszából. A kukaholding ugyanis nem tudott behajtani 43,5 milliárd forintnyi számlát, ezért ez a tétel csak elvileg szerepelhetett a bevételek között.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A „bizonytalan becslések miatt” a cég könyvvizsgálója is csak úgynevezett korlátozott véleményt volt hajlandó kiadni, és azt is leszögezte, hogy a rendelkezésre álló dokumentációból azt sem tudták megállapítani, szükséges-e bármilyen helyesbítést tenni az éves beszámolóban a nettó árbevétel és az eladott szolgáltatások utáni követelések adataiban. Bártfai-Mager az idén tavasszal újra szükségét látta a személyi változásoknak, és Pankucsi Zoltánt nevezte ki igazgatósági elnöknek.

Mindeközben nagyon jól járt az a kis nyírségi cég, amely a kukaholdingtól kapott megbízást, hogy segítsen be a felhalmozódott szemétdíjtartozások menedzselésébe. A 160 fős NHKV valamiért a négyfős Pepp and Cars Kft.-ben látott fantáziát, hogy az a Díjbeszedő Zrt.-vel közösen egy 7,6 milliárd forintos keret terhére járja végig az ország településeit, és egyeztesse a számlatartozásokat. A kukaholdingnak ugyanis pontos nyilvántartása sem volt arról, hova mentek ki a sárga csekkek, és kik voltak a nemfizetők.

A Balkányban működő Pepp and Cars tavaly 590 milliós forgalom mellett 38 milliós adózott eredményt ért el, ami szép eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy cég egy évvel korábban csak 269 ezer forintos pluszt tudott felmutatni.

Az NHKV működéséért felelős minisztérium márciusban a Magyar Nemzetben megjelentetett cikkben azt állította, hogy a társaság még a tavasszal ledolgozza az elmaradásait.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik