Gazdaság

Biztos lehetett abban a négyfős nyírségi cég, hogy megkapja a kukaholding pénzbehajtó bizniszét

Nagyon bátran vagy nagyon jó információk birtokában vágott bele a nyírségi Nagykálló egyik kocsmaépületében székelő Pepp and Cars Kft. az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. szemétdíjbizniszébe.

A Pepp and Cars 2016-ban nagyjából egy falusi vegyesbolt forgalmához mérhető 19 millió forintos bevétellel rendelkezett, tartozásai miatt pedig 2017 elején a NAV végrehajtást indított ellene. Ilyen kondíciók mellett már az is meglepő, hogy a négyfős cég egyáltalán elindulhatott a kukaholding közbeszerzési pályázatán, amellyel a befizetetlen szemétdíjak egész országra kiterjedő behajtására kerestek megfelelő vállalkozást. Még meglepőbb, hogy a Pepp and Cars óriási pénzügyi kockázatokat vállalt be:

jóval azelőtt, hogy az NHKV kihirdette volna, hogy – konzorciumban – ez a cég lett a tender nyertese, elkezdte kiépíteni a díjbeszedők országos alvállalkozói hálózatát.

Információink szerint a szerencsés kisvállalkozás 2017 közepén keresni kezdte, majd le is szerződtette azokat az embereket, akiket az ország különböző megyéiben koordinátorként alkalmazhatott a projektben.

2017 júliusában tette közzé a kukaholding a közbeszerzési kiírást a be nem fizetett szemétdíjak behajtására, és az ügyféllisták pontosítására 7,6 milliárd forintos kerettel.

A 24.hu-nak több korábbi alkalmazott is megerősítette, hogy a Pepp and Cars néhány hozzá szorosan kapcsolódó céggel együtt már a nyáron, szinte a kiírással egy időben elkezdte keresni a munkára alkalmazható embereket. A birtokunkba került dokumentumok bizonyítják,

hogy októberben már szerződéseket is kötöttek alvállalkozókkal az NHKV közbeszerzésére hivatkozva. Pedig azt csak 2018. január 4-én hirdették ki, hogy a Díjbeszedő Holding Zrt. és a Pepp and Cars konzorciuma lett a pályázat győztese.

A közbeszerzés idején a politikai pályáját Kisvárdán kezdő, a parlamentbe is a kisvárdai körzetből bekerülő Seszták Miklós fejlesztési miniszter felügyelete alá tartoztak a kukaholding ügyei. A fejlesztési tárca adott engedélyt az NHKV-nak arra, hogy kiszervezze az alaptevékenységéhez tartozó pénzbeszedést. És szintén Kisvárdán lakik a Pepp and Cars operatív igazgatója. Lizák Anita volt a behajtóhálózat felállításának kulcsfigurája.

A nyírségi cég Lizák irányításával 2017 utolsó heteiben annyira felpörgette a szervezést, hogy karácsonykor már el is kezdhették volna a munkát. A szemétdíjtartozások beszedését azonban csak hónapokkal később indították el. Közben ugyanis politikai szempontok írhatták felül az országos szemétszállítás finanszírozásának ügyét.

Információnk szerint a több száz beszervezett embert hetekig-hónapokig váratták, a kezdési dátum folyamatosan csúszott, ezért sokan ki is léptek. Márciusban végül kiküldték az első címlistaadagot a koordinátoroknak, de azzal együtt ment az az utasítás is, hogy

addig nem mehet senki sem pénzt beszedni, amíg az országgyűlési választás le nem zajlott.

„Látszott, hogy nem akarták még ezekkel a kis számlákkal sem hergelni az embereket, amíg le nem szavaztak” – mondta a 24.hu-nak egy azóta felmondott díjszedő. Állítása szerint április 9-én, a parlamenti választás másnapján rögtön megkapták az engedélyt, indulhattak behajtani.

Az NHKV-tól érkezett listán szereplők végiglátogatása azonban csak nagyon kis százalékban végződött sikeres behajtással. A díjbeszedőknek nemcsak azt kellett kiszűrniük, hogy az adott helyen befizették-e sárga csekken a szemétpénzt, hanem azt is, hogy jó-e a megadott cím, illetve hogy az ügyfél nem halt-e meg esetleg időközben. Ráadásul a rezsicsökkentés idején megszabott kukadíjak sokszor a behajtás költségeit is alig fedezték.

Végeredményben a egész behajtási akció hatalmas ráfizetést hozhat a kukaholdingnak. Rosszul jártak a díjbeszedők is: volt, aki olyan kevés jutalékot kapott, hogy még a benzin- és a telefonköltségeit sem tudta fedezni belőle.

Az igazi nyertes a nyírségi vállalkozás lett, amely forrásaink szerint 500 forintot számlázott minden egyes ügyfélért a kukaholdingnak.

A pénz töredék részét csorgatták tovább a három-, négyszintes alvállalkozói hálózatnak. A közreműködő cégek is levették a maguk sápját, ezért mire a pénz a díjbeszedőkhöz ért, szinte teljesen elfogyott. Száz forintot, sőt néha ennél is kisebb összeget kaptak egy-egy sikeres behajtás után, ahol pedig valamilyen okból nem volt bevétel, ott feleződött a díjazás.

A szervezők spóroltak a közterheken is. A díjbeszedőket, ahol tehették, szövetkezetekbe léptették be. Egyik forrásunk például tésztagyári munkásként alkalmazva járta a számára kijelölt településeket. A szövetkezetnek pedig, amelybe alkalmazása elején azonnal beléptették, szintén kisvárdai illetőségű vezetője volt.

 

11 milliárd fölött a kiszervezett behajtás

Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt.-t, közismert nevén a kukaholdingot 2016-ban azzal a céllal hozták létre, hogy az egész országban ez az állami cég szedje be a szemétszállítási díjakat. A pénzbeszedés jogát ezzel egy időben megvonták a kukákat ténylegesen ürítő és a szemetet elszállító kommunális cégektől. A 160 fős apparátussal rendelkező és Garancsi István üzlettársai által 700 millió forintért leszállított számlázási és nyilvántartási szoftverrel kistafírozott NHKV-ról azonban néhány hónap alatt kiderült, hogy képtelen ellátni alapfeladatát. 2017 közepén már közbeszerzéseket írt ki arra, hogy más cégek végezzék el a be nem fizetett szemétdíjak behajtását. A fővárosban 3,7 milliárd forintért a Díjbeszedő Holding és a Díjbeszedő Faktorház Zrt., az ország 19 megyéjében 7,6 milliárdért pedig a Díjbeszedő Holding és a Pepp and Cars Kft. konzorciuma nyerte meg tendert.

A 24.hu kérdésire, hogy hogyan került az állami tulajdonú Díjbeszedő mellé egy apró nyírségi magáncég a konzorciumba, sem a Díjbeszedő, sem a Pepp and Cars Kft. nem válaszolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik