Belföld csatatér 2019

Sokkolta a Fidesz kiszavazott budapesti polgármestereit az eredmény

A huszonhárom budapesti kerületből tizennégyet ellenzéki polgármester vezet majd, hetet fideszes, kettőt a Fidesz által támogatott független. Ha azonban a képviselő-testületek összetételét nézzük, még nagyobb bajban van a kormányoldal: csak négy kerületben van többsége. A kiszavazott kormánypárti polgármesterek azt mondják, nekik nem jelezte a pártközpont, hogy baj lehet. Ráadásul van köztük, aki szerint a Borkai-ügy csak a felelősség áthárítására jó.

Nem számítottak vereségre a Fidesz hivatalban lévő fővárosi polgármesterei. A kormányoldal tíz, eddig általa irányított budapesti kerületben veszítette el a városvezetői posztot vasárnap, és volt olyan kiszavazott polgármester, aki azt mondta a 24.hu-nak,

valóságos sokként érte, amikor vasárnap este szembesült az önkormányzati választás eredményével.

A Fidesz pártközpontja ugyanis nem készítette fel a kerületi polgármestereket az ellenzéki előretörésre, és mint egyikük elmondta, B-terv nélkül, teljesen készületlenül érte őket, hogy hétfőn az újabb ciklus indítása helyett dobozolniuk kell az irodájukban.

Az általuk ismert közvélemény-kutatások is csődöt mondtak, nem voltak pontos választási előrejelzések, azaz nem csak a nyilvánosságnak szóló mérések jeleztek irreálisan nagy Fidesz-előnyt a fővárosban. Egyik forrásunk elmondta, szeptemberben maguk is készítettek kutatást a kerületükben, amelyből szintén úgy tűnt, minden rendben lesz október 13-án. Október elején pedig a Fidesz rendelt egy budapesti felmérést, és abból sem látszottak aggasztó jelek.

Azt, hogy a helyzet komolyra fordult, csak akkor kezdték érzékelni a fideszes kerületvezetők, amikor Tarlós István a múlt pénteken, majd a hétvégén többször nyíltan nekiment a szex- és korrupciós botrányba keveredő győri polgármesternek, Borkai Zsoltnak, majd a pártközpont is hirtelen és szokatlan kapkodásba kezdett.

A 24.hu-nak nyilatkozó fideszes politikusok között mindamellett megoszlanak a vélemények arról, hogy mi okozta a váratlan bukást. Volt, aki egyértelműen a Borkai-botránynak tudta be, hogy az ellenzék jobban tudta mobilizálni a szavazótáborát. Szerinte a Fidesz és Tarlós kampánya is jó mederben indult, de aztán gellert kapott: az ellenzéket támadó hang- és videofelvételek nyilvánosságra hozatala visszafelé sült el, amikor megjelentek (és sokkal nagyobb érdeklődést váltottak ki) a Borkai-videók.

Volt azonban olyan polgármester is, aki azt mondta lapunknak: a borkaizás csak a felelősség elhárítására szolgálhat, mert a választással sokkal mélyebb bajok kerületek felszínre.

Szerinte Budapesten és a nagyvárosokban egyetlen ügy miatt nem fordulhatott volna elő ilyen földcsuszamlásszerű ellenzéki győzelem, és az eredmény sokkal inkább azt mutatja, hogy a választók besokalltak Mészáros Lőrinctől és az Orbán-rendszer más, visszatetsző elemeitől. Ezt valamelyest alátámasztja, hogy ha kis különbséggel is, de maga Borkai egyébként meg tudta védeni a polgármesteri címét.

A fővárosi fideszesek feje ráadásul amiatt is fájhat, hogy bár hét polgármesteri címük van – két kerületben pedig a Fidesz által támogatott független polgármester nyert –, mint az alábbi összesítésünkből kiderül, mindössze négy kerületben lesz testületi többségük: a Belvárosban, a Hegyvidéken, a XVI. és a XVII. kerületben, vagyis még az újraválasztott kormánypárti polgármesterek egy része is az ellenzékre utalva végzi majd a munkáját a következő öt évben.

RÉSZLETES EREDMÉNYEK

Önkormányzati választás 2019 - Részvételi adatok

I. kerület

Megbukott a kerületet 1998 óta irányító fideszes Nagy Gábor Tamás, és vele együtt a képviselőtestület nagyja. Az új polgármester a párbeszédes V. Naszályi Márta, aki szoros versenyben, kevesebb mint egy százalékponttal győzött, de ennél is váratlanabb, hogy tízből nyolc körzetet az ellenzék nyert meg. Már a tavalyi parlamenti és a májusi EP-választáson is látszott, hogy az 1990 óta egyetlen kivétellel minden alkalommal a jobboldalra szavazó I. kerületben valami megváltozott, ám a teljes ellenzéki siker az önkormányzati választáson még a szemérmetlen kerületi lakásügyek fényében is meglepő. Van olyan jobboldali képviselő, aki 29 év után kénytelen távozni a testületből, a változás szinte a teljes helyi Fideszt elsöpörte.

Nagy Gábor Tamás. Fotó:Soós Lajos / MTI

II. kerület

Az MSZP-s Örsi Gergely győzött, és V. Naszályihoz hasonlóan neki is kényelmes többsége lesz a testületben. A fideszes Láng Zsolt az I. kerületi kollégájához hasonlóan kétségtelenül sokat tett azért, hogy így alakuljon az eredmény. A városrészt 2002-től egy cikluson át már vezette a szocialista Horváth Csaba, a mostani ellenzéki győzelem és különösen annak mértéke mégis figyelemre méltó teljesítmény.

III. kerület

Talán a legváratlanabb ellenzéki siker. Noha Óbuda a parlamenti választásokon általában balra húzott (tavaly is így történt), a kerületet polgármesterként előbb Tarlós István, majd Bús Balázs vezette – jobboldaliként a baloldali szavazók jó részének támogatásával. A szocialista Kiss László – az 54 ezer leadott voks kevesebb mint egy százalékával – ötszáz szavazattal győzte le Búst, a körzetekben viszont földcsuszamlásszerű az ellenzék győzelme: mind a tizenhat körzetet elvitte az összefogás.

IV. kerület

Ugyanaz a helyzet, mint Óbudán: a parlamenti választáson rendre balra szavazó kerületet a rendszerváltás után előbb a masszívan jobboldali Derce Tamás, majd a fideszes Wintermantel Zsolt igazgatta, most az összes körzetben győzött az ellenzék, az új polgármester a momentumos Déri Tibor, aki öt százalékponttal nyert.

V. kerület

A Belvárosban – a belpesti kerületek közül egyedüliként – viszont nem jött össze az ellenzéki áttörés, marad polgármester az 52 százalékot szerző fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter, az MSZP-s Tüttő Kata megszorongatni sem igazán tudta, és a testületi többség is a kormányoldalé.

VI. kerület

A momentumos Soproni Tamás hatalmas, 15 százalékpontos különbséggel verte az eddigi polgármestert, a fideszes Hassay Zsófiát. Terézvárosban az összes választókerület az ellenzéké lett.

VII. kerület

Az eddig EP-képviselőként dolgozó DK-s Niedermüller Péter győzött 48:41 arányban a hivatalban lévő fideszes Vattamány Zsolttal szemben. Az ellenzéki győzelmet az ismét börtönnel fenyegetett volt szocialista Hunvald György és a volt LMP-s Moldován László sem veszélyeztette, és a körzeteket is besöpörte az összefogás.

Vattamány Zsolt. Fotó: Bruzák Noémi / MTI

VIII. kerület

Váratlan Pikó András újságíró győzelme Józsefvárosban, ahol az elmúlt évek választásain rendre magabiztos győzelmet aratott a Fidesz. A függetlenként induló Pikóra jelentős mennyiségű sarat dobált a kormánymédia, de ez sem mentette meg Sára Botond polgármestert, a Fidesz ráadásul a tizenkettőből tíz körzetben is veszített.

IX. kerület

Nehezen, egy utolsó pillanatban tartott előválasztáson lett az ellenzék jelöltje a kerületi korrupciós ügyek sorát feltáró Baranyi Krisztina, de megszolgálta a bizalmat. 18 százalékponttal győzte le Bácskai János eddigi fideszes polgármestert – a magát a parkolási botránnyal a mélybe rántó kormányoldal a tizenkettőből egyetlen választókerületet nyert meg, úgyhogy Ferencvárosban biztosan új idők jönnek.

X. kerület

Kissé kilóg a sorból Kőbánya, ahol a baloldal a parlamenti választáson jól teljesített, mégis a fideszes D. Kovács Róbert marad a polgármester, miután viszonylag nagy, 7 százalékpontos különbséggel győzött vasárnap a szocialista Somlyódy Csabával szemben. A körzetekben kiegyenlítettebb volt a verseny: hatot nyert a Fidesz, hatot a baloldal, így két-két kompenzációs mandátum jut nekik, a képviselő-testületbe azonban bekerült még egy LMP-s jelölt is, vagyis a kormányoldalnak nincs többsége.

XI. kerület

A kampányban bizonyítékok nélkül szexuális erőszakkal vádolt egykori kórházigazgató, jelenlegi országgyűlési képviselő, a DK-s László Imre győzött a kerületet eddig irányító fideszes Hoffmann Tamás ellen, a Fidesz a 17 körzetből csak egyet tudott megnyerni.

Pokorni Zoltán és Hoffmann Tamás a Városháza dísztermében. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

XII. kerület

Pokorni Zoltán újabb győzelmét semmi nem veszélyeztette, majdnem 20 százalékpontos különbséggel győzött, és az ellenzék az egyéni körzetek közül is csak egyet nyert meg, a DK színeiben politizáló egykori televíziós műsorvezető, Vágó István révén. A Fidesz azonban a Hegyvidéken sem lehet maradéktalanul elégedett: Pokorni ugyan 59 százalékot szerzett, és sima közgyűlési többsége lesz, az egyéni képviselők közül egyetlen fideszes sem érte el az 50 százalékot, miközben a Kétfarkú Kutyapárt minden körzetben elvitt 10-15 százalékot, azaz összességében minden választókerületben az ellenzék kapott több szavazatot.

XIII. kerület

A megingathatatlanul baloldali XIII. kerületben Tóth József a szavazatok 82 százalékával győzött, ezen nincs mit ragozni.

XIV. kerület

A zuglói testületet eddig kiegyenlített erőviszonyok jellemezték, ami állandó alkudozásra kényszerítette Karácsony Gergelyt. Utódjának a polgármesteri székben, a szocialista Horváth Csabának ilyen gondjai nem lesznek: mind a 15 egyéni választókerületben a baloldali induló győzött.

XV. kerület

Szintén meggyűlt a baja a helyi Fidesszel Németh Angélának, Rákospalotán még a költségvetés elfogadása is gondot okozott – eddig. Vasárnap viszont nem csupán az eddigi polgármester győzött 15 százalékpontos előnnyel, az összes választókerület is az ellenzéké lett.

XVI. kerület

A pesti kertvárosban könnyedén győzött az eddigi polgármester, a fideszes Kovács Péter, és meglesz a közgyűlési többsége is, a körzeteket 9:3 arányban nyerte a kormányoldal.

XVII. kerület

A kerület eddigi polgármestere, a mindössze 44 éves Riz Levente szeptemberben elhunyt, de már augusztusban kiderült, hogy betegsége miatt alpolgármestere indul a választáson. Horváth Tamás nagy különbséggel verte a DK-s Gy. Németh Erzsébetet, és a tizennégy körzet közül is csak egy lett az ellenzéké.

XVIII. kerület

Fordított viszont az ellenzék a XVIII. kerületben, az MSZP-s Szaniszló Sándor legyőzte az eddigi polgármestert, a fideszes Ughy Attilát, és a körzetekben is 12:2 arányban nyert a baloldal.

XIX. kerület

Kispesten nem tépázta meg különösebben a baloldal renoméját az a kampányhajrában nyilvánosságra került videó, amelyben Lackner Csaba helyi szocialista képviselő fehér port lóbálva beszél korrupciós ügyekről. Maga Lackner is győzött – ahogy egy kivétellel az összes baloldali jelölt –, Gajda Péter polgármester pedig több mint 20 százalékpontos előnnyel őrizte meg székét.

XX. kerület

A Pesterzsébetet 1998 óta vezető Szabados Ákos néhány hónapja mezt cserélt, és noha eddig a baloldal támogatását élvezte, bejelentette, hogy függetlenként ezután a Fidesz segítségére számít, ő maga pedig Tarlós István támogatására buzdított. Nem igazán jött be a húzása, bár a polgármester-választást megnyerte az ellenzék által az utolsó pillanatban előhúzott Balog Róbert Főtáv-főosztályvezetővel szemben, Szabados a képviselő-testületben mégiscsak kénytelen lesz a baloldallal együttműködni, ugyanis az összes körzetben az ellenzéki szövetség győzött.

Szabados Ákos polgármester, Tarlós István főpolgármester és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója a felújított pesterzsébeti strandfürdő átadásán 2019 júliusában. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

XXI. kerület

Ha valamiért búslakodhat a budapesti ellenzék, az Csepel elvesztése. A XXI. kerületben az MSZP júniusban egy váratlan húzással a saját jelöltjét puccsolta meg, az újonnan kiválasztott Erdősi Éva pedig nem tudta felvenni a versenyt a hivatalban lévő fideszes Borbély Lénárddal, aki majdnem 10 százalékpontos előnnyel győzött. Ez azért fájhat igazán az ellenzéknek, mert Csepelnél jóval kevésbé baloldali városrészekben is nyerni tudott. A képviselő-testületi erőviszonyok viszont izgalmasan alakulnak: az ellenzéki szövetségnek és a Fidesznek egyaránt 8-8 mandátuma van, egy helyet pedig a Buckai Szövetség Egyesület szerzett meg, amelyet az ellenzéki összefogásban csalódott jobbikos és LMP-s képviselők alkotnak, és a patthelyzet miatt nem mindegy, hogy képviselőjük hová áll majd.

XXII. kerület

Biztosan kisebbségből kell majd viszont kormányoznia Budafokot az eddigi polgármesternek, a fideszes Karsay Ferencnek. Noha ő bő egy százalékponttal legyőzte a momentumos Havasi Gábort, a tizenkét választókerületből tízben az ellenzéki jelölt nyert, úgyhogy Karsay kénytelen lesz az együttműködést keresni.

XXIII. kerület

Soroksár továbbra is város a városon belül. A 25 év után távozó független Geiger Ferenc székét ugyan megörökölte az általa kijelölt utód, a Fidesz által támogatott Bese Ferenc, a közgyűlésben a kormányoldal a tizenegyből mindössze három helyet szerzett meg, így legfeljebb két helyi civil egyesülettel közösen lehet (egyfős) többsége.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik