Belföld vélemény

Emberemlékezet óta nem történt ilyen: meccs van a politikában

Borkai Zsolt, a kormánypárt először szex-, majd a felvétel szereplőinek azonosítása után korrupciós botrányba keveredő győri polgármestere rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze péntekre, majd nem sokkal az esemény előtt lemondta azt. Nem sokkal később rövid, szerző nélküli cikk jelent meg a Magyar Nemzet internetes felületén: az üzenet szerint a politikusnak már le kellett volna mondania. Ha nem olyan rövid a szöveg, a végére sem értünk volna, mire már el is tüntették az írást.

Ilyen káoszt, kommunikációs és politikai ámokfutást a Fidesz Schmitt Pál lemondása óta biztosan nem produkált.

Hogyan jutottak idáig?

  1. A Fidesz-stáb elmérte a Borkai-ügyet. Nyilvánvaló volt, hogy Győrben ezzel együtt is képes nyerni a többszörös címvédő, miközben biztosak voltak abban, hogy lokalizálni tudják a botrányt, azaz nem rontja a többi jelöltjük esélyeit. Ezért próbálták ignorálni a témát, és inkább a kispesti szocialisták vállalhatatlan balhéjával tematizálni a kampányt. Ám a Borkai-orgia iránti érdeklődés egyszerűen mindent kitakart.
  2. A hét közepére a Fidesz alacsonyabb szintjeiről már érkeztek jelzések, hogy Budapesten, illetve egyes kerületekben, és például Szombathelyen is jelentős károkat okozhat az ügy. A párton belül is zajlottak már viták, de kifelé világos volt a mondás: Borkai hibázott, ám ez magánügy, a polgármester marad. Már addig, amíg nyer, mert utána pár héttel mennie kell, ahogyan azt a 24.hu-n megírtuk, hiszen a Fidesz vezérkarában döntöttek: feladata a győzelemig tart, addig, hogy nem engedi át a városházát egy napra sem a baloldalnak.
  3. Az utolsó mérések azonban egyértelműen bajt jeleztek a Fidesznek: az addig végtelenül nyugodt kampányban meglepetést jelenthetett, hogy a fővárosi olló záródni kezdett. Nem tudták Győrben tartani a botrányt, kezdett súlyos veszteségeket termelni az ország más részein, elsősorban a fővárosban.
  4. Ennek ellenére mentek egyenesen: biztosnak látszott, hogy Borkait a pártvezetés és az ellenzék is hagyja nyerni Győrben. Úgy nézett ki, kihúzzák vasárnapig a nyomással, úgy látták, ez a legkevésbé kockázatos stratégia: egyenesben tartani a kormányt, nem zavarni a tábort, amely még az esetlegesen lemorzsolódók után is elégséges méretű marad. Nyilván úgy ítélték, hogy ha az utolsó napokban lépnének, az még a rendíthetetlenek között is bizonytalanságot keltene.
  5. Péntek. Borkai ekkor váratlanul bejelentette, hogy rendkívüli sajtótájékoztatót tart, ami önmagában is érthetetlen döntés. Ilyen kritikus helyzetben, a választás kezdete előtt harmincpár órával a kérdések elé kiküldeni egy összeroppant politikust, az még liberális demokráciák hagyományos pártjaiban is bátor lépés, de egyenesen elképzelhetetlen a propagandaszekción kívülre rizikóért sohasem merészkedő Fideszben. Ha pedig nem a lemondás volt a szándék, ötlet sincs arról, miről lehetett volna szó a rendezvényen. Ennél persze már csak a sajtótájékoztatónak a káoszt és zavart jelző törlése volt váratlanabb. De erre az egészre még logikus magyarázatot adhatott volna a Magyar Nemzet este megjelent cikke, amelyben tudatták: a szerkesztőség Tarlós Istvánnal ért egyet, Borkainak mennie kellene. A terv ezzel logikus lett volna: Borkai kontrollálhatatlanná vált, partizánkodik, ugyanakkor a Fidesz, a politikai közösség megmondta, ez nem fér bele, Tarlós ilyesmit sosem tűrne. Ezzel a bázisnak és a bizonytalanodóknak megüzenik: Borkai nem a Fidesz, jöjjenek tovább velük, a politikai közösség szilárd, az erkölcstelenekről kimondják, hogy erkölcstelenek. Mindeközben Győrt is behúzzák, mert Borkai még a látványos média- és párttiltakozás ellenére is megnyeri a polgármesteri székért folyó versenyt. Ám ez a logikus forgatókönyv is ment a levesbe, miután nem sokkal a publikálás után eltűnt a Magyar Nemzet cikke. Erre a kaotikus sorozatra nincs racionális magyarázat.

Azaz egyetlen dolog biztos: a káosz uralta a Fidesz péntekjét, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Megtörtént, ami sohasem szokott: rángatták a kormányt.

Nem találták a politikai megoldást, egymásnak ellentmondó üzenetek keringtek, a rendszer szereplői pedig nem tudták, mi a mondás. Ami életveszély olyan környezetben, ahol a párt parancsára működik mindenki.

Ettől még Borkai Zsolt győzhet Győrben, Tarlós István Budapesten, miként a billegő kerületek is megmaradhatnak a Fidesznek.

Ám erre most lényegesen kevesebb az esély , mint egy napja, és a helyzet lényegében összevethetetlen a múlt szerdaival.

A vasárnap este sokkal, de sokkal izgalmasabb lesz, mint azt bárki várta. És: hihetetlen, de még a szombatnak is lesz tétje.

Még mindig nem mindegy, mennyire épül tovább a Borkai = Fidesz = Tarlós és budapesti jelöltek történet, illetve mennyire lesz képes a Fidesz eltüntetni ezt a sztorit és végletekig professzionalizált mobilizációs erőművével elvinni a szavazóit vasárnap.

Magyarországon szokatlan módon: meccs van. Olyan, ami csak a legvégén dől el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik