Már az elején látni lehetett, hogy nem nagy pénz ez ahhoz képest, amennyi plusz munkát megkívánt, ezzel nagyjából minden oktató tisztában is volt, ezért lasszóval kellett fogni a tanárokat, hogy vállalják el a feladatot. Többször megesett, hogy az első tanítási óra előtt már reggel 7-re bent voltam az iskolában, mert az egyik tanítványom kért, hogy magyarázzam még el neki a matematikát, többször amolyan pszichológusként beszéltem a tanácstalan gyerekekkel, olykor a szüleikkel, a karácsony és szilveszter közötti időszakban is tartottam felkészítést, ráadásul mindent alaposan dokumentálni is kellett, papíron és elektronikusan is. A fene sem gondolta volna, hogy épp az állam lesz az, aki átver
– fakad ki Szemánné Nagy Gizella, aki egész életét a tanításnak szentelte, és nemsokára nyugdíjba megy. Legyinthetett volna, de az igazságérzetét bántotta, ami vele és hátrányos helyzetű tanítványaival, köztük három roma gyerekkel történt. Úgy érezték, hogy átejtették őket, hiszen erőfeszítéseik ellenére azt a havi pár ezer forintot sem kapták meg, aminek kifizetésére állami ígéret volt. A pénzt ráadásul az EU biztosította Magyarország számára, hasznos célt szolgált volna, csak épp a végekre nem jutott el a nagy része, miközben a piramis csúcsain lévőket, a főszervezőket maradéktalanul kifizették.
Az idő sürgetett, a tanárok és diákok nekiláttak a munkának
2013-ban indult az Út a szakmaválasztáshoz nevű kiemelt, EU-pénzből finanszírozott projekt, amelynek célja a 8. évfolyamon tanuló hátrányos helyzetű fiatalok pályaválasztásának elősegítése volt. Tanárok jelentkezhettek, akik vállalták, hogy legfeljebb tíz, hátrányos helyzetű, 8. osztályos általános iskolás tanulónak segítenek, hogy sikerrel felvételizzenek a középiskolába (jellemzően szakiskolába, szakközépiskolába). A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy
- az iskolai tanórákon kívül hetente legalább egy plusz órát ad a tanár vagy tanító (a programban mentornak hívták őket) a programba bevont tanítványainak,
- egyéni és csoportos foglalkozásokat tart,
- felkészíti őket a középiskolai felvételire,
- segít kitalálni, hogy milyen szakmát, képzést válasszanak,
- olyan fejlesztést, korrepetálást ad a jellemzően roma végzősöknek, hogy se félévkor, se év végén ne bukjanak meg,
- a tanulók szüleivel tartja a kapcsolatot, elmagyarázza nekik, miért jó, ha továbbtanul a fiúk, lányuk, ahelyett, hogy 15 évesen elmenne segédmunkásként dolgozni vagy használt holmit árulna a piacon.
- Az előrehaladásról részletes dokumentációt kellett készíteni.
A tanárok maguktól nem értesültek a lehetőségről, általában egy úgynevezett összekötő mentor járta térségenként az általános iskolákat, beszélt az igazgatónak a programról, és kérte, hogy a beosztottait és a tanulókat is tájékoztassa róla. A jelentkező tanárokat tanítványonként havi bruttó 11 500 forint illette meg, a tanulók a tanulmányi eredményeik függvényében havi pár ezer forinttól 20-25 ezer forintig terjedő ösztöndíjat kaphattak. Az összekötő mentornak azért fűződött érdeke ahhoz, hogy minél több tanár és minél több diák jelentkezzen, mert ő a programba belépő tanulók után havi bruttó háromezer forintot kapott.
Szemánné Nagy Gizella a lajosmizsei általános iskolában tanító. 2014 szeptemberében egy összekötő mentor, Polyák Márta Antónia telefonált az iskolának, mesélt a programról. A tantestületből csupán ketten jelentkeztek mentornak, Szemánné és egyik kollégája. Szemánné hét, a kollégája nyolc tanítványt fogadott. November elején jelezte a két tanár, hogy belépne a programba – hivatalosan regisztráltak is a központi rendszerbe, az összekötő mentor pedig november 20-án elvitte az összeállított dokumentációt.
Mivel az idő sürgetett, hiszen január végén vannak a középiskolai felvételik, összekötő mentoruk kérte Szemánnét és kollégáját, hogy gyorsan lássanak munkához, december 1-jétől karolják fel a diákjaikat, tanítsák őket, készítsék fel a felvételire. Neki is láttak.
December vége felé aztán levelet kaptak a projektgazdától, a Nemzeti Munkaügyi Hivataltól, hogy – kormányzati átszervezés keretében – a hivatal az év végén megszűnik. De ne aggódjanak a mentorok, mert helyébe a Nemzetgazdasági Minisztérium kerül, a szerkezeti átalakulás a mentor és a tanuló jogviszonyát, valamint az ösztöndíjak és a megbízási díjak kifizetését nem érinti. A levélben a megszólítás mentor volt – ennek később lesz jelentősége.
Szemánné tanított, korábban ment be az iskolába, plusz órákat adott, dokumentált, és a tanítványai is plusz erőfeszítéseket tettek. És mind eredményesen felvételiztek a kiszemelt középiskolába, félévkor nem buktak meg, és utána is tartották a jó eredményüket. A pénz azonban csak nem jött. Sem a tanítóknak, sem a diákoknak. Lelkesedésük ezzel párhuzamosan nagyban csökkent.
Pénz helyett levél jött a minisztériumból
Aztán egyszer csak, május 18-án a tanulók kaptak a minisztériumtól egy levelet, amelyben értesítették őket, hogy elfogadták a programba való jelentkezésüket. Ezt ugyan magától értetődőnek vették a tanulók és a tanáraik is, hiszen az összekötő mentor kérésére december elején elkezdték a megfeszített munkát, de kissé furcsállták, hogy ilyen késve érkezett meg a hivatalos papír, másrészt meg hogy Szemánné és kollégája nem kapott ilyet. Ekkor Szemánné szólt a polgármesternek, kérte, hogy járjon közbe a miniszternél, Varga Mihálynál, hogy végre kapják már meg a tanárok és a tanítványok a jussukat. A polgármester május 22-én fordult a miniszterhez, és talán véletlen egybeesés, de másnap meg is érkeztek Szemánnéhoz és kollégájához a nyilatkozatok arról, hogy a minisztérium elfogadta az ő mentori jelentkezésüket is. Szemánné ekkor azt gondolta, minden rendben van.
Tévedett. Eltelt további két hónap (közben a program 2015. június végén véget ért), de pénz még mindig nem érkezett meg. Szemánné levelet írt a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, hogy ő mindent teljesített, a gyerekek is bekerültek a választott középiskolába, de egy fityinget sem látott sem ő, sem a tanítványai.
Végtelenül kínos volt ez a helyzet nekem. Magyaráztam, győzködtem a hátrányos helyzetű tanulók szüleit, hogy miért érdemes belépni a programba, és hogy ezért ők, pontosabban gyerekeik némi pénzt is kapnak. Havi 10-20 ezer forint ezeknek a családoknak igenis számít – nem mellesleg meg a fiuk, lányuk tovább tud tanulni, ki tud tanulni egy szakmát. Aztán amikor nem jött pénz, engem hibáztattak, pedig én nem tehettem semmiről
– meséli keserűen Szemánné, aki egyeztetést kezdeményezett a minisztériummal, hogy végre kiderüljön, hová tűnt a hátrányos helyzetű gyermekeknek ígért uniós pénz.
Augusztus 31-én Szemánné az EU-s programok hazai központjától, a Miniszterelnökségtől kapott levelet, amelyben azt bizonygatták, hogy mivel az NGM május végén küldte meg a tanítónak az elfogadó nyilatkozatot, ezért akkortól érvényes a szerződése, vagyis pénzt csak a májusi és a júniusi munkája után kap. Hiába dolgozott a tanítványaival decembertől, öthavi pénzre nem tarthat igényt. 2015 szeptemberében kéthavi járandóságot folyósítottak Szemánnénak és a tanítványainak is, kollégájának csak egyhavit.
2016. január végén a Nemzetgazdasági Minisztérium megerősítette a Miniszterelnökség álláspontját azzal, hogy Szemánnénak tudnia kellett, hiszen le volt írva a projekt tájékoztatójában, hogy az elfogadó nyilatkozat kézhezvételének napján lép életbe a szerződése.
Képtelen érvek a minisztériumtól
Szemánné az egykori jobbikos országgyűlési képviselő Gaudi-Nagy Tamás személyében ügyvédet fogadott, és 2016. június végén rajta keresztül felszólítást küldött az NGM-nek, hogy fizessék meg az elmaradt járandóságát, bruttó 402 500 forintot. Ennek nettója körülbelül 260 ezer forint, ám ennyi sem maradna Szemánnénál, hiszen az ügyvéd sem ingyen dolgozik, de a tanító nem akarta annyiban hagyni a dolgot.
A minisztérium sem tágított, nem akart fizetni. Szemánné többször jelezte, hogy peren kívüli megállapodásra is nyitott, ám a tárca (amelynek neve Pénzügyminisztériumra változott idő közben) arról sem akart hallani. Megindult a sokéves per, 14 tárgyalást tartottak, a minisztérium pedig képtelenebbnél képtelenebb érveket hozott fel – derül ki a 24.hu által megismert peranyagból. Egy dologban egyetértés volt a felek között: a minisztérium sem vitatta soha, hogy Szemánné a munkáját eredményesen látta el.
- A tárca azzal érvelt, nem azt várták el a tanároktól, hogy a januári felvételinél jussanak be a tanítványai középiskolába, hanem azt, hogy valamilyen formában jussanak be. Az is jó, ha a júniusi pótfelvételin járnak sikerrel a hátrányos helyzetű tanulók, sőt az is, ha egyéni kérvények útján érik el a céljukat. Ezekhez meg elég lehet, magyarázta a minisztérium, hogy májusban durálja neki magát a tanár és a tanítványa a munkának. Szemánné ügyvédje rámutatott, hogy ez mennyire fals érv, hiszen ha nem gyúr a tanuló arra, hogy jó jegyei legyenek az általános iskolában és félévkor megbukik, akkor az önmagában akadálya a sikeres középiskolai felvételnek. A lényeg pedig az, hogy felvételik minden évben januárban vannak, így a pályázati cél szerinti eredményes felvételi érdekében a tanároknak meg kellett kezdeni a tanulók felkészítését az előző év decemberének elején.
- Azt is felhozta a minisztérium, hogy nem írta elő, hogy az adott évben be kell kerülnie a tanítványnak a középiskolába. Az is elég szerintük, ha annyit fejlődik a tanuló két hónap (május-június) alatt, hogy a rá következő évben sikerül bejutnia a kiválasztott középiskolába.
- És azt is felvetette, hogy bár 2014 decemberében egy levelében mentornak nevezte Szemánnét és társait a megszűnő munkaügyi hivatal, de ez formalevél volt, ebből nem kellett volna arra következtetnie Szemánnénak, hogy elfogadták a mentori jelentkezését. A bíróság viszont rámutatott arra, hogy egyrészt okkal feltételezhette ezt Szemánné a levél alapján, meg az alapján is, hogy a szövegben nem volt semmiféle utalás arra, hogy a jogviszony még nem jött létre. Harmadrészt az összekötő mentora is kérte a munka mielőbbi elkezdésére. A minisztérium azzal védekezett, hogy az összekötő mentornak nem volt utasítási jogosultsága, a bíróság szerint viszont Szemánnénak nem volt feladata, hogy ennek utánanézzen.
A minisztérium mindvégig ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy Szemánné előtt világosnak kellett lennie, hogy a szerződése az elfogadói nyilatkozat kézhezvételével jön létre. Gaudi-Nagy Tamás ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a minisztérium csak hat hónappal a munka elkezdése után postázta a nyilatkozatot, érhetetlenül hosszú idő telt el a két mozzanat között, ráadásul Szemánné nem csinált mást, mint hogy a projekt céljával, a leírtakkal és az összekötő mentortól kapott kéréssel összhangban nekikezdett a munkának.
A tárgyaláson kiderült, hogy az összekötő mentor (akinek a díjazása a tanárhoz hasonlóan ugyancsak függött a tanulók számától), a felette levő fő szervező, és a csúcson levő projektmenedzser az utolsó fillérig és időben megkapta a járandóságát. Csak épp a tanítók és a tanulók nem.
A minisztérium még mindig nem akar belenyugodni
Az elsőfokú bíróság tavaly decemberben Szemánnénak adott igazat, kötelezte a tárcát, hogy fizesse meg megbízás nélküli ügyvitel címén a bruttó 402 500 forintot, és viseljen további 533 ezer forint perköltséget. A Pénzügyminisztérium ezt nem fogadta el, de a másodfokú bíróság két héttel ezelőtt, immár jogerősen újra Szemánnét hozta ki győztesnek, és ezúttal 152 ezer forint perköltséget ítéltek meg neki.
A nyilvánossággal az a célom, hogy közhírré tegyem a sorstársaimnak, hogy megnyertem a pert. Arra biztatom pórul járt tanártársaimat, és a tanulók szüleit, jelentsék be igényüket a Pénzügyminisztériumnak, mivel az még nem évült el. Ha megkeresnek, szívesen segítek
– mondja Szemánné.
Ügyvédje szerint a jó állam fontos ismérve, hogy ha hiba csúszik az államgépezet működésébe, akkor azt korrigálni kell, főleg, ha nagyszámú polgárt sújt az állami mulasztás, akik ráadásul állami foglalkoztatásban állnak. „Bízom benne, hogy rövid úton elébe megy a tömeges igénybejelentéseknek a minisztérium és magától lép annak érdekében, hogy az elmaradt megbízási díjakat minden tanár megkapja Szemánné Nagy Gizellához hasonlóan” – jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás.
A tárca jogtanácsosai jelezték a másodfokú tárgyalás után: a minisztérium nem nyugszik bele a döntésbe, a Kúriára viszi az ügyet. Ennek ellenére a minisztériumnak 15 napja van a jogerős ítélet szerinti elmaradt díj és perköltség megfizetésére.
Megkerestük a Pénzügyminisztériumot, hogy a jogerős ítélet ismeretében az érintett másfél ezer tanárnak és tízezernél is több diáknak kifizetik-e az elmaradt jussukat, a tárca egy hét alatt sem reagált.
