Belföld

A diplomás nők is nehezményezhetik Kornis Gyula szobrát

A közelmúltban bejárta a hazai sajtót a hír, hogy Vácott szobrot állítottak a két világháború közti kultúrpolitika meghatározó alakjának, a piarista szerzetes, filozófus, egyetemi tanár és országgyűlési képviselő Kornis Gyulának, aki 1940-1944-ig a Petőfi Társaság, 1945 és 1946 közt pedig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Érdemei mellett azonban dicstelen elemek is vegyülnek a munkásságába: noha a náci erőszakot valóban elítélte, a „puhább” antiszemita intézkedések, például a numerus clausus, cseppet sem voltak ellenére. Hab a tortán, hogy nemcsak a Mazsihisz tiltakozhat joggal a rehabilitálása ellen, de az értelmiségi nők is: kevésbé köztudott, hogy a nagy tiszteletű tudós 1925-ben hevesen ágált a nők egyetemi tanulmányai ellen, azt legfeljebb csak néhány szakon tartotta elfogadhatónak és „a nő lelki alkatához” illőnek.

Magyarországon 1895-ben Wlassics Gyula kultuszminiszter rendelete révén nyitották meg a nők számára az egyetem kapuját – ekkor azonban még csak az orvosi, gyógyszerészeti és bölcsészeti karokra jelentkezhettek (utóbbi ekkor még a természettudományokat is magában foglalta). 1918-ban a polgári demokratikus kormány – noha szigorúbb feltételekkel, mint a férfiaknak, de – törvénybe iktatta a nők szavazati jogát, egyúttal a teológiai fakultás kivételével az összes kart megnyitotta előttük. Ezen a kommün sem változtatott, sőt 1919-ben nevezték ki első magyar nőként egyetemi tanárnak Götz Irén vegyészt, a radioaktivitás kutatóját. A Horthy-korszakban viszont jelentős visszaesés következett be a női jogok terén. A nők egyetemi képzése összefonódott az antikommunista és az antiszemita eszmékkel: a nők felsőfokú tanulmányai zsidó allűrként tematizálódtak a közbeszédben, a diplomás nők pedig gyanús „galileista forradalmárnőnek” számítottak (utalva az 1908 óta az Anker közben működő baloldali Galilei körre, ahová sok értelmiségi nő is járt). Különféle cenzusok bevezetésével fokozatosan leszűkült a szavazásra jogosult nők köre, a jogi kar és a műegyetem kapuját pedig azonnal becsapták előttük. Igyekeztek őket kiszorítani a többi karról is: az orvosi kar például 1920 és 1926 között egyáltalán nem vett fel nőket.

Ezt már nemcsak a(z ebben az időben félreállított) Feministák Egyesülete nehezményezte, hanem a politikai vezetés által elfogadott nemzeti-konzervatív nőszervezet, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ) is, amelyet a korszak ellentmondásos nőideálja, a nők „természetes élethivatását” csak szavak szintjén méltató Tormay Cécile író vezetett. 1923-ban a MANSZ tagjai a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetségének nőtagozatával közösen beadványt küldtek a kormánynak azzal a követeléssel, hogy minden kart nyissanak meg korlátozás nélkül a nők előtt.  A kormány a kérvényt véleményezésre küldte az egyetemeknek. A vidéki intézmények nyitottabbnak mutatkoztak a nők újbóli befogadására, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkara azonban az ott oktató Kornis Gyula „„Nők az egyetemen” című, cseppet sem hízelgő tanulmányát szánta válasznak.

Tormay Cécile. Forrás: Wikipedia

1925. januárjában jelent meg a sokakat felháborító szöveg a Tormay által szerkesztett (!) Napkelet folyóirat hasábjain. Kornis a korabeli nőmozgalmak kvázi objektív hangvételű bemutatása után arra építi fel az érvelését, hogy a nők képzése csak a „szellemi proletariátus” további duzzasztásához járul hozzá, és az értelmiségi pályák többsége egyébként sincs összhangban „a női lélek tipikus tulajdonságaival, veleszületett diszpozícióival, (…) egész szellemi habitusával”. Segítségül hívja a korabeli, a nemi sztereotípiák felé meglehetősen elfogult, a nemi szocializáció lehetséges hatásaira ügyet sem vető bőséges tudományos szakirodalmat. Azonban Kornis nem menthető fel annyival, hogy „kora gyermeke”: ebben a politikailag kedvezőtlen korszakban is akadnak a női jogoknak férfi támogatói.

Kornis azonban mindent bevet azok ellen, többek közt azt az érvet is, hogy a megszerzett diplomával a nők nem fognak tudni elhelyezkedni, így felesleges is őket képezni.  Aztán a korabeli „objektív” lélektani kutatások alapján arra tér rá, hogy a tudományos munka feltételei nincsenek összhangban a nők „lelki alkatával”: a nők szerinte fokozottan emocionálisak, csapongók, nem képesek aprólékos elemzésre, elmélyülésre. Elismeri, hogy a nők szorgalmasak ugyan, szorgalmasabbak a férfi hallgatóknál, de úgy véli, hogy szó szerint magolnak, kevéssé vannak önálló gondolataik és nehezebben koncentrálnak. „Inkább receptívek, mint produktívak” – állítja; érdekesség, hogy a filozófus Kornisról az utókor ítélete éppen ugyanezt vallja.  Felhozza azt is, hogy az egyetem elvégzése után kevesen folytatják a tudományos munkát – „doktorátust, ha tesznek is, inkább presztízsből vagy hiúságból” – véli.

Folytatva az érvek sorát, a szerző a nők szemére veti, hogy nincsenek köztük kiemelkedő zsenik, pedig voltak olyan korszakok, például a reneszánsz, amikor férfiak és nők egyforma feltételek mellett tanulhattak, illetve voltak művészeti ágak, például festészet, költészet, zeneszerzés, amiben szerinte semmi sem korlátozta a nőket. De rögvest meg is vigasztal minket azzal, hogy a női géniusz, a női gondolkodás nem alacsonyabb rendű, csak „más”, és ezért persze a nőket más szerepekre determinálja: a nők, hogyhogy nem, jobbak a betegápolásban, karitatív tevékenységben és a család ügyes-bajos dolgainak intézésében.  „A nők természetes hivatása” (értsd: férjhezmenetel, háztartásvezetés, anyaság) „nem kevésbé csodálatra méltó, nem kisebb értékű s mással éppúgy nem pótolható, mint amit a férfi géniusz a maga területén föl tud mutatni”.  A férj- és apaszerepről Kornis nem nyilatkozik – igaz, nem is nagyon tud, mert „természetes férfihivatását” katolikus pap lévén maga sem gyakorolta

Tanulmányát azzal zárja, hogy sorra veszi, hogy megítélése szerint hogyan boldogultak 1895 óta a nők az egyes értelmiségi pályákon. A bölcsészettudományok és a tanári pálya terén még úgy-ahogy megengedő, ám szerinte még a nők sem fordulnak szívesen női orvoshoz (holott a női orvosokra éppen azért vált a 19. század végén egyre nyitottabbá az orvosok közössége, mert a női páciensek ivarszervi panaszaikkal vonakodtak férfiakhoz fordulni), szülésznek (!) a nők pedig végképp csapnivalók. (Inkább az ápolói tevékenységet ajánlja, esetleg a gyógyszerészetet.) Ha az orvosi kar újra megnyílna a nők előtt, a 22 évnél meghúzott alsó korhatár a szerző szerint „üdvös szelekcióhoz” vezetne. A jogásznőkről még cifrábbakat olvashatunk: gyakorlati pályára úgysem léphetnek, mert kizárja őket a kamara (ezért ugyebár logikus nem is képezni őket), ráadásul „időszakos biológiai zavaraik” (sic!) vannak. „A nőknek bírákká, ügyvédekké stb. való alkalmazása ellen szólnak: élettani sajátosságaik, a hangulatok iránt való nagy fogékonyságuk, az eleve rokon- és ellenszenv alapján való pártállásuk, az általános jogszabályok absztrakt jellegétől való idegenkedésük s a konkrét eset érzelmi értékéhez való igazodásuk, csekélyebb szublimáló képességük” – írja.

Forrás: Antikvarium.hu

Hivatkozik a „férfiak és nők társadalmi munkakörének a természet rendje szerint való megosztására”, és arra, hogy a kemény tanulást a „férfias” nők bírják inkább – a többinél a szellemi megerőltetés következménye a „testi elsilányulás”, „korai elhervadás, liliomhullás”. Végül ördögként a falra festi Amerikát, ahol szerinte a diplomás nők tömege miatt csökkent a népesség, majd – ha mindez még nem lenne elég – hatalmas öngóllal zár: a kérdést egyébként is „világnézeti alapon kell eldönteni”.  „A világnézeti problémák eldöntésében pedig nem a valóság tényei döntenek elsősorban, hanem az értékek hierarchiájából táplált meggyőződésünk, mely a lélek irracionális talajából fakad” – mondja, miután nemrég oldalakon keresztül hányta a nők szemére az irracionalitást.

Tanulmánya természetesen nem maradt válasz nélkül: ekkor ugyan még nem ismerték az „esszencializmus” és a „jóindulatú szexizmus” kifejezéseket, de az első magyar könyvtárosnő, Czeke Marianne a korszak másik népszerű női közszereplőjével, Ritoók Emmával együtt így is ízekre szedte és sorra megcáfolta Kornis érveit. Fontos megjegyezni, hogy egyikük sem számított „balliberálisnak”: Czeke a MANSZ tagja volt, Ritoók pedig fiatalon ugyan megírta az első magyar feminista regényt Egyenes úton egyedül címmel, de a háború után konzervatívvá vált. Az általuk éppen a Kornis-cikk hatására alapított  Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesülete kifejezetten elhatárolódott a feministáktól és azt vallotta, hogy nem létezik a nemzeti érdektől különálló női érdek. Ami Kornis Gyulát illeti, 1941-ben már lelkesen, meleg szavakkal támogatta Magyary Zoltánné dr. Techert Margit filozófus, a Szegedi Egyetem magántanára budapesti kinevezését. Hogy addigra változtatott-e a nőkkel kapcsolatos nézetein, vagy Techertet a szabályt erősítő kivételnek tekintette-e, nem tudni.

Kiemelt képünkön: Szilvásy László tartományfőnök, Fördős Attila polgármester, Juha Richárd, a szobor alkotója, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Kalász Ákos iskolaigazgató  leleplezi Kornis Gyula katolikus pap, piarista szerzetes, filozófus, egyetemi tanár, kultúrpolitikus szobrát a Piarista Gimnázium és Kollégium épülete előtt 2019. szeptember 2-án. Fotó: Kovács Attila / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság 00:48 órakor: 99,93%

Főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely
50,87%
MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP
Tarlós István
44,09%
FIDESZ-KDNP
Puzsér Róbert
4,46%
ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE
Berki Krisztián
0,58%
Független