Belföld

Itt tart a csepeli kamupártok holt lelkeinek ügye

A választás rendje elleni bűncselekmény miatt gyanúsítottakat, tanúkat hallgattak ki, okiratokat foglaltak le, írásmintát vettek.

A szocialista Bangóné Borbély Ildikó újra a legfőbb ügyészt kérdezte arról, hol tart a tavalyi csepeli holt lelkek ügyében a nyomozás. Az ellenzéki politikus felidézte, a helyi választási bizottság határozata szerint

23 jelölő szervezetként nyilvántartásba vett párt ajánlóívein szepeltek elhunytak. 

Mint írta, a hírek szerint ilyen durva csalásra alig volt példa a tavalyi országgyűlési választáson, a helyi választási bizottság sem hagyhatta szó nélkül: ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a 23 jelölő szervezettel összefüggésbe hozható hamis ajánlások miatt.

Az eddigi legdurvább kamupártos csalásra derülhet fény Csepelen
Csepelen is csekkolták az egyéni jelöltek ajánlási íveit. A választási bizottság gyanúja szerint a 45 aspiráns fele csalt. Dagad a kamupártbotrány.

Polt Pétertől idén tavasszal Bangóné azt a tájékoztatást adta, hogy az eljárás vizsgálati szakaszában már több embert gyanúsítottként hallgattak ki, okiratokat foglaltak le.

Mivel a választási bizottság feljelentése óta már csaknem másfél év telt el, Bangóné újra rákérdezett, holt tart a büntetőeljárás.

Mi a nyomozás jelenlegi határideje? Mikor várható vádemelés?Milyen egyéb nyomozási cselekményeket végeztek 2019. március 1-je óta a hatóságok?

Polt Péter szerint szerint nyomoznak, de érdemben nem tudni, meddig.

Azt írta, hogy

a választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmény miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán indult nyomozás – vizsgálati szakban – folyamatban van.

A nyomozás törvényes határideje 2020. március 29-e, de

a nyomozás befejezésének időpontja jelenleg nem határozható meg.

Március elseje óta voltak folytatólagos gyanúsítotti kihallgatások, tanúkihallgatások, illetve írásmintákat is vettek fel – közölte a legfőbb ügyész.

Ezernél is több halott adatai a csepeli választókerület kamupártjainak ajánlói között
Elavult adatbázisból dolgozhattak a csalók. Mindeközben újabb cicaharc bontakozik ki Németh Szilárd emberei és a szoci képviselőjelölt, Bangóné között.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik