Belföld

Öreg kommunistának és nácinak is nevezték Orbánt a parlamentben

Hétfő délután a parlamentben az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnökkel csörtézhettek az ellenzéki politikusok. A következő szóváltások történtek:

Jakab Péter (Jobbik): Orbán szerinte a pályája végén jár, és öreg kommunista lett mára belőle. Ezután Rákosi Mátyáshoz hasonlította a miniszterelnököt az „agymosó propaganda” és az ellenzékkel való leszámolás miatt. Orbán annyit mondott, hogy a politikusok sorsáról a választók döntenek, ezért tart a Jobbik is ott, ahol.

Jakab ezután le is nácizta Orbánt, Orbán pedig lényegében lebunkózta Jakabot, akinek szerinte egy kis illemet kellene tanulnia, mert múltkor még a miniszterelnöki székbe is beleült.

Tóth Bertalan (MSZP): A szocialisták elnöke azzal hozakodott elő, hogy a Fidesz családpolitikai lépései nagyon kevés embert érintenek. A miniszterelnök először gratulált az MSZP-elnök múlt héten született gyerekéhez, majd elmondta, hogy a Fidesz nem tesz különbséget gyerekek között, egyszerűen csak munkához kötik  a családtámogatások odaítélését. Tóth Bertalan szerint lenne lehetőség a családi pótlék emelésére is, ezt mégsem teszi meg a kormány. Majd felszólította Orbánt, hogy számolják fel a férfiak és a nők közötti keresetkülönbséget. Orbán utóbbira azt mondta, hogy erre nincs lehetőség.

Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. március 18-án – Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Arató Gergely (DK): A Gyurcsány Ferenc pártjában ülő politikus azt tudakolta Orbántól, miért keresnek olyan rosszul a magyarok. A miniszterelnök azt mondta, hogy a DK-elnök volt kormányon, akkor sem kerestek jól a magyarok, és még az országot is csődbe vitte az akkori kormány. Arató azzal folytatta, hogy Orbán a multik magyar hangja, emiatt vezették be a túlóratörvényt is.

Orbán szerint a túlóratörvény nem okozott gondot, január elseje óta hatályban van, nem hallott azóta halálra dolgoztatott emberekről.

Keresztes László Lóránt (LMP): A zöldpárt társelnöke Paks II csúszásával szembesített Orbánt, szerinte azért történik ez, mert az oroszok építik. A miniszterelnök azt mondta, az EU jóváhagyásával, szabályosan történt az oroszok pályáztatása, pontos technikai részleteket viszont nem tud mondani.

Szabó Tímea (Párbeszéd): A képviselőnő szerint mindegy, kizárja-e a Fideszt a Néppárt, mert úgy látja, hogy „magyarellenes” politikusokhoz dörgölőzik egyébként is, például Matteo Salvinihez és Marine Le Penhez. Szabó Tímea azt is felhozta, hogy Orbán „kebelbarátja”, Bayer Zsolt szarjankónak nevezte Manfred Webert. Orbán Bayer mondatára azt mondta, „nem vállalhatják, eddig sem vállalták és ezután sem vállalják, hogy megmondják az újságíróknak, mit írhatnak és mit nem”. Salvini a miniszterelnök szerint megmutatta, hogy lehet rá számítani, mert megállította a tengeren át érkező migránsokat.

Gyöngyösi Márton (Jobbik):

A frakcióvezető azt mondta, Orbán barátai, strómanjai lopják szét az országot, Polt Péter pedig védi őket.

Szerinte a miniszterelnök hiteltelen, mert 2009-ben még az Európai Ügyészségért kampányolt a Fidesz, most meg ellene. Orbán szerint Gyöngyösi nem hiteles, mert korábban EU-zászlót égetett a Jobbik, most pedig EU-párti. Illetve korábban zsidókat akart listázni, most pedig az MSZP-vel és a DK-val szövetkezik.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője felszólal ügyrendi kérdésben az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. március 18-án – Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Harangozó Tamás (MSZP): A szocialista azzal az általa vélt ellentmondással szembesítette Orbánt, hogy a miközben a miniszterelnök szerint a NATO a történelem legsikeresebb szövetsége, ugyanakkor orosz fegyverkereskedőket adott ki Magyarország az USA helyett az oroszoknak, és egy volt KGB-vezér fiának adtak diplomáciai mentességet. Orbán szerint nem ők, hanem a baloldal játszik össze az oroszokkal, amire a rendszerváltás előtti államszocializmus a bizonyíték. Orbán azt állította, Magyarország nem csúszik az oroszok felé, mert EU-, és NATO-tag az ország, az is marad, mert mindkettőről népszavazással döntöttek a magyarok.

Harangozó azzal vágott vissza, hogy ő nem volt KISZ-titkár, Orbán igen, és neki párttitkár sem volt a családjában, míg Orbánéban volt.

Az MSZP-s kiadatási ügyet a NATO elárulásának nevezte. Orbán lehazugozta Harangozót, majd azt mondta, egyáltalán nem történt árulás.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik