Belföld

Kiélezett Tarlós-gyalázó verseny lett az előválasztás balos fordulója

Az elő-előválasztáson Horváth Csaba és Karácsony Gergely csap össze. Vitáztak újra egyet úgy, hogy nem is vitáztak. Közben két nap alatt már kilencezer budapesti szavazott.

Hétfőn elindult a főpolgármesteri előválasztás első fordulója, amelyben a párbeszédes Karácsony Gergely és az MSZP-s Horváth Csaba méri össze az erejét. Mindkét jelölt összegyűjtötte az induláshoz szükséges számú ajánlásokat, úgyhogy mindkét aspiránsra lehet szavazni vasárnap délig Budapest több pontján: köztéri sátrakban, valamint az MSZP, a Párbeszéd, a Szolidaritás és a DK irodáiban.

Aki itt győz, az indulhat majd az előválasztás második körében, ahol az LMP támogatását bíró Puzsér Róbert, a liberális Sermer Ádám és a Momentum egyelőre ismeretlen jelöltje is rajtvonalhoz áll majd minden valószínűség szerint. Bár Puzsér kampánycsapata éppen a minap kérdőjelezte meg Horváth Csaba szándékait, visszalépésre szólítva fel a szocialistát.

Az MSZP-s jelölt és a zuglói polgármester kedd délután már harmadszor csapott össze egy vitában – ezúttal a Republikon Intézet szervezésében –, hogy megmutassák, miért érdemesebbek a másiknál a szavazatokra. A moderátor Kálmán Olga az első kérdésével rögtön rávilágított, hogy miért furcsa ez a helyzet:

Van vitatéma kettőjük között? Vagy arról kell dönteniük a budapestieknek, hogy kinek szebb a szeme, a füle vagy a haja?

Ugyanis a két jelölt programja szinte hajszálra megegyezik, azonban – ahogy a cikk végén baloldali politikusokkal folytatott háttérbeszélgetések alapján leírjuk – ennél azért vannak fontosabb különbségek kettejük között, amelyek komolyan számíthatnak majd Tarlós István ellen.

De előbb nézzük a vitát!

Lesz-e helye fideszeseknek az ellenzéki városházán?

A belvárosi kávézó emeleti különtermében zsúfolásig megtelt nézőtér előtt kedélyesen vitázgató jelöltek között nem igazán jöttek ki markáns különbségek. A közönség derültségét azzal tartották szinten, hogy versenyt futottak abban, ki tud csúnyábbat mondani a fideszes főpolgármesterről, és azzal, hogy egymásra licitálva bizonygatták, melyikük lenne keményebb tárgyalófél Orbán Viktor irodájában.

Az ellenzéki jelöltek és közönség hangulata olyan volt, mintha máris valamelyik baloldali politikus zsebét nyomná a budapesti városháza kulcsa, nem csak egy hónapok múlva elérkező megmérettetés bemelegítő fordulójánál tartanának. Miközben egy közvélemény-kutatás szerint mindketten kikapnának Tarlóstól (Horváth jobban, Karácsony szorosabb versenyben).

Ez a tény nem vetett árnyékot a pódiumon ülők jó kedvére, Horváth Csaba rögtön meg is tapsoltatta a budapestieket, hogy két nap alatt már közel 9000-en szavaztak az előválasztáson. Ez valóban jó eredmény: annak ellenére több szavazóhelyiségben is sorok álltak, hogy hétfőig nem tűnt úgy, mintha nagy lenne az érdeklődés.

Fotó: Marjai János/24.hu

Horváth ezután két dolgot említett, amelyekben szerinte vitája van Karácsonnyal:

  • ő nem nevezné ki Vitézy Dávidot újra a BKK élére, hanem pályázaton keresne vezetőt,
  • illetve nem dolgozna együtt fideszes alpolgármesterrel, ahogy a párbeszédes politikus teszi Zuglóban.

A fideszes budapestiekre ugyanúgy ráomlik a kórház plafonja, ugyanazokba a rossz iskolákba járnak a gyerekeik, ugyanabban a koszos városban élnek, mint az ellenzékiek, ezért nem az ellenzékiek, hanem a a budapestiek főpolgármestere szeretnék lenni

– tisztázta rögtön – majd a vita során számtalanszor – az MSZP-s, hogy ha a politikában nem is, de a szavazói között integratív polgármester szeretne lenni.

Karácsony is elmondta, hogy „óriási dolog, hogy elindult Magyarország első előválasztása”, szerinte ez „új fejezet a magyar demokrácia történetében”. Ezután hangsúlyozta, hogy ő sem nevezné ki csak úgy Vitézyt, hanem természetesen pályáztatna, mint minden önkormányzati vállalat, intézmény vezető tisztségeire. Bár szerinte az „a NER szelleme”, hogy például a BKK-t korábban már irányító Vitézyt pártkáderként könyveli Horváth, ő viszont párttagkönyvtől függetlenül mindenkivel együtt dolgozna, aki jó szakember.

Fideszes mítosz hogy a NER betette a lábát az ellenzéki ablakon, szerintem ez nincs

– ugrott át egy másik, a Fidesz és az ellenzék viszonyát boncolgató felvetésre Karácsony, amire a kollaborációval többször megvádolt budapesti MSZP-elnök Molnár Zsolt bólogatott az első sorban.

Karácsony szerint azzal, hogy ő vezette az MSZP-Párbeszéd listát az országgyűlési választáson, „páros lábbal beleállt a NER-be”. És ő Horváthot sem vádolná azzal, hogy fideszes.

Gúzsba kötve táncolni

Valamikor az ÉS-ben megkérdezték Nyers Rezsőt: „Lehet-e gúzsba kötve táncolni?” Olyasmit felelt, hogy ha muszáj, lehet. Horváth Csaba és Karácsony Gergely egy dologban biztosan hasonlít az MSZP első elnökére, mert szerintük is lehet.

Fotó: Marjai János/24.hu

„Önkormányzati választásra készülünk, lesz egy választott magyar kormányunk” – kezdett a délután slágertémájába Karácsony, miszerint mihez kezdene egy ellenzéki főpolgármester az Orbán-kormánnyal. Hiszen Tarlós sem volt jó helyzetben, pedig neki megvan az az előnye, hogy kormánypárti. A miniszterelnök mégis csak akkor engedett neki néhány dologban, amikor Tarlós alig akarta beadni a derekát az indulásra.

Elbábozzák, hogy eddig nagyon rosszban volt Tarlós Pista bácsi és Orbán Viktor bácsi, de most már jóban vannak, és már nagyon szeretik a várost

– ironizált Karácsony egy elsőéves színészhallgató teljes eszköztárát bevetve a fenti többszörösen összetett mondat közben.

Szerinte és Horváth szerint is „ki kell harcolni a város jussát ettől a kormányzattól”, mert csak az erőből értenek Orbánék. A harchoz viszont elengedhetetlen a képviselő-testületi többség, különben „pokoli dolga lesz” a főpolgármesternek Karácsony szerint, aki tudja mit beszél, hiszen Zuglóban már évek óta nyúzza két oldalról a Fidesz és az MSZP.

Visszakanyarodva Horváth alpolgármesteres felvetéséhez Karácsony Gergely kifejtette, hogy szerint kifejezetten jó egy fideszes alpolgármester, mert ezzel a lépéssel legitimálná az ellenzéki főpolgármestert a kormánypárt.

A testületi többséghez a budapesti kerületek többségében ellenzéki polgármesternek kell majd nyernie az októberi önkormányzati választáson, ami Horváth Csaba szerint sima ügy, mert az országgyűlésin is a budapestiek 62 százaléka szavazott ellenzéki pártokra.

Ha a Jobbik, a Momentum és az LMP nem most ébred fel, akkor Budapesten 18-ból 18 körzetet lehetett volna nyerni áprilisban, és nem lenne kétharmad

– villantotta meg a híres eső utáni köpönyeget a budapesti MSZP erős embere. Majd ő is elmondta, hogy a Fidesz ellen csak az erő használ, mert ez egy olyan párt, amelyik „százmilliárdokból roncsolja a Városligetet”, felhúzza a Puskás Stadiont, a Várba költözteti Orbánt, az emberek akarata ellenére.

Horváth csodafegyvere a népszavazás: ha ő lenne a főpolgármester, akkor elmondása alapján a budapestiek többet népszavaznának, mint egy részvételi demokráciával beoltott svájci polgár. Kapásból három népszavazást ígért be:

  • minden 10 adóforintból maradjon egy forint a budapestieknél,
  • vegye vissza az önkormányzat a kórházakat
  • és az iskolákat is.

Kálmán Olga óvatosan megjegyezte, hogy az első költségvetési ügy, amiről nem lehet népszavazni, Horváth szerint viszont igenis lehet, mert „Budapest is írhat ki népszavazást, még ha ezt sokan nem is tudják”. Helyi népszavazást valóban lehet kiírni – a budapesti olimpia elleni is ilyen lett volna, azt a Momentum kezdeményezte – viszont rossz hír az MSZP-snek, hogy helyben sem lehet költségvetésről és zárszámadásról voksolni. A másik két kérdés is problémás, de magyarázatok helyett álljon itt Horváth Csaba válasza:

Én nem veszem tudomásul a korlátokat, hanem feltöröm!

Tehát Horváth Csaba főpolgármesterként népszavazásokkal javítana a tárgyalási pozícióján, „a kormány nem fogja tudni semmibe venni” a nép akaratát szerinte.

Karácsony népszavazást nem említett, viszont azt ígérte, minden nap időpontot fog kérni Orbántól, amíg nem fogadja, és ha kell, tüntetést is szervez, és akkor majd „tízezrekkel együtt kopogtat be” az egykori karmelita kolostorba. Szerinte is vissza kell követelni Budapestnek az államosított intézményeket, de a tervét nem vázolta.

Fotó: Marjai János/24.hu

„És addig mi lesz, amíg ez nem történik meg?” – tette fel a gyakorlatias kérdést Kálmán Olga. „Úgy kell viselkedni, mintha normális országban élnénk, hogy normális ország legyen” – váltott vissza ezoterikusba Karácsony, annyit titokzatosan hozzátéve, hogy sok dolog van, amit úgy is meg lehetne tenni, hogy nem roppantja meg az ellenzéki főpolgármester Orbánt. Horváth szerint már az előny, „ha a budapestiek érdekeit képviseli egy polgármester, és kikényszeríti azt a budapestiek erejével”, mert Tarlós a Fidesz helytartója.

2022-ben teremthető meg a végső béke, amikor eltakarodnak az ország éléről

– summázta az eddigieket Horváth Csaba. „A forradalom mindig a nagyvárosból indul, Orbán nem akarja kihúzni a gyufát” – jött elő rövid távon másodszor a rejtélyes próféta Karácsonyból.

Zöld és digitális

Az Orbánnal keménykedő és a Tarlóst gyalázó versenyeken kívül volt egy harmadik versenyszám is: ez a „Ki a zöldebb egy greenpeace-es aktivista és David Attenborough szerelemgyerekénél?” nevű volt. Győztest ebben is képtelenség hirdetni.

Tarlós István nem érti a XXI. századi várost, nagyjából egy hetvenes évek mélyépítőjének szemével nézi Budapestet, ami neki betonról szól, nem emberekről

– vezette fel Karácsony Gergely a környezetvédelmi témákat. A globális klímaváltozás káros hatásairól beszélt: arról, hogy csökkenteni kell a légszennyezettséget, mert lassan minden második budapesti gyerek asztmás lesz, a parkok pedig elszáradnak a hőségben, ha nem kezdünk esővízzel öntözni.

A zuglói polgármester megismételte, hogy leállítaná a Liget-projektet, az épületek alapjának kiásott gödrök szerinte mélygarázsnak lesznek majd jók. És arról is beszélt, hogy „az igaz hitű humanizmushoz megtért” árpádsávos zászlós fiatalok szelfiznek vele tüntetésen, ami jó előjel a választásra, és arra, hogy liberális főpolgármester is lehet integratív ellenzéki jelölt.

Karácsony belengette, hogy ha főpolgármester lesz, megnyitná a Pride-ot.

Fotó: Marjai János/24.hu

És egyéb liberális dolgoktól sem ódzkodik a könnyűdrog liberalizáción kívül, mert szerinte az gyávaság lenne, és Budapest liberális város, és ezt nem szégyen vállalni, bármit harsog a kormányoldal.

Horváth is liberálisnak mondta magát, amit bizonyít szerinte programja címe – Szabad Budapestet most –, Tarlós viszont irtózik a liberalizmustól, és „pszichiáterért kiabál, ha ellentmondanak neki”, annyira nem demokrata.

Az öreg disznót a csámcsogásáról ismeri meg a kanász

– idézte „öreganyját” Horváth Csaba, amivel általános kacagást csalt elő a  közönségből. Ezzel arra utalt, hogy Orbán megszólalásai alapján is világos, hogy a miniszterelnök se nem liberális, se nem demokrata, se nem semmi, ami pozitív szerinte.

Horváth Csaba és Karácsony Gergely is elmondta, hogy főpolgármesterségük alatt lenne itt 5G-s hálózat, startup-támogatás, faültetés, parkosítás, elektromos buszok. Azaz minden, ami modern és zöld. Egyedül azon vitatkoztak össze, hogy tíz vagy tizenöt éven belül lehetne-e elektromosra cserélni az összes budapesti buszt.

XXII. századi város lesz Budapest a XXI. században!

– állította az MSZP-s, megjegyezve, hogy Tarlós bezzeg „kőkorszaki figura”.

2014 bénázása nem ismétlődhet meg

A vita az előválasztás technikai, politikai részleteinek megvitatásával folytatódott. Karácsony elmondta, hogy bízik a szocialistákban, szerinte nem lesz abból csalás, hogy pártirodákban őrzik az urnákat. Mindketten egyetértettek abban, hogy a Fidesz sem tudja meghekkelni az előválasztást, ha sok ellenzéki szavaz, és egyébként is: egyikük sem fideszes, tehát értelme sincs a hekkelésnek. Ez a magyarázat annyiban sántít, hogy Karácsony az idézett közvélemény-kutatás szerint jóval közelebb van Tarlóshoz Horváthnál, tehát a kormánypárt az MSZP-s győzelméért kaparhatna, ha akarna.

Akkor lehet nyerni ha egy, azaz egy jelölt van

– mondta egyikük, mire a másik helyeselt. Aztán eljátszották ezt fordítva is, hogy aláhúzzák, mennyire fontos az előválasztás. Itt kitértek Puzsérra is, aki Horváth Csaba szerint egy mocskolódó troll, és nem vehető komolyan, de megmérkőzik vele, ha úgy adódik, és „nem táncol ki mögüle a támogató párt”, jegyezte meg az LMP-re utalva.

Tarlós egy „bunkóságban kiemelkedő” politikus, aki „felfelé nyal, lefelé tapos” Horváth szerint, ezért nem fordulhat elő, hogy ismét kikapjon tőle, mint 2010-ben, amikor „egy vak komondort is főpolgármesternek választottak volna”. Karácsony szerint sem erős vezető Tarlós, csak a szája nagy, és szeret minősíteni másokat, ezért hiszik ezt róla.

2014-ben az ellenzék elbénázta a főpolgármester-választást, ilyen helyzetet nem fogunk még egyszer előidézni

– ígérte Karácsony. Végezetül mindketten elmondták, hogy bárki győz, a másik támogatni fogja a kampányban, és akár főpolgármesterként is.

Fotó: Marjai János/24.hu

Karácsony a kedvenc

A színfalak mögött ennél egy fokkal bonyolultabb a helyzet, de vérre menő küzdelem és vad torzsalkodás itt sincs a szocialista és a párbeszédes között.

Az egyetlen látványos konfliktus, hogy sok MSZP-s is Karácsonyban lát több fantáziát (nem hiába vezette a közös listát is áprilisban), Horváthot pedig többen úgy látják, mint aki túl van a csúcson, vagy talán helytállóbb az a megfogalmazás, hogy már elég lehetőséget kapott.

A volt II. kerületi polgármestert, a pesti városházán több mint egy évtizede dolgozó Horváthot nem tartják alkalmatlannak pártjában, de olyan gondoltak kerültek elő vele kapcsolatban, mint „elhasznált”, „egyszer már elbukott”. Ezért drukkolnak Karácsonynak többen is az MSZP-ből, akit esélyesebb kihívónak gondolnak. Mindez nem jelenti azt, hogy Horváthot ne támogatnák, de paradox módon a szavazatukkal ezt már lehet, hogy nem teszik meg.

A két politikus habitusa és világlátása is eltérő: Horváthot inkább technokratának írták le, aki tud tanulni, és alkalmazni a tudását. Karácsonyt viszont „őszintébb lelkületűnek”, aki egy újszerű politikát képvisel hitelesen. Ezért is kasztingolták minsizterelnök-jelöltnek, amikor az MSZP-ből Botka László visszalépése után senkit nem tudtak kiállítani a tavalyi választáson.

Az előválasztás folyamatát mindenki tisztának látta eddig, akikkel beszéltünk: sem fideszes zavarkeltésről, sem más piszkos trükkről nem beszélt senki. Azon viszont többen őszintén meglepődtek, hogy ekkora az érdeklődés, sokan féltek attól, hogy unalomba fullad az előválasztás, és ezzel az eljárás örökre a süllyesztőbe kerül.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik