Az Újvilágban már nem veszik komolyan, ezért próbálkozik idehaza – levitézlett sztárproducerként beszéltek Andy Vajnáról 2011-ben amerikai források, miközben a magyar filmesek rettegtek a központosított támogatásosztó filmalap feltalálójának érkezésétől. Hirtelen kormánybiztossá nevezték ki, rábízva a hazai filmipar megújítását. A miniszterelnöki akaratot tükröző előterjesztés a kormányülés előtt egy nappal érkezett „véleményezésre” a kulturális ügyekért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztériumba. Vajna azonban közel sem csupán az akkor 50 milliárdos filmbizniszben vált kulcsemberré, néhány év alatt az Orbán-kormány egyik legfontosabb vállalkozója lett médiatulajdonosként és megbízható szerencsejáték-szervezőként.
legalábbis a hivatalos adatbázisokban csupán néhány, milliárdos nagyságrendű árbevételt kimutató cége működött Magyarországon, alapvetően a film-, a kaszinó- és a luxusiparban. A legelső, a filmforgalmazó InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Zrt. akkoriban még 3 milliárd forint feletti forgalmat hozott, de később veszített súlyából, 2017-re 2,7 milliárd bevétele maradt. Ráadásul a kormánybiztosi pozíciójával összeférhetetlen filmforgalmazó érdekeltséget Vajna át is adta az AKI Investments Kft. nevű cégnek, amelyet Fülöp Katalin jegyez. 2015 végéig azonban a Holland Antillákon bejegyzett Vajna-cég birtokolta. Másik filmes vállalkozása a videojátékokhoz animációkat és trailereket gyártó Digic Pictures Kft. éppen fordított utat járt be, néhány százmilliós árbevételű vállalkozásból 2017-re 3,3 milliárd forintos forgalmúra nőtt és majdnem 600 milliós nyereséget hozott adózás után. Üzlettársa, Rabb Sándor a vizuális effekt-szakmában jegyzett szakember, aki hollywoodi karrierje során a Titanic trükkjein is munkálkodott.
A luxuson bukott, a kaszinók viszont milliárdokat hoztak évente
A filmes cégeknél azonban már akkor többet hozott Vajnának a budapesti belvárosban kaszinót működtető Las Vegas Casino Játékkaszinó Üzemeltető Kft., amelynek luxemburgi tulajdonosát, a Las Vegas Casino S.A.-t vezette akkoriban. A pesti játékbarlang már tíz éve 3,2 milliárd forintos forgalmat produkált, csaknem félmilliárd forint nyereséget termelt, két év alatt pedig 1,2 milliárd forint osztalékot vehetett ki belőle a tulajdonos.
Ezekhez képest inkább vitte a pénzt a luxusipar, de abba is beszállt Vajna. A divatbizniszben érdekelt lett két kft. révén is, és a produceré volt az Andrássy úton a hamar bedőlő Roberto Cavalli-üzlet, illetve a Deák Ferenc utcai Byblos butik is. Jó helyen, a Kempinski Hotelben talált helyet luxuséttermének, a Nobu-hálózat budapesti tagjának. A mögötte álló Buno Vendéglátó-ipari Kft. hozott ugyan néhány száz milliós árbevételt (sőt 2017-re az összeg csaknem elérte az egymilliárdot), de rendre veszteségesen működött.
Vajna ezzel a magyarországi teljesítménnyel nem fért fel a milliárdos vállalkozók toplistájára. Igaz, oda nem számítanak be a curacaói, luxemburgi vagy éppen Las Vegas-i anyacégek. Arról csak hírfoszlányok keringtek, mekkora vagyona keletkezhetett a tengerentúlon, leginkább a Magyar Narancs cikkéből, amelyben nagypályás adóelkerülőnek titulálta a filmes mogult.
Bármi történt is az offshore-világban, Magyarországon Vajna öt év után hirtelen a milliárdosok közé ugrott:
De nem csak pénzről volt szó, a vagyonánál is gyorsabban nőtt a befolyása. A Napi.hu befolyásbarométere az 5. helyre tette, de a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek tartották, miután 2015 októberében az ő érdekeltsége lett a kormányhirdetésekkel kitömött Tv2, emellett a Bors, két megyei lap, valamint egyre több rádió tartozott a portfóliójába.
A sebes vagyongyarapodás fő pillére azonban állami ajándék, a fővárosi kaszinóbiznisz letarolása volt. Az újraosztott koncessziókból 2014 végétől a legtöbbet, tizenegyből ötöt a magyar kaszinós világban akkor már több mint 20 éve jelen lévő Vajna luxemburgi cége, a Las Vegas nevű vállalkozás kapott meg. Mint megbízható kaszinóüzemeltető lehetett az övé az összes koncesszió Budapesten, ráadásként az üzletmenetét adókedvezménnyel olajozták. 2017-ben már majdnem 25 milliárd forint árbevételt, és több mint 7 milliárd nyereséget fialtak a Vajna-kaszinók.
Még ennél is több hagyta el az országot osztalék formájában, mivel az eredménytartalékból is utalt a luxemburgi anyacégnek. A bődületes vagyongyarapodáshoz ráadásul 4 milliárd forinttal járultak hozzá az adófizetők annak köszönhetően, hogy a kormány lehetővé tette, az üzemeltetők teljes egészében levonhassák játékadójukból a megállapított koncessziós díjat.
Az ajándékosztásnak ráadásul ezzel nem volt vége, az online kaszinóbiznisz monopóliuma Andy Vajnáé lett. És bár a vidék megmaradt más kormányhoz közeli rulettlovagoknak, akik szintén nem véletlenszerűen kerültek a koncessziók közelébe – a debreceniben Szima Gábor, a helyi futballcsapat tulajdonosa, a soproni kaszinóban Orbán Viktor barátja, Garancsi István jelent meg befektetőtársként, a pécsi és a győri kaszinóüzemeltető pedig a Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter holdudvarába tartozó Rákosfalvy Zoltán érdekeltsége –, a legnagyobb üzlet nyilvánvalóan a budapesti szerencsejáték-szervezés.
Így aztán ha valamiért, ezen, évente milliárdokat fialó koncesszió megszerzésért biztosan sokan harcba indulnának. Hogy lesz-e erre lehetőségük, az a kormányon múlik, amely dönthet arról, hogy pályázat nélkül köt-e koncessziós szerződést, mint tette azt tíz évre a megbízhatónak ítélt Vajna esetében, vagy esetleg versenyt hirdet. De persze kérdés az is, hogy ki lesz Vajna örököse, és igényt tarthat-e erre a pecsétre.
Bebetonozta magát a TV2-be
Az utóbbi három év a kaszinós aratáson túl a médianyomulás időszaka volt, ezekhez befektető és vagyonkezelő cégek sorát alapította a kormánybiztos-producer. A terjeszkedés 2015-ben kezdődött a Radio Plusszal, aztán a Magyar Broadcasting Co Kft.-én keresztül elszerezte a Tv2 Média Csoport Zrt.-t Simicska Lajos elől. Bevásárolt a Rákosi Tamás nevével fémjelzett, a Tv2-nek beszállító műsorgyártóba, az IKO Csoportba is. Az Avalue Befektetési Kft. a Lapcomot vette meg, amely a Borsot, a Kisalföldet és a Délmagyarországot adta ki. A Tv2 ugyan termeli a veszteséget, de Vajna legnagyobb vagyonkezelője, az AV Investments Kft., amelyet Vajna, illetve a Las Vegasban bejegyzett Cinergi Picture Entertainment Inc. birtokol, és amelyhez majdnem másfél tucat cég tartozik, szépen hozza a pénzt. 2017-ben 3,2 milliárd forint volt a vagyonkezelő adózott eredménye, amiből jutott Las Vegasba is rendesen.
Bár a kaszinó és a média messziről ég és földnek látszik, az AV Investmentsnél összefutottak a szálak. A vagyonkezelő egyik ügyvezetője ugyanis a Las Vegas-i illetőségű Samuel Russell Falconello, aki a luxemburgi bejegyzésű Las Vegas Casino S.a.r.l.-ben is Vajna ügyvezetőtársa volt.
Ráadásul úgy fest, a Las Vegas-i szál még erősödött is Vajna halála előtt kevéssel.
Tavaly november végén a kormányoldali médiatulajdonosok egyetlen nap alatt felajánlották az addig az ő fennhatóságuk alá tartozó médiacégeket egy alapítvány számára. A felajánlók között ott volt Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Tombor András, Matolcsy Ádám, és bár személyesen Andy Vajna nem, de a Mediaworks érintésével célba ért az ő lapcsomagja is – ő magyarán eladta Mészáros Lőrincnek az újságjait, hogy már a felcsúti sikerember passzolja át azokat a Liszkay Gábor vezényletével létrehozott összjobboldali médiaholdingnak.
Mindez valóban azt jelzi, hogy az országos kereskedelmi csatornát nem sikerült kicsavarni a kezéből, nem véletlenül üzente tavaly ősszel a Twitteren, hogy „a TV2 vezetésében nem lesz változás.” Hogy mi történik Vajna halála után a kormánypropaganda szempontjából igen fontos szerepet betöltő tévével, az csak a hagyaték rendezése után dől el, de az önállóság mellett kevés érv szól.
Ugyanakkor a december 12.-i keltezésű alapszabály-módosítás után is az alapító kizárólagos jogköre maradt a részvénytársaság átalakításáról szóló döntés, ahogy az alapszabály módosítása, az igazgatóság tagjainak és a könyvvizsgálóknak a kiválasztása. Az alapító, azaz a Magyar Broadcasting Co. Zrt. joga maradt a nyereség felhasználási módjának és összegének meghatározása is, amely kizárólag az alapító céget illetheti. A Magyar Broadcasting Co. Zrt. vezérigazgatója pedig Vajna volt.
A vasárnap elhunyt üzletember a TV2 Média Csoport Zrt. fölé emelt magyarországi céges tulajdonosi lánc végét is módosította. Épp egy nappal a nagy sajtóalapítvány létrehozása után vagyonkezelője, az AV Investments Kft. ismét Vajna amerikai cégének fennhatósága alá került. Ez figyelemreméltó fejlemény, hiszen az egykori producer korábban kampányszerűen „magyarosította” a cégeit: Andrew G. Vajna helyett Vajna András Györgyre változtatta nevét, és cégeinek jelentős részében maga jelent meg tulajdonosként a külföldi anyacégek helyett. A Vajna vagyonkezelője mögött álló Cinergi Pictures Entertainment Inc.-et Las Vegasban regisztrálták, és igazgatóként benne van a már említett Falconello is. De az elnöki és vezérigazgatói posztot itt is Vajna töltötte be.
Az alapszabály-módosítás egyébként az egyik igazgatósági tag, Várnai Tamás lemondása miatt történt. Várnai Tamásról korábban a 444.hu azt írta, hogy az első Orbán-kormány idején ismertté vált Ezüsthajó Kft. egykori vezetője, filmes szakember, akit 2017 elején állítólag maga a miniszterelnök küldött a testületbe. Helyét nem töltötték be, viszont újraszabályozták a cégjegyzésre jogosultak körét. A decemberi módosítás után
Az RTL-től átigazolt bizalmi ember vezérigazgatóként és külön nevesítve is bekerült az okiratba. A két új, minden bizonnyal a Mészáros Lőrinc-féle vonal képviseletével megbízott igazgatósági tag ellenben csak együttes cégjegyzési jogot kapott. Vaszily Miklós, az MTVA egykori vezérigazgatója, akit az Mészáros-féle Echo Tv-től delegáltak a TV2-höz, és a hírek szerint fontos feladat vár rá a jobboldali sajtóalapítványban is, valamint Barna Zsolt az OTP Alapkezelő elnöke csak a két régi kipróbált tanácstaggal, Rákosi Tamással és Horváth Balázzsal együtt intézkedhet.
Kiemelt kép: Marjai János/24.hu