Belföld

770 millió forintos kártérítést kért egy elütött versenykerékpáros

Egy kerékpárost egy versenyen autó sodort el, a biciklis pedig ugyan felépülése után még versenyzett, de végül befejezte pályafutását. Így viszont elesett a szponzori díjtól, amit úgy gondolta, megfizettet az őt elütő autó kötelező felelősség biztosítójával. Az esetről a napi.hu számolt be, a cikkből kiderül, hogy a versenyző a szponzoránál arra vállalt kötelezettséget, hogy részt vesz minden olyan versenyen, amelyre kerékpárosklubja benevezi, és valamennyi, a klub által szükségesnek ítélt edzésen, tanfolyamon, sportgyűlésen, edzőtáboron és egyéb eseményen is részt vesz.

A szerződés 3 évre szólt. Erre az időre – szponzorációs alapdíjként – 3 millió euróban állapodtak meg, amelyet a szponzor három egyenlő részletben vállalt megfizetni. Fél évvel a szerződés megkötése után viszont egy versenyen a kerékpárosokat megelőzte egy mikrobusz, de a manőver vége az lett, hogy a busz elsodorta a biciklist.

A versenyzőnek megrándult a bal lábfeje és elszakadt a bal külbokájának a szalagja. A kerékpáros abban az évben még elindult versenyeken, de rá egy évre abbahagyta a versenyzést. Fél évvel később pedig 2,4 millió euró megfizetésére kérte kötelezni az őt elütő autós kötelező gépjármű felelősség biztosítóját. Szerinte a biztosító ügyfelének bűncselekménye következtében “maradványállapottal” járó személyi sérülést szenvedett, emiatt elesett az őt szerződés alapján a következő évekre megillető szponzori díjaktól, amelyekből a balesetéig 600 ezer eurót kapott meg. A 3 millióból levonva a 600 ezret, jött ki a 2,4 millió eurós (mintegy 770 millió forint) kártérítés.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Azt elfogadták, hogy a kerékpáros a versenyeken fájdalmat tapasztalt, de nem tekintette bizonyítottnak, hogy a baleseti sérülése miatt a korábbi sportteljesítményét már nem érhette el.

A bíróság azt sem értette, hogy a versenyző miért nem követelte az első évre a további szponzori díj kifizetését, és még a szerződés tényleges lezárását is bizonyítatlannak találta. Aggályt keltő körülményként értékelte az első fokú bíróság azt is, hogy a szerződést a versenyző a balesetet követő két év után nyújtotta csak be a biztosítóhoz.

Az elutasítás ellen fellebbezett a versenyző, de a másodfokú bíróság – immár jogerősen – utasította el a követelését. A versenyző ezt követően felülvizsgálatot kért a Kúriától, de ott is veszített.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik