Belföld

Fegyelmi indul a debreceni egyetem igazságügyi orvosszakértői ellen

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara fegyelmi eljárást indít a Debreceni Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének vezetője, Herczeg László és öt munkatársa ellen, miután kiderült, hogy éveken át saját zsebbe térítették a hatósági kirendelésekre végzett szakértői munkák után járó díjazást, amit az egyetem kasszájába kellett volna utaltatniuk.

A 24.hu írta meg, hogy ezzel a módszerrel a debreceni szakértők hosszú időn keresztül dupla fizetést biztosítottak maguknak. Az egyetem folyósította számukra a teljes munkaidős közalkalmazotti bérüket, ám eközben vállalkozóként is benyújtották a számlát a munkahelyükön, munkaidőben elvégzett munkákért.

Az igazságügyi orvosszakértőket a rendőrség és a bíróság rendelheti ki szakértői feladatok elvégzésére, ilyenkor a díjazást teljes egészében az állam fizeti a hatóságoknak. Ennek a pénznek az egyetem kasszájába kellett volna befolynia, de csak a díj elenyésző része, a laborok, vizsgálók, eszközök használatáért járó költségátalány jutott el az intézményhez.

A szakértők a magánvállalkozói számláikra kérték a hatóságoktól a kirendelési díjak kifizetését. Kiderült, hogy az évek során szinte valamennyien hamis vállalkozói pecséteket használtak. Az egyetem címével ellátott pecsétek éveken át megtéveszthették Hajdú-Bihar térségében a hatóságokat.

Információink szerint a kamara egyik tagja rendőrségi feljelentést tett közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanújával. A feljelentő a kamarának is eljuttatta az üggyel kapcsolatos dokumentumokat. A kamara elnöksége a dokumentumok áttekintése után úgy döntött, indokoltnak tartja a fegyelmi eljárás elindítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik