Belföld

Nyugdíjcélú állampapírral csalja ki a pénzt a kormány a párnacihákból

Először az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója, Barcza György beszélt róla, hogy az állam belépne a nyugdíjpiacra, aztán Varga Mihály pénzügyminiszter is megerősítette, hogy nyugdíjcélú állampapírral rukkolnának elő. Azzal indokoltak, hogy nagy és egyre nő a lakosságnál a készpénzállomány, amit jó lenne beforgatni valamilyen értelmes megtakarítási formába. Való igaz, már mintegy 4600 milliárd forint pihen párnacihában.

Részleteket azonban nem árultak el a tervről, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (ÖPOSZ) sem egyeztettek előzetesen, sőt az érdekképviselet azóta is hiába kezdeményezte ezt. Érdeklődtünk a Pénzügyminisztériumnál, tőlük még várjuk a választ, az Államadósság Kezelő Központ pedig megkeresésünkre csak annyit közölt:

A nyugdíj-előtakarékossági konstrukció egyeztetési, kidolgozási fázisban van. A piacra történő bevezetést megelőzően az ÁKK nem kíván további információt adni.

Az OTP önkéntes nyugdíjpénztár hétfői kampányzáró filmjének vetítésén Nagy Csaba ügyvezető igazgatót is faggattuk, de azt mondta, ő sem tud többet a tervről, mint amennyit a kormány képviselői közöltek. Hozzátette:

Azzal, hogy megszüntetik a munkáltatók által kedvezményes adózással adható hozzájárulást, kicsit egyedül maradunk abban, hogyan tudjuk az öngondoskodás gondolatát a fiatalok felé közvetíteni.

Annyit tudni, hogy az állam most beszállna a nyugdíjmegtakarítások piacára, ugyanakkor az elmúlt években inkább kivonult a szektorból. Az OTP-pénztár tíz évre visszamenőleg megnézte, hogyan változott az öngondoskodás állami támogatása. Az ábra alapján ez egyre kevésbé fontos a kormánynak.

És nyugodtan ideírhatjuk a végére az elfogadott őszi adócsomag alapján már azt is, hogy 2019-től bérként adózik a juttatás, összesen 54,5 százalék közteher mellett.

Az öngondoskodás pedig kellene, mert egyre csökken a népesség, egyre több lesz a nyugdíjas, és a tendencia tovább erősödhet. Ha pedig nem jön ki a matek, akkor vagy a nyugdíjkorhatárt fogják emelni, vagy a helyettesítési rátát csökkenteni (az utolsó bér hány százaléka a nyugdíj). Vagyis a fiatalokat érinteni fogja a nyugdíjprobléma.

Csakhogy akárhány kutatás van, mindegyik alapvetően azt mondja, hogy

a fiatalok nem nagyon foglalkoznak a nyugdíjjal, és nem igazán érdeklik őket a hosszú távú megtakarítások.

Viszont ha a munkáltatók bevonták őket a juttatás révén, felajánlva például, hogy a dolgozó által félretett összeghez a munkáltató melléteszi a dupláját, azzal rá lehetett venni a fiatalokat is, hogy kezdjenek el nyugdíjas korukra takarékoskodni. Jövőre ez a vonal kiesik, becslések szerint mintegy 80 százalékban.

Az OTP önkéntes nyugdíjpénztár bevételeinek 32 százaléka származik jelenleg a munkáltatói hozzájárulásokból, de volt olyan időszak is, amikor még 80 százalékos volt az arány:

Angliában 50 évre terveznek

Ilyen előzmények után jön tehát a nyugdíjcélú állampapír, amiről azonban egyelőre nem tudni, hogy hogyan fog működni, ki fogja értékesíteni, és milyen formában, milyen futamidők, kamatok, portfóliók lesznek, kinek éri majd meg. A különböző korú embereknek különböző portfóliókat, választási lehetőséget kell kínálni – mondta az ügyvezető.

Angliában például régóta vannak hosszú távú papírok, 50 éves futamidővel, amiket csak intézményi befektetők, azon belül is csak nyugdíjalapok vásárolhatnak meg, éppen azért, hogy hosszú távú finanszírozással beszálljanak az állam mögé, cserébe stabil hozamot és garanciát kapnak – említett egy nemzetközi példát. Ez a befektetés nem kockázatos, de nem is a legjobb hozamú. Ha állampapírt kínálnának direktben, hosszú távú megtakarításként a tagoknak, az is egy megoldás.

Most inkább az egy-két éves papírokat veszik

Magyarországon jelenleg az egy-két éves állampapírok a legkelendőbbek, vagyis nem a hosszú távú takarékoskodás a meghatározó. Pedig ha nyugdíjcélú állampapír lesz, akkor a hosszú távú megtakarításokat kellene ösztönözni. Ehhez stabil, fix finanszírozású papírok kellenek. És kérdés a hozam is.

A jelenlegi öngondoskodási formák, a nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás és a nyugdíj előtakarékossági számla mellett 20 százalékos adójóváírást kaphatnak egyéni megtakarításuk mellé, akiknek van szja-köteles jövedelmük. Sőt, a most elfogadott adótörvénycsomag szerint a munkáltatói tagdíjátvállalás juttatására is jár a 20 százalékos adójóváírás a dolgozó pénztári számlájára. Azt azonban nem tudni, hogy a nyugdíjcélú állampapíroknál lesz-e hasonló ösztönző.

Varga Mihály miniszter az új kétéves futamidejû államkötvényt bejelentõ sajtótájékoztatón a Nemzetgazdasági Minisztériumban
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Egyre kevesebben terveznek hosszú távra

Az OTP Bank múlt héten publikált öngondoskodási indexének adataiból az látszik, hogy

  • a felnőtt lakosság nagy részének továbbra sincs semmiféle megtakarítása.
  • Azaz az átlagkeresetek évek óta tartó bővülése sem adott igazán lendületet az öngondoskodásnak.
  • És a hosszú távú megtakarítások az elmúlt években folyamatosan csökkentek.
  • Azok közül, akiknek van megtakarításuk, egyre többen tartják tartalékaikat saját otthonukban – a tavalyi 32 százalékról 41 százalékra emelkedett az ő arányuk.

A felmérés szerint utóbbi oka leginkább az, hogy az emberek így készülnek fel a váratlan helyzetek kezelésére, de sokan vannak, akik egyszerűen túl kevésnek tartják az összeget ahhoz, hogy befektessék.

A leghosszabb távú nyugdíjcélú megtakarításokról továbbra is ellentmondásosan gondolkozik a lakosság.

  • Soha ilyen magas arányban (77 százalék) nem voltak azok, akik az államtól várják a kényelmes és biztonságos időskor biztosítását.
  • A legtöbben arra számítanak, hogy kizárólag az állami nyugdíjukból fognak megélni,
  • de a megkérdezettek 72 százaléka szerint ez az összeg nem lesz elég a gondtalan időskor biztosítására.

Ami biztató, hogy bár az aktív korú lakosság elenyésző része kapott pénzügyi oktatást, a szülők igyekeznek jobban odafigyelni a gyerekeik megfelelő pénzügyi oktatására. A megkérdezett szülők 85 százaléka fordít figyelmet rá, hogy tudatosabb generációk nőjenek fel. De vajon elég lesz-e ez ahhoz, hogy a ma fiataljai ne bánkódjanak majd nyugdíjas korukra?

A jól működő öngondoskodási piachoz az állam, a munkáltatók és a munkavállalók partnerségére van szükség

– mondta Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke egy múlt heti konferencián. Éppen ott, ahol Varga Mihály bejelentette a nyugdíjcélú állampapír tervét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik