Belföld nyugdíj
Budapest, 2018. november 8.
Varga Mihály pénzügyminiszter megnyitja a Világgazdaság napilap Megtakarítási trendek - nyugdíj és/vs öngondoskodás 2018 címû konferenciáját a Mercure Budapest Korona szállodában 2018. november 8-án.
MTI/Szigetváry Zsolt

Állampapírokon keresztüli öngondoskodásban látja a kormány a nyugdíj jövőjét

24.hu
24.hu

2018. 11. 08. 16:12

Nemzeti érdeknek nevezte a társadalom pénzügyi tudatosságának növelését a pénzügyminiszter egy csütörtöki konferencián, ahol hangsúlyozta, ezért is indította el tavaly a kormány azt a hétéves programot, amelynek célja, hogy a lakosság felelős és tudatos pénzügyi döntéseket hozzon, erősödjön a lakosság körében az öngondoskodás, a nyugdíjas évekre az előtakarékosság.

Varga Mihály a Világgazdaság szakmai konferenciáján, Budapesten elmondta azt is: 2010 óta a kormány számos olyan törvényt kezdeményezett, intézkedést hozott, amelyek a lakosság, a fogyasztók védelmét szolgálták. Ezek közé sorolta a devizahitelek kivezetését, az öngondoskodás erősítését célzó intézkedéseket és azt, hogy a kormány kezdeményezésére a parlament elfogadta a fair bankokról szóló törvényt. A kormány célja szavai szerint továbbra is az, hogy a lakosság egyre tudatosabb pénzügyi döntéseket hozzon, a kockázatok mérséklődjenek.

Varga Mihály bejelentette, a kormány tervei szerint a jövőben az Államadósság Kezelő Központ olyan állampapírt dob piacra, amely erősíti a nyugdíjas évekre szóló előtakarékosságot.

Kijelentette, hogy a nyugdíjtermékek 20 százalékos támogatását, a kapcsolódó kedvezményeket a kormány hosszú távon is fenn kívánja tartani. Tavaly 28 milliárd forinttal több maradt ezeknek köszönhetően a magyar lakosságnál, 2017-ben 70 ezerrel nőtt az önkéntes pénztárakat választók száma, nyugdíjbiztosítást pedig 33 ezren kötöttek.

Varga Mihály elmondta: a kormány azért dolgozta ki a pénzügyi tudatosság növelését célzó stratégiáját, hogy néhány éven belül a magyarok pénzügyi ismereteinek szintje elérje a legfejlettebb országokét. Erősíteni kell a tudatos fogyasztói magatartást a pénzügyi döntések meghozatalában, a korszerű fizetési eszközök, köztük a bankkártyák és más készpénzkímélő eszközök használatát pedig növelni kell – jegyezte meg.

A társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer mellett a kiegészítő nyugdíjcélú megtakarítások teremtik meg az időskori ellátások pénzügyi forrásait – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy a kormány az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztári rendszert is támogatja, amelynek eredményeként az elmúlt években a rendelkezések összege meghaladta 68 milliárd forintot. Jelezte: az idősebbek is egyre tudatosabbak a pénzügyeik kezelésében, a nyugdíjasok 61 százaléka már bankszámlára kapja a nyugdíját. Öt év alatt a Nyugdíjbiztosítási Alap 2 milliárd forintot spórolt az elektronikus utalással – mondta a tárcavezető.

A lakástakarék-pénztárakra vonatkozó lépést szerinte már korábban meg kellett volna tenni – mondta Varga Mihály, megjegyezve, hogy a lakástakarékok állami támogatása indokolatlanul magas volt Magyarországon, 30 százalékos, miközben Németországban 4 százalék, Ausztriában pedig 1,5 százalék az állami hozzájárulás aránya. Elmondta azt is, hogy

az utolsó napokban a lakástakarékok még 140 ezer új szerződést kötöttek, ezekhez még kapcsolódik állami támogatás.

A felmérés során a válaszadók 77 százaléka az államtól várja kényelmes időskori biztosítását. A legtöbben arra számítanak, hogy kizárólag az állami nyugdíjukból fognak élni, ugyanakkor a kutatás arra is rávilágított, hogy a megkérdezettek 72 százaléka szerint ez az összeg nem lesz elég a gondtalan időskor biztosítására.

(kiemelt kép: mti)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

AACHEN, GERMANY - JANUARY 22: German Chancellor Angela Merkel and French President Emmanuel Macron sign the Aachen Treaty on January 22, 2019 in Aachen, Germany. The treaty is meant to deepen cooperation between the countries as a means to also strengthen the European Union. It comes 56 years to the day after then German Chancellor Konrad Adenauer und French President Charles de Gaulle signed the Elysee Treaty, or Joint Declaration of Franco-German Friendship. (Photo by Sascha Schuermann/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.