Az előző tanév végén arra voltunk kíváncsiak, mennyi gondot okozhat a iskolákban az üresen maradt álláshelyek betöltése: július elején azt tapasztaltuk, hogy az előző hónapokhoz képest óriási mértékben megnőtt a Közigazgatási Állásportálon meghirdetett közalkalmazotti álláshirdetések száma, több mint 2400 aktív hirdetést találtunk tanárok és tanítók számára.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke augusztus elején még ennél is aggasztóbb képet festett, Szűcs Tamás ekkor azt mondta, 4-5 ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből.
Az újabb tanév szeptember 3-án kezdődik, megnéztük, javult-e a helyzet a nyári hónapokban. Már ránézésre is jobb volt a kép a Közigazgatási Állásportálon: hiszen míg július elején több mint hatszáz oldalnyi hirdetést találtunk, addig a tanévkezdés előtt már „csak” háromszázat.
A pedagógusoknak szóló álláshirdetések száma is jóval kevesebb, mint két hónappal ezelőtt, de még mindig jócskán vannak betöltetlen helyek. A tanévkezdés előtt ugyanis
Ez a közel hétszáz hirdetés összesen kétszáz magyar település között oszlik meg, ezeket az alábbi térképen ábrázoltuk:
Most is találkoztunk különösen lehangoló esetekkel, például a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bökönyön a Barota Mihály Általános Iskolában „bármely szakos tanárt” keresnek. A hirdetés leírásában az áll, a munkakörbe tartozó feladat „az intézményben a tanári végzettségnek megfelelő tantárgy oktatása és a munkaköréből adódó adminisztrációs feladatok ellátása”. Azaz bármilyen tanári végzettséggel is rendelkezik a jelentkező, szükség lesz rá.
Újfent több olyan település van, ahol nem csak egy-egy pedagógus hiányzik a tanévkezdéshez, Győrben például tizenegy tanítóra és tanárra lenne még szükség, Dunaharasztiban 14, Budapesten pedig 231 főre.
Nem indul könnyen a tanév az Ercsiben sem, ahol az Eötvös József Általános Iskolában keresnek egy tanítót, illetve
- informatika-,
- matematika-,
- történelem-,
- matematika-fizika-kémia- és
- angoltanárt is.
Ehhez képest a Klebelsberg Központ új elnöke nemrégiben azt mondta, nincs tanárhiány az országban. Igaz, Hajnal Gabriella később azért árnyalta a helyzetet, mondván, a természettudományi tantárgyak oktatásához több tanár kellene.
Kiemelt képünkön a szeptember eleji tanévkezdésre készíti elő az egyik tantermet Takács Szilvia tanító a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégiumban. Fotó: Komka Péter / MTI