Belföld

24 tanár és még több gyerek távozott az erőszakkal vádolt igazgató miatt

Ahogyan hétfőn megírtuk, közös megegyezéssel távozott Putnoki Zsolt, a XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola gyermekbántalmazási ügybe keveredett igazgatója. Putnokiról áprilisban azt állította több, a 24.hu-nak nyilatkozó szülő és tanár, hogy több gyereket megütött, köztük egy kislányt, illetve hogy a bántalmazásokat minden esetben roma gyerekek szenvedték el. Az ügyben rendőrségi nyomozás is folyik.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz korábbi fideszes polgármestere, akit hasonló oktatási intézményben szerzett tapasztalat nélkül neveztek ki az angyalföldi iskola élére, óriási káoszt hagyott maga után. A 24.hu információja szerint az iskolában gyakorlatilag elfogytak a tanárok,

a tanév végén 24 pedagógus szüntette meg a munkaviszonyát, mert nem akartak tovább Putnokival együtt dolgozni. Ez azt jelenti, hogy a tanárok több mint fele távozott az iskolából.

Az iskola weboldalán található dolgozói „aktív állományt” még 49 fősnek írják, de úgy tudjuk, már legalább a munkavállalók fele távozott. Négy pedagógus már év közben beadta a felmondását, közülük hárman az igazgató miatt. Putnoki a hozzánk eljutott hírek szerint mindent megtett azért, hogy megnehezítse a 24 tanár távozását, hetekig halogatta az áthelyezéseket, végül azonban aláírta a papírokat, így 25 tanár távozása már biztos (egy pedagógus ugyanis nyugdíjba ment).

Megkerestük a Közép-Pesti Tankerületi Központot azzal a kérdéssel, hogy tudomásuk szerint hány pedagógus távozott és hány maradt az intézményben. Erre nem válaszoltak, mindössze azt közölték, hogy

jelenleg 5 betöltetlen álláshelyre érkeznek a pályázatok, amelyek közül az intézmény pedagógiai programjának legmegfelelőbbeket fogja javasolni a megbízott intézményvezető.

Az viszont nem világos a válaszból, hogy nem is akarják pótolni az összes kieső pedagógust vagy a pályázatok egy részét később írják majd ki. Éppen ezért a tankerületnél ismételten rákérdeztünk a távozó tanárok létszámára, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ levelünkre. Úgy tudjuk egyébként, hogy Putnoki még a tanév végén felvett néhány tanárt, ez is lehet az oka, hogy a tankerület csak öt betöltetlen állást említ, de információnk szerint összevonások és osztályok megszűnése is elképzelhető.

A sorozatos incidensek miatt ugyanis egyre kevesebb a gyerek is.

Úgy tudjuk, a kiiratkozó diákok száma a tanévzáró másnapján 21 volt, azóta nem tudni pontosan, hogy ez a szám mekkorára nőtt. Erre is rákérdeztünk a tankerületi központnál, amely azt válaszolta: az elmúlt tanév során összesen 32 tanuló iratkozott át másik iskolába. Azt viszont a válaszból nem derül ki, hogy a tanév végeztével, annak tudatában, hogy a tanárok sorra hagyták el az iskolát, a kiiratkozó gyerekek száma mennyit emelkedett még.

A tankerület korábbi átfogó vizsgálata az iskolában nem tárt fel olyan szabálytalanságot, amely munkáltatói intézkedést igényelne. Megkérdeztük, ilyen mértékű távozási hullám esetén ez hogyan lehetséges. Erre végképp nem érkezett érdemi válasz, mindössze azt tudatták, hogy „a Közép-Pesti Tankerületi Központ az általa fenntartott intézményekben mindent megtesz a gyermekek biztonságáért, kiegyensúlyozott érzelmi és értelmi fejlődéséért”, illetve, hogy kiemelten fontosnak tartják a pedagógiai munkához szükséges nyugodt légkört, ezért a tankerületi központ „az elmúlt évekhez hasonlóan a következő tanévet is a gyermekek mindenek felett álló érdekét szem előtt tartva fogja megszervezni”.

Látva az iskolában történteket, nyugodt légkörről persze aligha beszélhetünk. Bár Putnoki távozása lelassíthatja a folyamatot, de a szülőket érthető módon megijeszti az a tény, hogy alig maradt tanár az intézményben, ahogy az is, hogy osztályok szűnhetnek meg és osztályokat kell majd összevonni a tanulók kiiratkozása miatt.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Kikészítette a tanárokat

Beszéltünk egy pedagógus anyukával, aki mind a négy gyerekét átvitte már egy másik intézménybe, mert a Dózsa György úti iskolában egyszerűen már nincs, aki tanítson. Elmondta, hogy a négy gyerekének összesen négy tanára maradt az intézményben, az osztályfőnökeik is távoztak, ezért számára egyértelmű volt, hogy ott kell hagyni az iskolát. Az igazgatóról azt mondta:

Az az egyik része, ahogyan bánt a gyerekekkel, főleg a romákkal. De a tanárokat is megfélemlítette, kikészítette őket, gyomorgörccsel jártak be dolgozni, elüldözte őket.

Az anya szerint a tankerületnek is óriási a felelőssége abban, hogy az iskola egy év alatt ideáig süllyedt.

Nem igaz, hogy nem kaptak jelzést, a Szülői Munkaközösségtől és a Közalkalmazotti Tanácstól is jelezték nekik, hogy komoly gondok vannak. Egy igazgatót – ha csak felmerül a gyermekbántalmazás esélye – fel kellene függeszteni legalább a rendőrségi vizsgálat idejére.

Szerinte Putnoki pártpolitikai kérdést csinált a vele szembeni panaszokból, mondván, ő fideszes, akit a XIII. kerületi MSZP-s vezetés elnyom. A helyi önkormányzat valóban tiltakozott a kinevezése ellen, de hatástalanul: az oktatási intézmények központosítása óta az önkormányzatoknak nincs beleszólásuk az iskolák működtetésébe. Ráadásul nem csak az önkormányzat, a tantestület sem pártolta Putnoki egy évvel ezelőtti kinevezését: a nevelőtestületben csupán 13 százalék támogatta a programját, 87 százalék elutasította.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Folytatódik a nyomozás

Hétfőn a témával kapcsolatban a RomNeten jelent meg egy cikk, amelyben Budai Zoltán ügyvéd, aki a XIII. kerületi roma önkormányzat megbízásából három bántalmazott gyermek és szülei jogi képviseletét látja el, azt állította, hogy a rendőrségi feljelentésekben egyesítette a hatóság az ügyeket, így könnyű testi sértés, zaklatás és más bűncselekmények gyanújával folyik a nyomozás. Az ügyvéd állítása szerint eddig 15 gyermek bántalmazásáról van tudomásuk, akiket az ügyben meg is neveztek, így meg is hallgatják majd őket.

A rendőrség érdeklődésünkre – miszerint valóban 15 gyermek bántalmazása miatt folyik-e már a korábban egy tanuló ügyében elindított nyomozás – csak annyit közölt:

az ügyben kiskorú veszélyeztetése miatt van folyamatban nyomozás, azonban az ismeretlen tettessel szemben folyik, az ügyben gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. Írásbeli válaszunkon felül nyilatkozni nem kívánunk.​

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik