Otthagyta a munkahelyét, hogy két hónapra közép-ázsiai biciklitúrára utazzon a zsombói Radvánszky János. A Fekete Kutya elnevezésű közösségi oldalán lehet követni az útját – vasárnap a kazah fővárosba, Asztanába repül, onnan Kirgizisztán fővárosába, Biskekbe teker, majd az M41-es út jön a Pamír négyezres hágóin Tádzsikisztánba. A tervekben szerepel az Afganisztánnal határos út a Váhán-folyosó mentén, majd újra Kirgizisztánban a Tien-san hegyvidéke. Az útvonal még képlékeny, egyelőre az biztos, hogy szeptember 5-re szól a hazafelé tartó repülőjegy Asztanából.
Egy harmincéves csehszlovák Favorittal tekerek, és már attól elfáradok, ha ránézek egy emelkedőre. Te mit élvezel a hegyi biciklitúrákban?
A testi adottságaim nagyjából alkalmasak arra, hogy hegyeket másszak biciklivel, de az ilyesmi úgy alakul ki, hogy kipróbálom magam sportokban, és ha úgy érzem, hogy valami jól működik, azt lehet tudatosan fejleszteni.
Négy éve már beszélgettünk, azelőtt, hogy a norvégiai Északi-fokhoz indultál. Akkor mindössze kétéves bringás múlt volt mögötted, ami azzal kezdődött, hogy az angliai munkád végén vett biciklit lábon hazahoztad. Most is azzal mész?
Igen, azzal. Az angliai hazatekerés volt az első komoly túrám, a korábbi próbálkozások nem voltak több országot érintő utak. Ezután viszont elgondolkodtam, hogyan növelhetem a túrák időtartamát, extremitását, és rájöttem, hogy sokat tudok tekerni, száz kilométert vagy többet is egy nap. Az Északi-fok előtti évben a Tour de France királyetapjára tekertem el, abban már rendesen volt hegy, ekkor alakult ki a hegyi bringázás iránti szenvedélyem. Koszovó kivételével megjártam a Balkánt is, ami szintén hegyes-völgyes terep, az kulturálisan is elüt Észak-vagy Nyugat-Európától. Tavaly az Alpok- és Pireneusok-túra volt izmos vállalkozás, ami már megalapozta a mostani keleti túrát.
Miért lett ez az útvonal? Ráböktél a térképre?
Nem, szeretem az útjaimat tudatosan felépíteni, és bár az előző túrák után ez nagyobb ugrás, de telik az idő, évente nem fér bele több ilyen utazás, és úgy gondoltam, legyen valami nagyobb attrakció.
Mennyire kitaposott ez az útvonal, népszerű a túrázók körében?
Egy részén igen. Ez az útvonal Tádzsikisztán fővárosából, Dusanbéból indul, és egy kirgiz nagyvárosig, Osig tart. Ez az M41-es út, a Pamir Highway, egyfajta kerékpáros El Camino, ahol több négyezres hágón is keresztül kell menni. De ez nekem csak az út egy része, én Kazahsztánból indulok egy síkabb területen, ami jó felkészülésnek tűnik a kirgiz magashegyekhez, ahol háromezres hágók vannak, és utána jön a tádzsik rész, ahol még magasabb a hágó, az út is egyre rosszabb, az utánpótlás meg egyre nehézkesebb, főleg a vizet tekintve.
Az európai útjaidat nagyrészt vadkempingezésre alapoztad, ez itt is működik?
Igen, főleg mert óriási távolságok vannak néha a lakott területek között. De egyébként nagyon barátságosak a helyiek, vannak jurták, ahová behívnak, megvendégelnek, szállást adnak. Külön homestay-ek is vannak, ahol adnak szállást, ez eleve fizetős, amúgy meg illik fizetni valamennyit, ha egy család behív, mert egyébként nem sok bevételük van.
Vannak az útnak veszélyei, vagy nem sokkal veszélyesebb, mint ha Európában indulnál el?
A veszélyt leginkább a természet jelentheti. Sokszor az okoz nehézséget, hogy a magashegyek közeledtével a városok eltűnnek, nincs már növényzet sem. Egyébként is jellemző Közép-Ázsiára, hogy messze van a tengerektől, nyáron jellemzően forró szelek fújnak a sivatagok felől, ami nagy nehézséget tud okozni. Négyezer méteren már az ember szervezete is máshogy viselkedik, a véroxigénszint csökken, a vízutánpótlás is húzós tud lenni. Olvastam olyan beszámolót, amikor egy biciklis annak köszönhette megmenekülését, hogy az autósoktól tudott vizet kérni, mert kitalálta ugyan, hogy melyik tóból fog vizet merni, de kiderült, hogy az sós víz. Ezekre mind figyelni kell – egyébként viszek magammal szűrőt és víztisztító tablettákat, amik jól jöhetnek, ha folyókból vagy tavakból kell innom.
Egy kéthónapos távollétet hogyan tudsz megoldani?
Otthagytam a munkahelyem. Ha hazajövök, majd lesz új munkám, gondolom. Ez okoz egy kis fejtörést, de így fért bele – korábban, amikor három hétre, egy hónapra mentem el, meg tudtam oldani, hogy úgy ütemezzem a munkát. Ez most kicsit hosszabb.
Drága egy ilyen túra?
Még nem tudom megmondani. Az az elképzelésem, hogy napi 15 dollárból kihozom – ott érdemesebb dollárban számolni, azt kell vinni mint valutát, amit lehet váltani, meg bankkártyát. A korábbi útjaimon, Nyugat-Európában és a Balkánon működött a napi 10-12 euró, itt viszont már előfordulhat, hogy többször kell megszállnom. Remélhetőleg nem nagyon fog elszállni, mert az kicsit kellemetlenné teszi majd az őszi-téli időszakot.
Támogatókat könnyen találsz egy ilyen útra? Bemész valahová és azt mondod, Közép-Ázsiába készülsz biciklitúrára, ők meg kinyitják a zsebüket?
Ennyire nem egyszerű. A korábbi túrám partnereit kerestem meg, így lesz nálam néhány sör, meg egy láncfűrész. Nem kértem sokat, mert nem biztos, hogy sokat tudok visszaadni. A képeken, amik készülnek, ott lesznek a támogatók, de kérdés, milyen gyakran tudok bejelentkezni, képeket csinálni izgalmas szituációkban. Attól is függ, hogyan lesz internet, helyi SIM-kártyákkal megoldva. A túrát utólag szeretném majd jól megírni, akár példaként más utazóknak.
A biciklid miért lett Fekete Kutya? A fekete kutyához általában baljós dolgok fűződnek.
Ez elég egyszerű, a biciklim fekete színű, és Ridgeback a márkája, ami egy kutyafajta is.
Hogyan készíted fel az útra, milyen felszerelésre van szükség?
A felkészülés függ attól, hogy ki milyen típusú túrát szeretne. Vannak, akik kisebb, zömökebb, málhás jószágokkal mennek, náluk a stabilitáson van a hangsúly, lassabban haladnak. Vannak, akik kevés felszereléssel, a gyorsaságra alapozzák az útjukat, én inkább efelé hajlok. Meglátjuk, milyen lesz a terep, nagyrészt aszfaltutak vannak, de néhol nagyon töredezett, murvás, vízátfolyásokkal szabdalt. Egyébként a biciklim kinézetében országútira hajaz, de zömök, vasból van, nem karbon- vagy aluvázas.
Magadat hogyan készíted fel? Mennyire tudod előre, hogy egy nap mennyit mész, hol alszol?
Sokat edzek, tekerek egy csapatban, ami országúti kerékpározást jelent. Hosszabb-rövidebb edzésekkel, maratonokkal, versenyekkel meg lehet alapozni a felkészülést egy ilyen kirándulásra is. A korábbi tapasztalatokból kiindulva látom, hogy egy adott napon hova tudok eljutni, így próbálom megszervezni a szállásaimat is. A kéthónapos út első három hetét sokkal dinamikusabbnak terveztem, de közbejöhet bármi, ami befolyásolja az etapokat, a túra átszabását is magával hozhatja.
Van benned akkora lelkesedés, ami kitart két hónapig? A korábbi utakon voltak mélypontjaid?
Azok mindig vannak. Nincs olyan, hogy az ember eltervez valamit, és két hónap tömény boldogság jön. Biztos, hogy sok nyűggel, szenvedéssel és kínlódással fog járni, de emiatt jobban lehet értékelni utólag. Nem akarom túlvállalni magam, de érdekel a határok feszegetése, ami azzal jár, hogy biztosan lesznek kemény napok, helyzetek.
A nyűgök alatt mit kell érteni? Vihart, küllőtörést, vagy rázósabb dolgokat?
Keleten már máshogy működnek a dolgok, akár egy határátkelésnél is lehetnek nehézségek, vagy jöhetnek a rendőri szívatások. Ahogyan olvastam, a helyi emberek eléggé rendben vannak, a rendőrökhöz meg kell egy kis szerencse, tartalékpénz. Kóbor kutyákból, pásztorkutyákból pedig gondolom, nem lesz sokkal kevesebb, mint a Balkánon.
(Kiemelt fotó: Narvik, Norvégia – Radvánszky János)
