Belföld

Sírba tettek egy özvegy férfit az eltartási szerződés megkötése után

A Ceglédi Járási Ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ceglédi nővel és társaival szemben, aki teljes körű gondozást, jobb életminőséget és eltartást ígért egy magányos férfinak, ám gondoskodás helyett módszeresen elszigetelte a külvilágtól, majd a házát és a lakását is kicsalta tőle.

Tasi Bernadett Judit alezredes, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának kiemelt főnyomozója korábban a Zsaru magazinnak részletesen elmesélte, hogy férkőzött a férfi bizalmába a nő a társaival.

Azt mondta a férfinak, hogy egy barátnője mesélte róla, milyen jószívű, és ezért kéredzkedett hozzá ilyen problémával. A kedves szavak és a közös ismerős említése jó ajánlólevélnek bizonyult. A sértett nem gyanakodott: beengedte anyát és fiát a házba. Míg a gyermek a szükségét végezte, a nő körülnézett a lakásban

A lakásban látottak megtetszettek a nőnek és a társainak, ezért mindent megtettek azért, hogy magukhoz édesgessék az özvegy férfit.

Addig duruzsolt a sértett fülébe, míg a férfi 2015 novemberében elhatározásra jutott. Úgy döntött, korábbi életét felszámolva újdonsült ismerőse ceglédi házába költözik. R. Tímea maga szállította őt új otthonába, és az ingatlan egyik külön lakrészében szállásolta el. A szívélyes fogadtatás azonban egyre ridegebbé vált. A kezdetben vendége kedvében járó nő számára egy idő után már kevésbé volt fontos, hogy az idős úr jól érezze magát nála. Elvette a telefonját, és megtiltotta, hogy bárki kapcsolatba léphessen vele

– nyilatkozta korábban az alezredes.

A nő olyan hamis végrendeletet készíttetett, mely szerint a férfi halála esetén ő örökli a sértett budapesti lakását. 2016 januárjában pedig olyan hamis tartási szerződést készíttetett, amelyben a nő szerzi meg a férfi budapesti házát is. Az amúgy is leromlott egészségű özvegy állapota folyamatosan, egyre erőteljesebben romlott, a nő a férfi ellátásáról, ismert betegsége kezeléséről csak felületesen gondoskodott.

A beteges férfi 2016. február végén meghalt. A halálát követő hagyatéki eljárást követően a vádlott öröklés jogcímén a sértett lakásán, tartás jogcímén pedig a sértett házán szerzett tulajdonrészt. A lakáson megszerzett tulajdonrészt a vádlott 9 millió forintért eladta. A házon megszerzett tulajdonrészt pedig 60 millió forintért akarta eladni, ám ez az ügylet meghiúsult, mert a nő tulajdonrészét az időközben indult nyomozás során zár alá vették.

A Ceglédi Járási Ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével, gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntettével, őt és társait közokirat-hamisítás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja.

Fotó: police.hu /Sebestyén, Szabó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik