Videó

„Rádöbbentem, hogy migráns vagyok” – arab orvosok, akik csalódtak a Fideszben

A szigetvári kórház két orvosával beszélgettünk. A kormány retorikája szerint meg kell védeni tőlük a magyarokat, noha ők gyógyítják őket.

Már csak azért sem tudni pontosan, hogy mennyi, muzulmán országból bevándorolt orvos és egyéb egészségügyi dolgozó tevékenykedik Magyarországon, mert ezt – szerencsére – nem tartja számon senki. De az általunk kérdezett orvosok szerint ezernél is több lehet a számuk. Tavalyelőtt az év orvosa díjat például Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed kapta, aki a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház főorvosa.

Az óriási orvoshiány közepette csak a szigetvári térségben szinte pillanatok alatt találtunk egy nigériai, egy palesztin, egy iráni, egy szír  és egy jemeni orvost. Miközben a környéket járva hónapok óta a tapasztaljuk, hogy masszív a „migránsoktól” való rettegés, bizony előfordul, hogy ugyanaz a bácsi, aki vadul sorosozik meg migránsozik, egy muzulmán bevándorlóhoz viszi a beteg unokáját.

A szigetvári kórház két orvosa vállalta, hogy beszél az életéről, a munkájáról, meg az érzéseiről. Mindketten Fidesz-szavazók voltak korábban, de a bevándorlóellenes gyűlöletkampány miatt nagyot csalódtak a kormánypártban.

Elkeserítőnek tartják, hogy már a gyerekek is migránsozzák egymást, sőt, Mohamed szerint a kormány e tekintetben veszélyesebb, mint a szkinhedek.

  • Dr. Jubran Jihad Abed Elhadi 2003-ban szerzett orvosi diplomát Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, jelenleg a Súlyos Agysérültek Rehabilitációs Osztálya vezetése mellett a Neurológiai Osztály kinevezett főorvosa a szigetvári kórházban
  • Dr. Shubail Mohamed Eisa Ali 1999-ben szerzett orvosi diplomát a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán. 2015- től a Szigetvári Kórház gyermekosztályáán osztályvezető főorvos.
Legfrissebb videók
Olvasói sztorik