Tíz emblematikus tárgy, ami elmeséli az Orbán-kormány történetét

Ez itt egy kastély, ami nem Lázár Jánosé.

Történetesen ugyan Lázár János és családtagjai földjei veszik körül, és kizárólag a Lázár-birtokon keresztül lehet megközelíteni, a vadászkastély nem a nagy vadász Lázár János, hanem egy Lázár Jánoshoz több szálon köthető, ám a vadászat iránt nem érdeklődő hódmezővásárhelyi ügyvéd tulajdona. Igaz, miután a Magyar Narancs drónfelvételei nyilvánosságra kerültek, a fáradhatatlan kancelláriaminiszter kilátásba helyezte, hogy esetleg bevásárolja magát az ingatlanba.A Guldenburggal és Southforkkal is simán versenyre kelő épületegyüttes egyéb furcsaságokkal is tarkított története más országokban önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy a kormánypárt, vagy legalábbis egyik legfontosabb politikusa szorult helyzetbe kerüljön, a NER-re azonban körülbelül annyira kellemetlen csupán, mint a kisgazdapárt és a SZIMAP választási szövetsége.

A vadászkastély ezzel együtt szépen illeszkedik azon jelképek közé, amelyeket sorba állítva jól kirajzolódik a harmadik Orbán-kormány tevékenységének lényege.

Nézzük, mik ezek.

Pancho Aréna

Nagy napjai voltak Orbán Viktornak 2014 áprilisában, hiszen pártjával először kétharmaddal megnyerte az országgyűlési választást, húsvét hétfőn pedig ünnepélyesen átadták a 3,8 milliárd forintból épült Pancho Arénát, éppen tizenhárom lépésre a felcsúti házától. Az 1800 fős falu 3500 néző befogadására alkalmas stadionja jórészt tao-támogatásból, azaz közpénzből épült fel, még ha Orbán kommunista okfejtésnek is nevezte ezt.

A nyugati világ olykor azóta is rácsodálkozik, hogy egy európai miniszterelnök gond nélkül felhúz a kertje végébe az adófizetők pénzén egy stadiont az általa alapított akadémiának, amely egy évvel később újabb 3,1 milliárdból két új fűtött focipályával és egy Makovecz-stílusú kazánházzal is gazdagodott. Nemrégiben a Guardian újságíróit kalauzolta körbe Orbán a birodalmán, a többi között ilyen mondatokkal fűszerezve az idegenevezetést.

Ez az akadémia – a stadion és a környezete – a koncepcióm része. A futball művészet – nézzék ezt a stadiont, ez művészet.

Na meg azon kedélyeskedve, hogy Anikó asszony nem szereti a stadiont, mert tönkreteszi a kilátást a konyhából.

A Pancho Arénánál jobb jelképet aligha találhatnánk az orbáni gondolkodásra, még ha amúgy az utasokkal csak ritkán találkozó, összesen 857 millió forintból épült kisvasút is szép példája a szűkebb pátria gátlástalan kistafírozásának.

Mad Max-vagon

2015 szeptemberében zajlottak le Magyarországon azok a jelentek, amikre a kormány azóta gyakorlatilag a teljes politikai kampányát építi. A Keleti pályaudvarnál táborozó, autópályán vonuló, a röszkei határt megrohamozó menekültek képei mélyen beleégtek az emberek emlékezetébe, és bár mindez viszonylag gyorsan lezajlott, a kormánypropaganda azóta is gondoskodik róla, hogy senki ne felejtse el az ország nyugalmát felkavaró eseményeket. Mivel a kormány addigra könyékig benne volt a „Ha Magyarországra jössz…” kampányában, sokan vélelmezték, hogy már a menekültválság „kezelése” is azt a célt szolgálta, hogy minél jobban megalapozza a későbbi gyűlöletpolitikát. Máig nem tudni, hogy csak az általános kapkodás, vagy hideg fejjel végigvett számítás eredménye volt-e a Keleti lezárása, a Sopron-Szombathelyre tartó, ám váratlanul a bicskei tábornál megállított csapdavonat, vagy az egészen az addig teljesen szabadon átjárható szerb-magyar határ hirtelen lezárása, ami aztán az ott rekedt menekültek és a rendőrök közötti összecsapásokhoz vezetett. Ennek az akkor még ideiglenes határzárnak az utolsó láncszeme, egyben egyfajta megkoronázása volt az apokaliptikus hangulata miatt a sajtóban Mad Max-vagonnak elnevezett, drótokkal telepakolt kiszuperált teherkocsi, amely gyorsan a kormány menekültpolitikájának szimbólumává vált. Aztán nem sokkal később megépült az igazi, immár professzionális, nyelveken beszélő KERÍTÉS, a harmadik Orbán-kormány legnagyobb büszkesége, de erről majd később.

Helikopter

2015 elején szokatlan hajszálrepedések tűntek fel a Fidesz rendíthetetlen bástyáján, az azóta teljesen felszívódott Pokorni Zoltán, majd Kövér László is nyilvánosan megszólta párttársait drága utazásaik és építkezéseik, más szóval a fiatalabb generáció mind feltűnőbb urizálása miatt. Való igaz, a Gucci- táskákban, vagyonokat érő órákban, egyre táguló lakóparkokban, homárlevesekben és családtagok nevén megjelenő drága ingatlanokban testet öltő magánvagyonok egyrészt önmagukban is elég irritálóak lehetnek az akkoriban (rövid ideig) bőszen hivatkozott keményen dolgozó kisemberek számára, másrészt az eredetüket sem nagyon lehetett hihetően elmagyarázni.

A legnyughatatlanabb rongyrázónak mindig is Rogán Antal számított, így nincs is benne semmi meglepő, hogy neki köszönhetjük a fideszes urizálás legikonikusabb momentumát, a Szabó Zsófi lakodalmába luxushelikopterező propaganda­miniszter képét. A kormánynak okozott károkat súlyosbította, hogy mindez az eredménytelen kvótanépszavazás másnapján került napvilágra, Rogán pedig olyan védhetetlen hazudozásba kezdett, hogy később kénytelen volt megszégyenítő mentegetőzésbe kezdeni mind a parlamentben, mind az őt ízekre szedő újságírók előtt. A valódi büntetés azonban a helikopterezést megíró Népszabadságnak jutott, amely öt nappal később jelent meg utoljára.

Kockás ing

Míg a szintén romokban heverő egészségügy kapcsán fel lehet hozni a kormány védelmében, hogy egyik elődje sem tudott érdemben javítani a helyzeten, az oktatásügy problémáinak jó részét maga a Fidesz okozta erőszakos államosításával, az iskolai autonómia megszűntetésével, a bevallottan kudarcot valló, sok iskolát a működésképtelenség határára sodró KLIK erőltetésével és egyéb megkérdőjelezhető döntéseivel. Persze oktatásügyben sem minden fekete vagy fehér, a mostani rendszerről azonban nem csupán a diákok nemzetközi eredményei állítanak ki gyászos bizonyítványt, de egyúttal sikerült azt is elérni, hogy egyetlen szereplője se érezze jól magát benne.  Nem véletlen, hogy az internetadó elleni tüntetésen kívül egyedül az oktatás tragikus állapota tudott olykor szemmel látható tömegeket kivinni az utcára, más kérdés, hogy a kormánytól ezekben az esetekben is többnyire csak cinikus és lekezelő válaszokra futotta.

A kockás ing is azért lett a két évvel ezelőtti diáklázadás jelképe, mert Klinghammer István korábbi államtitkár azzal intézett el egy tüntetést, hogy „pipa a kockás inges és borotválatlan” tanároktól. A bicskanyitogató nyilatkozat régen (és azóta sem) látott tiltakozáshullámot vert fel a társadalomban, valósággal ellepték az internetet a kockás inges iskolai csoportképek, amihez folyamatosan csatlakoztak a közszereplők is. A kockás inges láz lassan elült, az oktatás helyzete azonban jottányit sem javult, a hangjukat hallató diákokat pedig ugyanúgy semmibe veszi a hatalom. De annyit legalább sikerült elérni, hogy a miniszterelnök lecserélje egykori kedvenc viseletét.

Fémkupak

Nem könnyű a  Fidesz/kormány szájának lenni, a feladat súlya olykor még a legfelkészültebb szóvivőket is agyonnyomja. Előfordul például, hogy a csavaros eszű Halász János sem találja a szavakat,

vagy éppen a minden hájjal megkent Kovács Zoltán ragyogó agyában támad rövidzárlat a legkellemetlenebb pillanatban.

És persze a maga nemében bravúros a Németh Szilárd-i érveléstechnika is.

E nagyszerű kommunikátorok azonban nyomába sem érhetnek a Fidesz legkiemelkedőbb nyilatkozóművészének, az éles nyelvével magát minden szorult helyzetből kivágó Kósa Lajosnak, aki bánatunkra  jócskán visszavett a nyilvános megszólalásiból, mióta frakcióvezetőből miniszterré avanzsált. Megannyi emlékezetes okfejtése közül is messze kiemelkedik egy monológ 2014 novemberéből, amikor egy egyszerű fémkupak példáján vezette le kristálytisztán az adóváltozások mindennapi életre gyakorolt hatását.

Kósa annyira átütő volt, hogy a fémkupak egy csapásra felejthetetlen szimbólumává vált a szakértelem, az összeszedettség és az érthetőség hármas egységének a Fidesz kommunikációjában.

Fakocka

Tavaly júliusban az M3-as metróvonalon meghibásodott és átmenetileg kiesett a forgalomból egy pár hónappal korábban felújított szerelvény. A BKV vizsgálata kiderítette, hogy a gondot egy ajtó alá szorult fakocka okozta, amit Tarlós István főpolgármester másnap teátrálisan be is mutatott a nyilvánosságnak. Bár Bolla Tibor BKV-igazgató első nyilatkozatában azt mondta, nem tudni, hogy az idegen tárgy véletlenül vagy szándékosan került rossz helyre, Tarlós másnap már biztosra vette, hogy szándékos károkozás történt, mert „a fakocka pont akkora, mintha odaöntötték volna.”

„A fakocka nem tréfadolog” – jelentette ki a főpolgármester, és ebben alighanem igaza is volt. Hogy sokan mégis viccet csináltak belőle, és a fakocka azonnal a budapesti metrókáosz jelképévé vált, annak megvoltak a maga előzményei. A tavaszra felújított szerelvények ugyanis az átadás után sorra lehaltak az utasok alatt, amire a felelősök eleinte totális tagadással és hisztérikus nyilatkozatokkal reagáltak, majd később mégis újra megszereltették a metrót az oroszokkal. Persze ez is már csak a metrókálvária végjátéka volt, hiszen az elmúlt években egyre gyakrabban gyulladtak ki és rohadtak le a kocsik a katasztrofális állapotban lévő hármason, a kormány pedig tétlenül nézte, ahogy naponta félmillió ember orosz rulettezik a föld alatt, miközben a főpolgármestert csuklóztatta.

Tavaly ősszel aztán végre megkezdődtek a várhatóan év végéig tartó felújítási munkálatok. Addig is elmúlt napokban rendszeresen leálló kettes metró gondoskodik róla, hogy fakockás poén időről időre előkerüljön.

A két sportbarát című festmény

Amikor a Fideszre rásütik, hogy visszarepíti az országot a feudalizmusba, a magát királynak képzelő Orbán Viktor pedig hűbéreseket tart, azt egyfelől nevezhetjük publicisztikai túlzásnak, másrészt viszont tekintsük meg ezt a képet, amelyen Tállai András államtitkár – aki a mezőkövesdi futballcsapat nagy mentora – egy festménnyel lepi meg a kormányfőt.

Utóbb megszólalt a kép alkotója is, aki elmondta: a festmény témáját – Orbán Viktor és Puskás Ferenc közös portréját – együtt találták ki Tállaival, aki pár hónappal később addigi tisztségei mellett a NAV elnökének is kineveztetett. A beosztottak Orbán-rajongásának korábban is láthattuk már szélsőséges megnyilvánulásait – emlékezzünk csak Havasi Bertalan féltve őrzött kólásdobozára – Tállai gesztusában azonban a szervilizmus és az ízléstelenség olyan tökéletes elegye született meg, amilyennel korábban tényleg csak Kusturica- vagy Baron Cohen-filmekben találkozhattunk, de azokban is kicsit már túlzásnak éreztük.

A félig kidöntött oszlop

2016 elején új szóösszetétel vert gyökeret a köznyelvben, az oszlopháború. Majdnem egy év telt el a G-nap óta, és bár a Simicska Lajos-féle Mahirrel 2006-ban 25 évre szóló szerződést kötött a főváros a hirdetőoszlopok és -táblák telepítéséről és üzemeltetéséről, 2015 végén az önkormányzat különböző indokokkal, a későbbi bírósági ítélet szerint jogszerűtlenül felmondta a szerződést, majd januárban ugyancsak jogszerűtlenül elkezdte lebontatni Simicska oszlopait. A Mahir azonban nem hagyta annyiban, kivezényelte a biztonsági embereit, akik testükkel védték az oszlopokat a Budapest Közút Zrt. embereitől, bohózatba illő jeleneteket rendezve a belvárosban. A legröhejesebb szerencsétlenkedést a Podmaniczky utcában figyelhettük meg, ahol az önkormányzat embereinek csak félig sikerült kidönteni egy oszlopot, mert nem tudták kihúzni a földből, így az balesetveszélyessé vált, és végül a Mahir munkatársainak kellett sebtében helyreállítaniuk. A félig kirángatott, betonba kapaszkodó oszlop szomorú képe mementója lett a két egykori kollégiumi szobatárs háborújának, ami egy darabig elég szórakoztató volt, ugyanakkor még az együttműködésüknél is nagyobb károkat okozott az országnak.

A lefestett TEK-tank

A még a második Orbán-kormány által életre hívott terrorelhárító szupercsapatot 2010-es megalakulása óta érték kritikák, és lássuk be, akadt is néhány látványos lyukra futása, például amikor lecsapott Brad Pitt filmforgatásának kellékfegyvereire, vagy amikor történelem iránt érdeklődő fiatalokat néztek terroristáknak. A magunk részéről nem vitatjuk, hogy ezekben az időkben tényleg szüksége van az országnak egy terrorelhárítási központra, más kérdés, hogy jelenlétében mennyire érezhetjük biztonságban magunkat, ha egy ismeretlen huligán simán le tudja fújni vörös festékkel a szigorúan őrzött BTR 80-as páncélost, amit épp azért vittek tavaly decemberben a Vörösmarty térre, hogy jelenlétével a rend érzetét keltsék a vásározókban. A problémát azért szerencsére sikerült orvosolni: a piros festéket előbb lefújták feketével, majd amikor ez sem hozott kielégítő eredményt, a folt elé álltak egy furgonnal.

A kerítés

Az építmény, amire Orbán Viktor talán még a Pancho Arénánál is büszkébb, de mindenképpen sokkal nagyobb hasznot hoz számára. Okkal lehet ugyan a kormányt demagógiával és embertelenséggel vádolni, de azt meg kell hagyni, hogy a menekültkérdésben idejekorán elfoglalták mereven elutasító, s a választók nagy többségének rokonszenves álláspontjukat, ehhez pedig azóta is konzekvensen tartják magukat, ami az ellenzéki pártokról korántsem volt elmondható.

A „migrációt megállító” kerítés a Fidesz politikai marketingjének csúcsterméke, a harmadik Orbán-kormány rezsicsökkentése, az abszolút siker. Nem véletlen, hogy ez az a szimbólum, amely mentén a Fidesz kommunikációja immár száz százalékosan lehasadt a valóságról, és egy faék egyszerűségű, „az ég zöld, a fű kék” típusú hazugságot választott választási jelmondatává.

A plakáton szereplő pártok vezetői ugyanis mindannyian számtalanszor elmondták, hogy egyetértenek Orbán legnagyobb vívmányával, és nem bontanák le akkor sem, ha hatalomra kerülnének. Így a kormány akár kampányolhatna azzal is, hogy lám, hiába támadták korábban, még az ellenségeik is kénytelenek voltak belátni, hogy szükség van a kerítésre, kell-e ennél ékesebb bizonyíték, hogy Orbán Viktor megvédte a magyarokat? Persze ez a hatalom éppen a lényegét veszítené el, ha megelégedne az igazsággal.

Kiemelt kép: MTI / Máthé Zoltán