Belföld

Marad rács mögött a bőnyi rendőrgyilkos

A bíróság elutasította a védői indítványt, így továbbra is rács mögött marad a bőnyi rendőrgyilkosság terheltje. A Győr Járásbíróság döntése szerint Gy. I. további két hónapig rács mögött lesz.

A bíróság az ügyész indítványát részben megalapozottnak találta és határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy a férfi terhére rótt bűncselekmény jelentős tárgyi súlya, valamint – az előzetes letartóztatást megelőző életvitele és az esetkor tanúsított ellenálló magatartása miatt – fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A eljárás nehezítése kapcsán a bíróság úgy foglalt állást, hogy a nyomozás lezárultával a férfi már nincs abban a helyzetben, hogy az eljárást, a beszerzett bizonyítási iratokat bármilyen módon módosítsa.

A terhelt által folytatott életvitel, az általa is elismerten folytatott katonai, félkatonai gyakorlatok, ehhez kapcsolódóan a lőfegyverrel és lőszerrel kapcsolatos viszonya azonban mind abba az irányba mutatnak, hogy az előzetes letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása vagy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a bűnismétlés veszélye fennáll.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és vezető védője viszont újfent fellebbezést jelentett be – tájékoztatott a Győri Törvényszék.

Mint ismert,  a tragikus támadás egy nap híján pontosan egy éve, október 26-án a reggeli órákban történt Bőnyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei házkutatást akartak tartani a támadó otthonában, ám a 76 éves férfi még az előtt tüzet nyitott, hogy bejutottak volna hozzá. Öt-hat lövést adott le egy gépfegyverből és fejbe lőtte a 46 éves nyomozót, aki azonnal meghalt. A hivatalos tájékoztatás szerint sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudták volna megmenteni. A rendőrök szintén fegyvert rántottak, az idős támadót hasba lőtték. A férfi ezután elbarikádozta magát az otthonában, a TEK pedig elindult a helyszínre. Tárgyalni próbáltak vele, de a férfi azt mondta, bárki is megy a közelébe, azt kivégzi. Hallani lehetett, hogy egyre rosszabbul van, így végül rajtaütöttek. A lövöldözőt kórházba vitték, ahol műtéten esett át.

Bõny, 2016. október 26. Rendõri készültség Bõny fõutcájában, a Szabadság úton 2016. október 26-án. Sajtóinformációk szerint lövöldözés volt az utcában. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Másnap elrendelték az előzetes letartóztatását a kórházban, majd mentőautóba tették. Azóta is rács mögött van. A támadás áldozata egy 46 éves rendőr, Pálvölgyi Péter, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója, aki 25 évig szolgált rendőrként.

A tettesről az ügyészség, a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ közös sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy 76 éves, polgári személy. De köztudott, hogy a lövöldöző a Magyar Nemzeti Arcvonal tevékenységéhez köthető. A militáns szervezetről tavaly írtunk, miután toborzó videóval buzdították az embereket: ha kell, fegyverrel is szálljanak szembe az országba érkező menekültekkel. A feltételezett elkövető a szervezet vezetője, Gy. István. Azt a településen mindenki tudta, hogy neonáci nézeteket vall. A férfi ügyvédje korábban úgy nyilatkozott, védence azt állítja, véletlenül sült el a fegyvere.

Az ügyben egyébként belső vizsgálat indult, amelynek részeként egyebek mellett a parancsnoki felelősség kérdését vizsgálták, pontosabban, hogy hibázott-e a valaki azzal, hogy egyedül, a terrorelhárítók vagy egyéb segítség nélkül odaküldték a nyomozókat, ahol végül a Magyar Nemzeti Arcvonal 76 éves vezetője a gyanú szerint megölte Pálvölgyi Pétert. Végül nem találtak felelőst.

(Kiemelt kép: MTI / Krizsán Csaba)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik