Belföld

Eltűnt pár Nógrádban – megtalálták a doktornő holttestét is

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 10. 25. 12:03

Korábban a témában:

Életét vesztette az a 72 éves asszony,  aki férjével együtt vasárnap tűnt el Salgótarján közelében  – tájékoztatta a 24.hu-t a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Megkeresésünkre Nágel Tamás százados közölte, hogy az elhunyt asszonyra néhány száz méterre bukkantak rá attól a helytől, ahol férje holttestét korábban megtalálták. Megtudtuk azt is, hogy

az eddigi adatok szerint nem történt bűncselekmény, vagyis a halálesetek kapcsán közigazgatási eljárás folyik.

Az áldozatok még vasárnap 11 óra körül indultak el salgóbányai szálláshelyükről a Medves-fennsíkra, de nem értek vissza. Keresni kezdték őket, majd a férfi holttestét kedden megtalálták egy erdős részen.  A Blikk korábban azt írta, az asszony az egyik Fejér megyei kórházban dolgozott belgyógyászként, infektológusként és igazságügyi szakértőként, a 74 éves férfi pedig jogász volt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.