Belföld

Borsodnádasdi gyilkosság – még várnak a szakértői véleményekre

Jövő héten eldől, marad-e előzetes letartóztatásban a borsodnádasdi gyilkosság gyanúsítottja. B. Roland szeptember 7-én került rács mögé jogerősen, vagyis a fiatalember és védője akkor nem próbált enyhébb kényszerintézkedést kiharcolni. Hogy ez most is így lesz-e, még kérdéses, Boschánszky Iván a 24.hu kérdésére ezzel kapcsolatosan azt mondta, még nem látták az ügyész indítványát.

A gyanúsított ügyvédjátől megtudtuk azt is, hogy B. Rolandot az előzetes letartóztatás óta eltelt hetekben nem hallgatták ki a nyomozók. Vélhetően azért, mert olyan nyomozati cselekményeket végeznek, amelyekben nincs szükség a fiatalember jelenlétére.A jogi képviselő az előzetes letartóztatás elrendelésekor azt közölte, hamarosan szakértői vélemények készülnek majd. Kérdésünkre pénteken arról tájékoztatott, hogy ezekre jelenleg is várnak, hozzátéve: egy ehhez hasonló esetet nagy alapossággal kell megvizsgálnia a hatóságnak.

Bár a rendőrség nem hallgatta ki egy ideje már a fiút, Boschánszky Iván azóta többször beszélt vele. Azt mondta, védencét továbbra is nagyon megviselik a történtek.

Ahogy arról beszámoltunk, Csenge eltűnését édesanyja jelentette szeptember 3-án délután, ezután rendőrök, polgárőrök és tűzoltók indultak a keresésére. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság másnap délelőtt arról már tájékoztatott, hogy holttestét éjfél előtt megtalálták Borsodnádasdon. A 20 éves fiút még aznap elfogták, a rendőrség pedig kedd délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Kiderült egyebek mellett, hogy a lányra egy vízgyűjtő aknában bukkantak rá, a ruhái nélkül. A gyanúsított előzetes letartóztatásáról két nappal később döntöttek.

A gyilkosság helyszínére vitték a borsodnádasdi fiút - videóval
A 20 éves fiatal nyomozókkal tért vissza helyszínre, és megmutatta, hova rejtette - az akkor még eszméletlen - kamaszlányt.

A rendőrség azt mondta, a fiatal beismerte tettét, de nem sokkal később az ügyészségtől megtudtuk, vallomása csak részleges, nem terjed ki mindenre, például a motivációra. Azt viszont már akkor tudni lehetett, hogy kihallgatásán azt mondta, ivott és herbálozott, mielőtt elkövette a bűncselekményt.

A Zsaru magazin két hete arról írt, hogy a nyomozók a baráti társaságuk révén jutottak el a fiúhoz, mert azt mondták, Csengének – aki már nem érkezett meg a tóparti szalonnasütésre – randevúja volt Rolanddal aznap. A fiú azt állította a rendőröknek, hogy valóban találkoztak, és – ahogy a lap fogalmazott – a friss kapcsolat szenvedélye magával ragadta őket. A története szerint vittek magukkal sört és bort, iszogattak, majd elindultak haza. Amikor a templom elé értek, a lány megcsókolta őt, a gyanúsított pedig dühös lett, mert nem akarta még, hogy kitudódjon a kapcsolatuk. De gyorsan lezárták a vitát, kibékültek és elköszöntek egymástól.

A kutatás ekkor még folyt. A rendőrök először a lány cipőjét találták meg a templom mögötti ösvényen, ezért keresőláncban folytatták a terület átfésülését. Alig mentek pár lépést, amikor az egyik egyenruhásnak  megakadt a szeme a már említett vízgyűjtő aknán, mert hiányzott a fedeléről a lakat. Visszalépett, felemelte, és ott találta a lemeztelenített áldozatot.

Az már a helyszínen kiderült, hogy a lány vélhetően még élt, amikor beledobták az aknába. Onnantól emberölés miatt folyt a nyomozás.Ezután ismét kihallgatták a fiút, mivel az addigi adataik szerint ő látta utoljára életben az áldozatot.

Gyanúsan viselkedett, az alapján, amit mondott, „nem állt össze a kép”, ezért megkérdezték, hogy hajlandó-e poligráfos vizsgálatnak alávetni magát. A fiatal beleegyezett, az eredmény egyértelmű volt: B. Rolandnak köze van a lány halálához.

Ezután már egészen máshogy írta le az estét: együtt ittak az erődben, eközben Csenge kétszer elment valahova. Állítása szerint amikor a lány másodszor is otthagyta, elindult utána, és megtalálta az ösvényen őt, eszméletlenül, vérző orral, félig meztelenül. Azt mondta, nem érezte sem a szívverését, sem a pulzusát, és pánikba esett, mivel néhány éve Egerben eljárás indult ellene, miután két ismerősét újra kellett éleszteni a tőle kapott kábítószeres cigaretta miatt. Nem akarta, hogy ez újra megismétlődjön, bár azt tagadta, hogy drogot adott a lánynak. Azt beismerte, hogy ő három herbálos cigarettát is elszívott azon az estén.

Vallomása szerint háromnegyed órán át ült a lány mellett, és végül úgy döntött, eltünteti a holttestet. Emlékezett rá, hogy a közelben van egy vízgyűjtő akna. A karjában vitte oda a meztelenre vetkőztetett Csengét, beledobta, majd hazament. Hogy elterelje magáról a gyanút, másnap délelőtt még írt a lány telefonjára egy üzenetet, mintha minden rendben lenne.

Állítja: az áldozat ruháit is ezért vette magához. Azt mondta, hazavitte azokat, ennek ellenére a házkutatáskor nem kerültek elő.

Megszólalt a Borsodnádasdon megölt lány, Csenge édesanyja
A nő azt mondta, még bocsánatot is kért gyermeke gyilkosától, amiért „meghurcolják”. Ekkor még nem tudta, hogy ő a tettes.

(Kiemelt kép: police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik