Vádat emelt az ügyészség egy tavaly februárban, Angyalföldön történt gyilkosság ügyében. Egy férfit állítanak bíróság elé emberölés miatt, miután a vita hevében leszúrta ismerősét anyja lakásában – tájékoztatott csütörtökön a Fővárosi Főügyészség.
A vádirat szerint a 34 éves támadó a délutáni órákban meglátogatta meg édesanyját a XIII. kerületben. Nem sokkal később megérkezett az áldozat is, aki a család egyik ismerőse volt, és aki időnként segített az asszonynak a házimunkában, vásárlásban. Ezúttal takarítani jött.
Hármasban beültek a konyhába és iszogatni kezdtek, később pedig csatlakozott hozzájuk a nő szomszédja is. A vádlott édesanyja az este folyamán egyszer csak szóvá tette, hogy az áldozat pár héttel azelőtt, amikor nála volt, ellopott a táskájából 50 ezer forintot. A férfi ezt tagadta, és emiatt veszekedni kezdtek.
A rendőrséget és a mentőket az anyja értesítette.
A sértett a szúrt sérülésbe rövid időn belül a helyszínen belehalt, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.
– áll a vádiratban.