Belföld

Üzent a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

Csak a tárgyalás  nyilvánossága idején, a sajtó nyilvánossága mellett kívánok az ügyben egy-két dolgot elmondani” – ezt a rövid közleményt juttatta el ügyvédje, Brunner Tamáson keresztül a PestiSrácok.hu-nak a Teréz körúti robbantással gyanúsított fiatal.

P. László kihallgatásakor csak annyit közölt az ügyészekkel, hogy a cselekményt nem ő követte el, ügyvédje a lapnak pedig arról beszélt, hogy védencének semmi problémája nem volt a rendőrökkel, így szerinte nem is volt indítéka egy ilyen súlyú bűncselekményt végrehajtani. A védő az interjúban azt is elmondta, hogy fordulatot várnak attól az általuk kért antropológiai vizsgálattól, ami bizonyíthatná ügyfele ártatlanságát. Speciális szakértőt amiatt érdemes bevonni az eljárásba, mert az antropológus az alany mozgásából, testtartásából, testfelépítéséből meg tudja határozni, hogy a felvételen látható személy megegyezik-e azzal, akire a hatóságok gyanakszanak. Ha szükséges, ezt a vizsgálatot bűncselekmény helyszínén is le tudják folytatni, ahogy ezt néhány éve az Aranykéz utcai robbantás ügyében a merénylettel vádolt, majd első fokon elítélt Jozef Rohác esetében is megkísérelték.

MInt ismert, a Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás másnapján azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit.

A fiatalember előzetes letartóztatásba került, a tárgyalás több mint két órán át tartott. A gyanúsított nem tett vallomást, meg sem szólalt, és azóta sem tett vallomást. A gyanúsított az ügyészek szerint újabb robbantásra készülhetett. Az RTL Híradó szerint kész pokolgépet is találtak a rendőrök Karmacson, az apai ház pincéjében.

2001-ben a Csellengők című, eltűnt gyerekekről szóló műsorban tűnt fel az akkor 7 éves fiú és három évvel fiatalabb lánytestvére. A Csellengők producere, Incze Zsuzsa, azt írta könyvében a testvérekről, hogy „ami ezeknek a gyerekeknek jutott az maga a pokol″. Az apa eszerint terrorizálta családját, a pár kapcsolata megromlott és  az anya a nagyszülőkhöz menekült a gyerekeivel. A férfi először akkor rabolta el őket. Ekkor az anya még vissza tudta szerezni a gyerekeket, ám az apa legközelebb Dél-Amerikáig utazott velük. Később Karmacsra vitte őket, de csak azután, hogy már nem tudták tettéért megbüntetni.

A nemzetbiztonsági bizottság egyik ülésének szünetében a testület fideszes alelnöke, Németh Szilárd újságíróknak a napokban azt mondta, teljesen biztos, hogy a rendőrök a Teréz körúti robbantót fogták el, az ügy teljes felgöngyölítése és megoldása célegyenesben van.

Ahogy arról a 24.hu elsőként beszámolt, a fiatalembert október 19-én fogta el a TEK.  Az elfogására szervezett akciót komoly munka előzte meg. A terrorelhárítók konvoját már szerda délelőtt látni lehetett az M1-M7 kivezetőn. Az ügyészség és a rendőrség közös sajtótájékoztatón számolt be másnap az elfogásról. Eszerint a robbantóra terrorelhárítók csaptak le Keszthelyen, egy félreeső úton, a kocsijánál szerda délután 4 körül.  A gyanúsítottról annyit mondtak, hogy magyar állampolgár és nincs nyoma a nyilvántartásban, vagyis büntetlen előéletű és nem budapesti. A bűncselekményt egyedül követte el és félő volt, hogy újabb merényletre készül.

A fiatalember azóta is előzetes letartóztatásban, november végén hosszabbították meg a kényszerintézkedést, egészen február 21-ig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik