Belföld

Ceglédi gyermekgyilkosság: elvehetik az anyától a kisbabát, de lehet, ezzel többet ártanak

Hamarosan életet ad gyermekének az a ceglédi nő, aki beismerte: megölte másfél éves kisfiát. Nála marad, gondozhatja újszülöttjét? Hová, milyen körülmények közé kerülnek, kinek az érdeke számít? És mit mérlegel a bíróság?

Amit eddig tudunk:

  • November 3-án rendelték el annak a ceglédi nőnek az előzetes letartóztatását, aki október 30-án többször földhöz vágta másfél éves gyermekét. A kisfiú a helyszínen belehalt fejsérüléseibe. A pár két kisgyermeket nevelt, az anya harmadik gyermekével terhessége hetedik hónapjában jár.
  • Az apa elvesztette a munkáját, alkalmi munkákból tartották fenn magukat, gyakran megélhetési gondokkal küszködtek. A viták és a mindennapok gondjai miatt a nő sokszor ideges volt, nem volt türelme a gyerekekhez. Vasárnap a másfél éves kisfiú sírt, anyja pedig nem tudta megnyugtatni. A 24.hu értesülései szerint még tartanak azok az orvosszakértői vizsgálatok, amelyek tisztázhatják, hogy a nő hányszor vághatta földhöz a gyereket.
  • A 24.hu által megkérdezett szakértők szerint személyiségtorzulás állhat a cselekmény mögött. (A halálra rázott babákról részletesen itt írtunk.) Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint az igazi büntetést nem is a börtöntől, hanem börtöntársaitól kapja majd az anya, hiszen az ilyen bűnök elkövetőire iszonyú sors vár a rácsok mögött.
  • Az ügyészség attól tartott, hogy a nő a cselekmény súlya miatt megszökhet, ezért rendelték el a legsúlyosabb kényszerintézkedést.
Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Dr. Gyurkó Eszter gyemekjogi szakértőt arról kérdeztük, milyen jogai vannak annak a gyermeknek, akinek az anyja várhatóan két hónap múlva fog életet adni. A gyermekvédelmi törvény a fogantatás pillanatától rögzíti a magzat számára az egészséges fejlődéshez való jogát, így abban a büntetés-végrehajtási intézményben, ahol az anyát jelenleg fogva tartják védőnői és orvosi szolgáltatás is elérhető.

A büntetés-végrehajtási törvény lehetővé teszi – de nem garantálja -, hogy azok a babák, akiknek édesanyjuk fogságuk alatt adott életet, első életévüket anyjukkal töltsék. Abban az esetben, ha nem függesztik fel az anya szülői jogait, az első hat hónap után után havonta kell kérvényezni, hogy anya és gyermeke együtt maradhasson, de legfeljebb egy évet tölthetnek együtt a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kecskeméti anya-gyermek részlegén.

Babaszoba a rácsok mögött

A kecskeméti börtön anya-gyermek részlege 2002. februárjában ideiglenes jelleggel a Fiatalkorúak Regionális Intézete egyik lakóegységében kezdte meg tevékenységét. 2003. decemberében készült el az új, összesen húsz anyát és gyermekét befogadó részleg.

A gyerekek hat hónapos korukig, indokolt esetben akár egy évig is anyjukkal maradhatnak, csak utána kerülnek ki a szabad világba családjukhoz, vagy rendezetlen családi körülmények estén nevelőszülőkhöz, gyermekotthonba. A különleges részlegen gyermekorvos állandó jelenlétével egy főápoló és csecsemőgondozók szavatolják, hogy a lakók egy pillanatra se maradjanak egészségügyi szakmai segítség nélkül.

Az első év rendkívül fontos a csecsemő életében a kötődés kialakulása szempontjából, ez a mintázat később meghatározó szerepet játszik a párválasztásban, az alapvető motivációk és az önmagáról alkotott kép, önbizalom kialakulásában. A szakértő szerint minden kutatás és a tapasztalatok is azt erősítik, hogy mind a gyermeknek, mind az anyának jót tesz, ha a születést követő időszakban nincsenek elválasztva egymástól.

A ceglédi ügyben beismerés történt, a születendő gyermek elhelyezését az esélyek és a lehetőségek oldaláról kell megvizsgálni. Az anya-gyermek részleg segítő szakemberei adott esetben támogatni tudják az anyát abban, hogy rátanuljon arra, mit is jelent egy ilyen pici babáról gondoskodni. Lehet, hogy ez furán hangzik, de valószínűleg az anya életében soha nem volt senki, aki ilyen közelről, ilyen pontosan, ilyen szoros segítséget adott volna neki

– mondta a 24.hu-nak dr. Gyurkó Eszter hozzátéve: még az is lehet, hogy az együtt töltött egy év esélyt jelent anya és gyermeke számára. Az eddigi tapasztalatok szerint az anya a börtönben szembesülhet az eddigi hibáival, felismerheti a rossz mintákat, megtanulhatja a stresszkezelést és azt, hogy hogyan vezetheti le úgy frusztrációját, idegességét, hogy azzal ne gyermekének ártson.

Anya-gyermek körlet a kecskeméti börtönben Fotó: MTI/Cseke Csilla
Anya-gyermek körlet a kecskeméti börtönben
Fotó: MTI/Cseke Csilla

Dönteni a hiány és a veszély között

Nagy esély van arra a szakember szerint, hogy a ceglédi anyát a szülést követően megfosztják szülői felügyeleti jogától.

Ha a bíró a szakértői vélemények alapján azt látja, hogy a szülőnek olyan magatartási, viselkedési vagy mentálhigiénés problémája van, amivel veszélyezteti gyermekét, fel sem merül az, hogy az anyát és gyermekét Kecskeméten helyezzék el. Ha pedig a speciális részleg munkatársai úgy ítélik meg, anya és gyermeke nem tudtak egymásra hangolódni, nem alakult ki az optimális kapcsolat, a különleges helyzetnek véget vethetnek a gyermek védelmében.

Dr. Gyurkó Eszter szerint

nagyon pontosan végig kell gondolni, hogy mi a gyerek és mi a szülő érdeke. Kívülről nehéz megítélni, hogy a gyerek számára a szülő elvesztése nagyobb trauma-e vagy egy olyan szülővel lenni, aki nem tökéletes a saját szerepében. Itt ráadásul ennél jóval súlyosabb ügyről van szó. Mindig abból kell kiindulni, hogy nem tudjuk, kinek mikor születik gyermeke a jövőben, ezért esélyt kell adni a fejlődésre, meg kell tanítani, hogyan lehet elég jó szülőnek lenni.

A tanulás a börtönben töltött idő fontos pillére: gyakran olyan, alapvetőnek gondolt információkkal kell ellátni az anyákat, mint a fogamzásgátlás részletei vagy a szülőség mindennapi terhei. A szülőség ugyanis nem csak ösztön kérdése, hanem tanulható is.

Hogy kit fosztunk meg mitől és kitől, bonyolult kérdés. Lehet, hogy a társadalom úgy látja, hogy a ceglédi esetben a gyerek érdekét az szolgálná, ha azonnal elválasztanák az anyjától, de lehet, hogy az elszakítás akkora traumát jelentene számára, hogy azt a társadalom a későbbiekben nem tudná kompenzálni. Akármi is történik, egy gyermeknek egyetlen vér szerinti édesanyja van. Az, hogy egy súlyos gyermekbántalmazás elkövetője segítséget és támogatást kap, nem jelenti, hogy nem kell felelősséget vállalnia azért, amit tett.

– magyarázza a jogász, aki reménykedik abban, hogy a bíróság ebben a rendkívül komplex helyzetben árnyalt döntést hoz. Mint mondja: végig kell gondolni, hogy a gyermekvédelmi rendszeren belül milyen segítő lehetőségeket vehet igénybe a szülő, hogy fejlődhessen, tanulhasson – már csak többi, az esetlegesen később megszülető gyermekei érdekében is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik