A cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Neuberger Eszter írta és Magócsi Márton fotózta.
Magyarországon országszerte általános jelenség, hogy az út szélén dolgozó szexmunkásokat illegális szemétlerakásért rendszeresen bírságolja a rendőrség – állítja a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete. Szerintük a lányok azonban a legtöbb esetben olyan szemétért fizetnek szabálysértési bírságot, amit nem ők dobtak el azon a területen, ahol legálisan dolgozhatnak.
Egy budapesti helyszínen például rendszeres, hogy ismeretlenek kanapékat, vécécsészéket, tönkrement háztartási gépeket hordanak oda az éjszaka, az ott dolgozó szexmunkások pedig nem csak nem tudják, nem is akarják a sok lomot önerőből eltakarítani.
Szemeteszsák az út szélén, szemét az árokban
Egy péntek délelőtt Budapest északi külvárosi részén, a XV. kerületi rákospalotai szemétégető közelében egy félreeső mellékúton 9-10 melltartós-tangabugyis lány ácsorog az úttest melletti füves padkán kuncsaftokra várva. Időnként egy-egy autós lelassít előttük, váltanak pár szót, a lány beül, majd elhajtanak egy félreeső parkolóba.
Magyarországon nincsenek hivatalosan kijelölt türelmi zónák, a fő szabály szerint a védettnek minősülő közterületeken kívül, azaz közintézményektől, országúttól és főúttól távol, legálisan dolgozhatnak a prostituáltak. A félreeső külvárosi területeken tehát elvileg büntetlenül dolgozhatnának , a valóságban azonban sokuk szabálysértési bírságok tömkelegét fizette már be a hatóságoknak – főleg illegális szemétlerakásért.
“Nem vagyok hajlandó olyanért fizetni, amit nem én követtem el”
Olyan szemétért büntetnek engem, amit nem is én dobtam el, hanem az autóból szórják ki az itt elhaladók, de ezt persze sehogy nem tudom bizonyítani. Nem tehetek semmit a bírság ellen.
– meséli az egyik nő, akinek már több mint 200 ezer forintnyi bírságot kellett befizetnie az elmúlt egy évben. Nem nagyon tudott mást csinálni, mint szó nélkül befizetni az összeget, máskülönben ugyanis börtönbe kellene vonulnia a bírság mértékének megfelelő időre, amit gyerekei miatt semmiképpen sem szeretne.
A tiltott szemetelésért 5 ezertől 50 ezer forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki a rendőrség, amelyet helyszíni bírság formájában először egy zöld szelvényen, majd később sárga csekken kapnak meg a szabálysértést elkövetők. Ezután harminc napjuk van, hogy befizessék a bírságot, vagy jelentkezzenek a büntetés mértékének megfelelő időtartamú közmunkára.
Egy másik lány a rákospalotai türelmi zónából már többször vonult be 72 órás elzárásra, mert, mint mondta, nem hajlandó kifizetni a rá kiszabott bírságokat olyan szabálysértésért, amit nem is ő követett el. “Pedig úgy száz csekkem összegyűlt már, persze nem csak szemetelésért” – mondta. Olyan is előfordult, hogy a kihívó öltözéke miatt büntették meg.
Mozgássérült vécékorláttól a megfakult szentképig
Budapest egy másik, szexmunkások által használt területén, a dél-pesti Gubacsi úton egy kicsit más a helyzet. Itt ugyanis nem pusztán autóból kidobált apró szemetek vannak, hanem kidobott bútorok, elromlott háztartási gépek.
Nézzék meg, ez tegnap este kerülhetett ide, mi ma délelőtt munkakezdéskor találtuk meg
– mutatott az egyik, Gubacsi úton dolgozó lány az út melletti fás-bokros területen elterülő szeméthalomra, amiben volt a mozgáskorlátozottaknak való vécékorláttól kezdve a megfakult szentképig minden. Bár egyértelmű, hogy a sok lom nem a mindössze egy kis táskával dolgozni járó lányok szemete, mégis találtunk olyat, aki már gyűjtött be bírságot emiatt a napjában úgy 5-6-szor felbukkanó rendőröktől. Sötétedés után viszont már a lányok sem dolgoznak, nem jár erre senki, a rendőrség sem dolgozik azon, hogy kiderüljön, kik a szabálysértők.
Hogy meglegyen a napi penzum
2013-ban lépett életbe az új szabálysértési törvény, amely lehetővé teszi, hogy a szexmunkásokkal szemben a rendőrök is szabhassanak ki helyszíni bírságot, azóta körülbelül milliárdos nagyságrendűre nőtt a prostituáltakra összesen kirótt szabálysértési pénzbírságok összege – magyarázza a probléma hátterét Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének vezetője.
Ez előtt ugyanis a szexmunkások szabálysértéseit a bíróság szankcionálta, így a Földi vezette érdekvédelmi szervezetnek főleg a bírósági jogsegéllyel volt a legtöbb dolga. Ma már azonban – mondja Földi Ágnes – leginkább arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy ne fogadják el a bírságot, és ezzel a szabálysértés tényét, hanem inkább kérjék a rendőröket, hogy jelentsék fel őket. Sokkal könnyebb ugyanis a bíróságon – akár fotókkal – bizonyítani, hogy például a lakásfelújításból származó törmeléket nem a szexmunkás hordta a szabálysértés helyszínére.
“Vagy elfogadja a helyszíni bírságot, vagy bevisszük.” – ezt a két lehetőséget ajánlják fel a bírságoláskor Földi Ágnes szerint a rendőrök, és ezért nem könnyű meggyőzni a prostituáltakat arról, hogy elutasítsák a helyszíni bírságot. Egyszerűen nem akarnak 24, 48 vagy 72 órára őrizetbe kerülni – teszi hozzá Földi Ágnes.
A jogvédő szerint a rendőrségnek nem áll érdekében felderíteni, hogy kik a valódi szemetelők a szexmunkások látogatta területeken, mert kényelmes nekik, hogy a kötelezően kiosztandó bírság-összeget egy füst alatt, az összes szexmunkás megbírságolásával teljesítsék.
Bár hivatalosan ez sehol sem olvasható, nem tudom mással magyarázni, hogy a rendőrök délelőtti műszakban kiszállnak, és az út mellett álló összes lányt sorban megbírságolják 20 ezer forinttal, majd a délutáni műszak ugyanezt megcsinálja. Isteni jó dolguk van, mert kimennek, ott áll tíz lány, begyűjtik a bírságokat és nem kell semmit csinálniuk
– magyarázza Földi Ágnes, aki olyan szexmunkást is ismer, akinek az utóbbi egy év alatt annyi bírságot sikerült beszednie, amit ha nem tud kifizetni, hét évnyi börtönbüntetéssel tudna csak kiegyenlíteni.
“Azért a lányok is lehetnének rendesebbek”
A területet, ahol dolgoznak, a szexmunkásoknak kell rendben tartaniuk, ezért szemeteszsákokat helyeznek ki a saját szemetüknek. A Gubacsi úton azonban ott jártunkkor a fás-bokros terület tele volt elszórt óvszercsomagolásokkal, használt óvszerekkel és papírzsebkendőkkel, ami viszont egyértelműen a szexmunkások szemete.
Sajnos vannak olyan lányok, akik látják, hogy ott a kiakasztott szemetes, de nem érdekli őket, eldobják a szemetüket
magyarázta az egyik, már régebb óta a szexmunkásként dolgozó nő, akivel a Gubacsi úton találkoztunk. Elmondta azt is, a lányok között folyamatos feszültségforrás, hogy egy-egy renitens szemetelő miatt esetleg olyasvalakit is megbírságolnak, aki mindig figyel rá, hogy ne hagyjon maga után szemetet.
Földi Ágnes és szervezete már többször szervezett egy adott területen dolgozó szexmunkásokkal közös szemétszedést, takarítást. Szerinte elvárható, hogy a szexmunkások tisztán tartsák a területet, ahol dolgoznak, az azonban már-már pofátlanság, hogy a saját szemetük mellett pluszban összeszedett építési törmelék és a lomok elszállítását is ők szervezzék és fizessék meg. Márpedig, ha a bírságokat el szeretnék kerülni, ezt a 37 ezer forintot is össze kell dobni.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kérésünkre reagált a cikkben szereplő, a rendőrség munkájával kapcsolatos állításokra. Azt írták, a szexmunkásokkal szembeni rendőri intézkedések jogszerűtlensége esetén a sértett a rendőr ellen panasszal élhet, érdemben reagálni pedig csak ezekre a konkrét panaszos esetekre tud a rendőrség, általános feltevésekre nem. Azt viszont “kategorikusan cáfolták”, hogy a rendőrségnél létezne szóban vagy írásban meghatározott kötelezően kiosztandó bírság.