Annyit előre elmondhatunk, hogy valószínűleg lesz szó a kvótaellenes népszavazásról.
Lázár: Barack Obama célja, hogy minél több muszlimot telepítsenek be Európába
Konzultálnak
A kormány komolyan veszi, hogy konzultálni kell, ennek bizonyítéka, hogy nem konkrét tervek megvalósítására adnak megbízást, hanem pályázatot hirdetnek – mondta a Ligettel kapcsolatban.
Az önkormányzati dolgozók nem tudnak a kormány ellen sztrájkolni
Azért nem, mert nem a kormány a munkaadójuk – mondta Lázár. Annak, hogy a bérüket emeljék, nem a törvények szabnak korlátot, hanem az önkormányzatok anyagi lehetőségei.
A Soros György által betelepítendő muszlimokról szóló összeesküvés-elmélet újbóli ismétlését
nem közvetítjük
Ezért kezelnek sebesült kurdokat Budapesten
A Honvédkórház a NATO kiemelt kórházai közé tartozik, ezért kezelhetnek ott sebesült kurd katonákat. Ennek nyilvánosságra kerülésével azonban nem nőtt a terrorkockázat – mondta Lázár.
Alkotmánybíró kerestetik
Mivel a Fidesznek nincs kétharmados többsége, nem tud alkotmánybírót választani, az ellenzékkel zajló tárgyalások pedig nem vezettek eredményre – mondta Lázár.
Nem pénzügyi befektetés
75 milliárd forintba fog kerülni a vizes vb, de ebben olyan beruházások is vannak, amelyre már rég szüksége lett volna a fővárosnak. Egy sportlétesítmény nem pénzügyi befektetés, mondta a miniszter. Szerinte például egészségügyi haszna van a sportnak, na meg Magyarországra fog figyelni a világ.
Jó lesz nekünk
Mire számít Hillary Clinton elnöksége kapcsán? – hangzott a kérdés. Sok jóra – mondta Lázár, majd hosszú csönd után hozzátette: azt mondják a demokraták, akkor jobb lesz a világ. „Akkor nekünk is jobb lesz, nem?”
Habony lapjai
Nem az állam, hanem az ügynökségek döntenek arról, hogy Habony Árpád lapjába állami hirdetéseket helyezzenek el – mondta Lázár. Az állam által megbízott ügynökségeket kell megkérdezni arról, miért döntöttek így. Sok mondanivalója van az államnak, a lap pedig nagy példányszámban jelenik meg – magyarázta.
Elmagyarázzák
A kormány kezdeményezte a népszavazást a kvótáról, kötelességük elmondani, miért kezdeményeztek népszavazást. Minden magyar állampolgárnak, akinek a pénzét erre költik, el kell magyarázni, mi a kezdeményezés oka, a választók eldöntik, hogyan fognak szavazni. Lázár biztosan kampányolni fog amellett, hogy menjenek el az emberek szavazni, és elmondja, mit gondol, de azt nem tudja, hogy Orbán Viktor részt vesz-e a kampányban.
Kávéházi pletyka
Rubovszky György lefülelt kijelentéséről azt mondta: kávéházi pletyka, hogy Orbán Viktor ne engedné Áder János újraválasztását.
Plakáthackelés
A népszavazást hirdető plakátok „meghackelésével” (mint például Szombathelyen az Üzenjük Brüsszelnek, hogy nincs az iskolában WC-papír üzenet) kapcsolatban azt mondta Lázár: a magyar emberek véleménye szabad.
Mesterhármas: Áder, Kövér, Orbán
2017-ben fognak konzultálni a köztársasági elnök személyéről, hamarabb nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel – mondta Lázár, aki így arról sem tud mit mondani, hogy Balog Zoltán-e a Fidesz favoritja. Nagyszerű együttműködés van a mostani köztársasági elnök, a házelnök és a miniszterelnök között, harminc éve szövetségesek és barátok.
Komintern, és még egy Soros
A nemzetközi baloldal a Komintern hagyományait követve bevándorlás témájában nagyon aktív – mondta Lázár, és megint Sorost említette. Ha a szegedi választók hozzájárulnak, Botka László hívhat menekülteket a városba – mondta, megint elővéve a szegedi Fidesz által régóta boncolgatott felvetést, aminek a városvezetés szerint semmi alapja.
Ízlés tekintetében nem foglal állást
A megvalósítás szakaszába jutnak a Liget-átépítés tervei. Lázár örül annak, hogy magyarok tervezik a Néprajzi Múzeumot, ízlés tekintetében nem foglal állást. Örül annak, hogy olyan új épület jön létre, aminek van már „gúnyneve”, csíkos gördeszka-pályának nevezik egyesek – mondta.
Megint ugyanaz a lemez
Bill Clinton kijelentésével kapcsolatban azt mondta: a volt elnök politikai tevékenységét nem minősítené, az Egyesült Államoknak viszont jó szövetségesei vagyunk pl. katonai területen. Megint előadta azt az összeesküvés-elméletet, hogy vannak Amerikában, akik szerint Európában a muszlimok arányát növelni kell, szerinte ezeknek a törekvéseknek a centrumában Soros György áll, és azt is hozzátette, hogy Soros pénzt adott Hillary kampányába.
Nem lesz megszorítás, különben is
Lázár szerint semmi szükség nincs az Európai Bizottság által javasolt több százmilliárdos megszorításra, különben sem váltak be a jóslataik a magyar gazdaság alakulásával kapcsolatban.
Uber és adózás
Lázár János több kollégája is használja az Ubert – tudtuk meg. Azt mondta, nem az innovatív megoldások ellen van a kormány, hanem az adózási szabályok betartása mellett.
Lázár előre látja, hogy a korrupcióval fogják támadni a Fideszt
Nincs olyan felmentő körülmény, ami magyarázhatná a korrupciót, a közvagyonnal való gondatlan bánásmódot – mondta Lázár, hozzátéve, hogy már előre látja, hogy a Fidesszel szembeni kampány központi témája a korrupció lesz.
Amit Lánczi mondott a korrupcióról, az tudomány
A tudomány kutatásaiba a végrehajtó hatalomnak semmilyen formában nem szabad beavatkozni – mondta Lázár, ezért nem akar állást foglalni Lánczi András nyilatkozatáról, miszerint amit az ellenzék korrupciónak tart, az a Fidesz politikája szerint egy nemzeti nagytőkés csoport megteremtése.
Pörög az Alstom-ügy
A magyar kormány készen áll, hogy Alstom-ügyben a hatóságok rendelkezésére bocsásson minden dokumentumot, Lázár úgy tudja, a nyomozást elrendelték. A tájékoztatás a rendőrség és az ügyészség dolga.
Nemzeti lojalitás a kereskedelemben
Az elmúlt egy év kritikus volt a magyar tejtermelők számára, megoldhatatlan problémákkal szembesültek. Agrárországnak szeretjük magunkat tekinteni, de folyamatos gondok vannak a termelésben – mondta Lázár. Ausztriában az osztrák családi tulajdonban lévő kiskereskedelmi lánc segít a termelőkön, átmenetileg lemond valamennyi profitról a termelők javára, nemzeti lojalitásból – mondta. Kérdés, hogy ez elvárható-e nálunk, ahol a kiskereskedők és feldolgozók nagy aránya nem magyar.
A gazdák érdekében reguláznák meg a multikat
MFB-pontokat nyitnak, 700 milliárd forint hitelt helyeznek ki a gazdaságba – mondta Lázár.
Arról is beszélt, hogy a magyar agrárium az elmúlt egy évben nem sokat tudott hozzátenni a növekedéshez. Legális keretek között pl. a közétkeztetésen keresztül tudják segíteni a hazai termelőket. Egymillió ember közétkeztetéséről van szó, ami óriási tétel.
Ugyanakkor meghatározó magyar kiskereskedelemre is szükség van, hogy segítsék a gazdákat, de azt is megemlítette lehetőségként, hogy a multikat vessék alá szabályozásnak ennek érdekében. Vizsgálják, hogy erre milyen legális lehetőségek vannak az EU-ban, erre más országban is van példa.
Nem lesz ilyen rossz
A kormány nem módosít a növekedési kilátásokon, Lázár úgy véli, nem lesz még egyszer olyan alacsony a növekedés mértéke, mint az idei első negyedévben, amikor még Görögország is lehagyott bennünket. Az adatok ellentmondásosak, 3 százalékkal nőtt az export – mondta.
- 04:34 Előzetest kapott a The Last of Us második évada, már a premier hónapját is tudjuk
- 03:39 Szalah rejtélyes bejegyzésén pörögnek a Liverpool-drukkerek
- 22:52 A Fradi új edzője elárulta, milyen tanácsot fogadott meg Sir Alex Fergusontól
- 22:07 Kétgólos hátrányból tett csodát a Milan az Inter ellen az olasz Szuperkupa-döntőben
- 21:30 Leugrott egy férfi a budapesti reptér galériájáról
- 21:16 12 és fél év kellett hozzá, de Modricnak már van kupagólja is a Realban
- 21:01 A nap legfontosabb hírei – 2025. 01. 06.
- 20:56 Házasság első látásra: Brumi válaszolt Reninek, Geriék és Zoltán is döntöttek kapcsolatuk jövőjéről
- 20:45 Magyar Péter: Esik szét az ország, háború van, mélyponton a forint, elvesztettünk 416 milliárd uniós forrást. És akkor Orbán elmegy Indiába?
- 20:34 Kamala Harris kihirdette Donald Trump választási győzelmét
- 19:58 Miért nem reális, hogy magyar edzője legyen a Fradinak?
- 19:55 Szarvas Andi: Lehet rólam azt mondani, hogy kurva vagy pénzéhes vagyok, de az biztos, hogy mindent a magam erejéből értem el
- 19:54 Miért nem fogott kezet Szíria új vezetője a német külügyminiszterrel?
- 19:54 Taroltak az osztrák síugrók a Négysáncversenyen
- 19:53 Trump el akarja halasztatni az ítélethirdetést az ellene indult büntetőperben
- 20:56 Házasság első látásra: Brumi válaszolt Reninek, Geriék és Zoltán is döntöttek kapcsolatuk jövőjéről
- 19:00 A családi vacsora közben, egy torkán akadt falat miatt halhatott meg a népszerű influenszer
- 19:55 Szarvas Andi: Lehet rólam azt mondani, hogy kurva vagy pénzéhes vagyok, de az biztos, hogy mindent a magam erejéből értem el
- 13:16 Aranyban ragyogó Demi Moore, ezüstben csillogó Angelina Jolie – fotókon a 2025-ös Golden Globe-gála legjobban öltözött hírességei
- 15:59 HMPV: mit tudunk a Kínában terjedő vírusról?
- 15:53 Kutyái miatt perelték be Nagy Ferót: „Annyit kell fizetnem, hogy az nem igaz”
- 21:30 Leugrott egy férfi a budapesti reptér galériájáról
- 20:45 Magyar Péter: Esik szét az ország, háború van, mélyponton a forint, elvesztettünk 416 milliárd uniós forrást. És akkor Orbán elmegy Indiába?
- 16:35 Már idén elérhetik az emberi intelligencia szintjét a gépek
- 14:31 Házasság első látásra: Renáta összetépte a levelet, amiben leírta, szeretné-e folytatni kapcsolatát Gerivel